Trianon
Lengyelország: villámsújtotta Krisztus-szobor,
megfeketedő sebeid körül
cirkál a júliusi napfény
s legyek csókolgatják a csontodat újra.
Csoóri Sándor „Senkid, barátod” (1980)
Nemzet Európa szívében
ki száz éve fekszel temetetlen
feldarabolt testeddel
évszázada vérzel szüntelen
esti s reggeli nap pírjában
nyílt sebként tátongsz Európán
ők pedig eltelve méregetnek téged
még mindig nyálukat csorgatják utánad
mint akkor a háborút lezáró végítéletben
melynek legnagyobb áldozata te voltál
Viharokkal tépett magányos cédrus
ki Európát védted századokon át
vad tatárok és oszmánok áradata elől
még ma is zúgnak a harangok délben
bár hangjuk már nem kondít lelkiismeretet
belevész London Párizs hazug zajába
a vörös járványnak is gátat szabtál csonkolt tagjaiddal
midőn Lengyelország tetemén átgázolva akarta
véres uralmát kiterjeszteni az egész földrészre
ám a csoda elmaradt
végtagjaid nem forrtak egybe testeddel
Ma ismét keselyűk gyűlnek köréd
tort ülni hívogatják egymást
ám te száz év elteltével is
erőre kapsz életre kelsz
csodálatos mandarinként
a nemzet szétszórt tagjait magadban egyesíted
a szent keresztet ismét melleden hordod
az ezeréves kultúrát oltalmazod
az iszlámmal a nyugat lelki pusztaságával szemben
Hol vannak igaz barátaid
a láthatáron sötét felhők gyülekeznek
csupán turul kering a sassal fölötted
a messzi Ázsia árnyékával oltalmaz téged
és Csaba királyfi seregét várja a Tejúton
