1. Lavina (12)
A kevesebb mindig több. Ez lehetne a mottója Ruben Östlund lélegzetelállító drámájának a Lavinának, ami olyan egyszerű alaphelyzetből indul ki, mint egy négytagú középosztálybeli család, és olyan hétköznapi konfliktusokat dob fel, amelyek egy ilyen famíliában a világ bármely nyugati társadalmában felmerülhetnek. Östlund előbb lepörget egy lavinát, majd ezt a bombát dobja be az idillbe, hogy aztán a feltörő konfliktusokat olyan elképesztő természetességgel, tudatossággal és a színészek olyan fokú instruálásával szője tovább, amilyet idén mástól nem láttunk. Pompás forgatókönyv, rendezés és színészek: a svéd mozi diadala az idei év, Oscar- és Golden Globe-jelölése biztosra vehető, és akár megkoronázása sem lenne Amerikában sem meglepetés. Főképp, hogy a hollywoodi remake már készül is belőle...
2. Leviatán (16)
Forgatókönyv-díjat kapott végül Cannes-ban az egyik nagy esélyesnek kikiáltott orosz Leviatán, amely komplexitásával még a legfelkészültebb Andrey Zvyagintsev-rajongókat is meg fogja döbbenteni. A kortárs orosz politikáról, a társadalmi állapotokról a Jób könyvén keresztül mesélő orosz alkotás jelenleg Golden Globe-jelölésnél, és Oscar szűk listánál is tart, s mi drukkolunk neki, hogy legalább az egyik helyen révbe érjen. Korrupt a világ, és ebben a kisember elveszik – ilyen és ehhez hasonló dolgokról beszél ez a remekmű.
3. Az üldözött (12)
Február 2-a óta nincs közöttünk Philip Seymour Hoffman, korosztálya vitán felül legbriliánsabb színésze. A 46 éves művész egyik utolsó alakítása emeli a legjobbak közé Az üldözöttet, amelynek pedigréjéről már áradoztunk korábban. John Le Carré regényéből Anton Corbijn rendezett kiválót, atmoszférájában, feszültségkeltésében egyaránt példás Az üldözött, amelyben Hoffman jelenléte olyan elementáris, hogy arra nehéz szavakat találni.
4. Szerelemre hangszerelve (12)
John Carney 2006-ban az Egyszer című, végtelenül szerény és egyszerű, ám annál nagyszerűbb filmjével már bizonyította, hogy szuper rendező. Azóta nem sikerült megugrania azt a nagyon magas szintet, amit akkor felállított magával szemben, ám az idei Szerelemre hangszerelve a bizonyság, hogy annak idején nem kifutott eredmény volt az a zene és dráma remek elegye. Itt van egy hihetetlenül tehetséges Mark Ruffalo, aki lecsúszott new york-i zenei kiadóként talál rá az éppen pasija lelépése miatt szomorkodó Keira Knightley-ra és annak zenei tehetségére. A végeredmény pedig szabadtéri vagabond zenélés, sok szerethető pillanattal, és az amerikai függetlenfilm szép momentumaival.
5. Mielőtt meghaltam (16)
A színjátszás magasiskolájából mindjárt ketten adnak ízelítőt a Mielőtt meghaltam című drámában, és mivel ez az év (A Wall Street farkasa, a Csillagok között és A törvény nevében sorozattal kiegészülve) nyilvánvalóan az Oscar-díjjal is kitüntetett Matthew McConaughey-é, nem lehetett kérdés, hogy a Mielőtt meghaltam az élbolyban végezzen. A HIV-pozitív férfi szerepében varázsoló McConaughey mellett nagy visszatérő Jared Leto, aki zenei karrierjében elsüllyedve szinte el is felejtette, hogy milyen remek színész. Jean-Marc Vallée rendező pedig szintén megváltotta a jegyét az elitklubba.
6. Sráckor (12)
Richard Linklater filmje toronymagas esélyese a jövő évi Oscar-díjátadónak, és mi is elismerőleg írtunk a függetlenfilmről, amely 12 éven keresztül készült, igazi szerelemgyerek és az idei év örömfilmezésének iskolapéldája. Egy srác felnőtté válását dokumentálni kitartóan és éveken át nem kis dolog – és nagy alkotói bravúr –, bár szerintünk összességében és valamennyi szakmai szempontból nem olyan kirobbanó a végeredmény, de természetesen van annyira kivételes munka, hogy a top10-ben helyet kapjon.
7. Llewyn Davis világa (16)
A Coen testvérek tavaly Cannes-ban gördültek ki a hatvanas évek new york-i underground zenei világát megidéző mozijukkal, amiben szerencsére nem megy el a nosztalgikus zene irányába a történet. A Llewyn Davis világa ehelyett parádés alakítások, szuper hangulatfestés, keserédes humor és egyébként klassz zene elegye, ami újfent bizonyítja a Coen testvérek műfajokon átívelő zsenialitását és tehetségét.
8. Amerikai botrány (16)
Egy 2013-as film, amelyet nálunk idén mutattak be, és már akkor is áradoztunk róla, hogy az Amerikai botrány úgy vált az év egyik legjobb hollywoodi alkotásává, hogy nem kérkedett kasszasiker eredményeivel, és nem kiáltották ki idejekorán favoritnak a díjszezonra. Pedig roppant stílusosan megírt forgatókönyvével, szerepeikben lubickoló színészeivel és egy tehetséges rendező instruálása mellett a minősége bizonyítja, hogy még most is lehet színészek játékára és tehetségére alapozva történetet mesélni. 10 Oscar-jelölést kapott David O. Russell, a Napos oldal rendezőjének szuper retró hangulatú, átverős filmje.
9. Az eltűnés sorrendjében (16)
A svéd éjfekete humor diadala volt Hans Peter Molland filmje, amelyben Stellan Skarsgard magányos hókotróként számol le a fiát meggyilkoló albán és skandináv maffiával, hiába vezeti előbbit maga Bruno Ganz. A berlini versenyprogramban is szereplő északi film egyszerre kegyetlen és kegyetlenül vicces, az abszurdot pedig ismét a legmagasabbra sikerül járatnia a Hajszál híján úriember rendezőjének.
10. A Grand Budapest Hotel (16)
Már a film februári, berlini világpremierjekor megírtuk, hogy Wes Anderson ugyan elmozdult a kommersz irányába, de hihetetlenül jól mozgatja a népes világsztár sokadalmat, és továbbra is remek szerzőiséggel interpretálja a személyes történetét. Eklektikus, de szeretnivaló csapongás az Andersontól megszokott fekete humorral, és príma látvánnyal. Ami viszont változatlan, az a rendhagyó látvány: ezúttal régi képeslapok ihlették meg a rendezőt, aki újra kollázsszerűen keveri a stílusokat az egész filmben, sőt a műfajokat is, ha úgy tetszik.
