Portré rejtőzik a Mona Lisa alatt?

Egy francia tudós megoldotta a Da Vinci-rejtélyt.

MNO
2015. 12. 08. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia kutató, aki nem mellesleg a párizsi Lumiere Technology társalapítója, 2004-től kapott engedélyt a Louvre-tól a Mona Lisa vizsgálatához. Úttörő technikát fejlesztett ki, melynek segítségével megkezdte a remekmű analizálását. Cotte azt állítja, hogy rekonstruálni tudja, hogy mi történt a festékrétegek között, az eljárást pedig azzal érzékeltette, hogy úgy tudja lehámozni egymásról a rétegeket, mint a hagymát.

A párizsi Louvre, ahol a remekmű látható, nem volt hajlandó kommentálni Cotte állításait.

Da Vinci festményét nem most vizsgálják először: az elmúlt fél évszázadban átesett már infravörös analízisen és multispektrális szkennelésen is.

A Mona Lisáról úgy tartják, hogy Leonardo da Vinci 1503 és 1517 között festette, amíg Firenzében és Franciaországban alkotott. A festmény alakjának azonossága már régóta vita tárgya, de széles körben elfogadott az a nézet, miszerint Lisa Gherardinit egy köztiszteletnek örvendő firenzei kereskedő, Francesco del Giocondo ötgyermekes, erényes feleségét ábrázolja.

Cotte azonban ezt az elméletet most megcáfolta. A francia tudós úgy véli, hogy a jelenlegi portré alatti festmény Leonardo igazi Lisája és az a nő, akit mintegy 500 éve Mona Lisának vélünk, tulajdonképpen egy teljesen másik személy. Ez a feltételezés azonban Cotte szerint a festményt körüllengő mítoszt abszolút lerombolja.

Ezzel azonban még nem értek véget a francia tudós meglepő feltételezései: legalább két alak rejlik a Mona Lisa alatt, az egyik egy olyan portré, melynek árnyékos körvonala egy hatalmas fejű és orrú, nagyobb kezű és vékonyabb ajkú alakot sejtet, a másik pedig egy Madonna stílusú formát ábrázol.

Az Oxford Egyetem Művészettörténelem szakának nyugalmazott professzorát nem győzték meg a fenti állítások. Martin Kemp szerint tarthatatlan az elmélet, miszerint a felszín alatt rejtőzik egy másik alak. Ezzel szemben egy angol dokufilmes úgy véli, hogy ez a felfedezés az évszázad története lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.