Új díjat kapnak az idei Fonogram-nyertesek

A megújított, Sipos Balázs üvegművész által alkotott Fonogram-díjat vehetik át az április 24-i Fonogram-nap nyertes előadói. Idén tizennyolc kategóriában hirdetnek győztest, de fény derül #azévslágere közönségszavazás nyertesére, valamint az életműdíjasok személyére is.

Magyar Nemzet
2021. 04. 23. 9:10
null
A Fonogram-díj megújításának lehetőségét Sipos Balázs üvegművész nyerte el Fotó: fonogram.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) 2020 decemberében hirdetett művészeti pályázatot a Fonogram – Magyar Zenei Díj győzteseinek átadandó díjtárgy megújítására, melyben azt kérték, hogy a pályamű az aktuális zenei trendekre reflektáljon, miközben formája, üzenete időtálló, a mintegy három évtizedes múltra visszatekintő zenei szakmai díjhoz méltó legyen. A felhívásra huszonnégy pályázó jelentkezett. Közülük háromfős szakmai zsűri, valamint Szűts László, a MAHASZ elnöke választotta ki a győztes munkát – áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A Fonogram-díj megújításának a lehetőségét Sipos Balázs üvegművész nyerte el. Az alábbi videó segítségével betekintést nyerhetnek az idén újraálmodott díj műhelymunkájába. Az üvegművészt a pengető és a sokszínűség ihlette; a színezett, öntött, csiszolt üvegdarabokból összeállított alkotásról megjegyezte: „A díj megtervezése során a fő hangsúlyt a színek és a színátmenetek kapták, amelyek egy egész színkört hoznak létre. Az egész spektrum megjelenítése a teljességet szimbolizálja, valamint a zenei világ színességére reflektál. A díj szerkezete – a fényképezőgép blendéjéhez hasonlatosan – ciklikusan áll össze, közepén egy ötágú csillag rajzolódik ki, ahol a fény akadálytalanul hatol át. A tárgy öt részből áll, amelyek spirálszerűen fonódnak egymásba, ezáltal egy örvényszerű dinamikusság jellemzi. Formáját tekintve a gitárpengető adta az inspirációt, amelynek jellegzetes alakja mindenki számára jól olvasható, értelmezhető. Ez a forma kibillenti a középpont-szimmetriából a tárgyat, ezáltal egy energikusabb, izgalmasabb forma jött létre.”

A Fonogram-díj megújításának a lehetőségét Sipos Balázs üvegművész nyerte el
Fotó: Fonogram.hu

A tájékoztató arra is kitér, hogy a zenei szakemberekből, újságírókból és zenészekből álló szakmai zsűri az első körös szavazáskor a beérkezett, rekordmennyiségű, 826 nevezés közül választotta ki tizennyolc kategória öt-öt (holt verseny esetén hat) jelöltjét. Közülük kerülnek ki a második forduló voksai alapján a nyertesek. Tizennyolc különböző zenei mezőnyben alakult ki a jelöltek listája a mainstream pop-rocktól az alternatív/indie-rock, hard rock/metal, rap/hip-hop műfajokon át egészen az olyan speciális kategóriákig, mint a gyerekzene, a nép- és világzene, a szórakoztató stílusok vagy épp a dzsessz.

Április 24-én, a Fonogram-napon az egyes zenei kategóriák győzteseire online videók formájában derül fény, amelyeket a www.fonogram.hu oldalon követhetünk. Kihirdetik továbbá #azévslágere közönségszavazás nyertesét és az életműdíjasokat is. Amíg izgatottan várjuk a szombati bejelentéseket, az esélyesek listáját itt lehet megtekinteni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.