Ritka Giotto-másolatra bukkantak Erdélyben

A romos kiszsolnai templom falfestménye ritka kincs, három hasonlót ismernek Európában.

MTI
2016. 02. 15. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alapítvány csütörtökön egy budapesti műhelykonferencián mutatja be a mezőségi középkori építettörökség-feltárásának eredményeit. Ezek között legjelentősebbnek a római Szent Péter-székesegyház számára készített Navicella mozaik hű másolatát tartják, amelyet a Beszterce melletti Kiszsolna középkori templomában találtak.

Az eredeti Giotto-mozaik 17. századi megsemmisülése miatt a másolatok különleges értékkel bírnak. A Giotto-mű elkészülte utáni száz évből eddig csak három ilyet ismertek: egyet Firenzéből, egyet a hozzá közeli Pistoiából és egyet Strasbourgból. Közülük egyedül a firenzei az, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a most előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős kiszsolnai falfestmény is.

„A templom évtizedek óta használaton kívül, romosan áll. Boltozatai részben már beomlottak, és napjainkra a teljes összedőlés fenyegeti. A templom azonban még ma is jelentős értékekkel bír, amelyek közül kiemelkedőek a falfestményei. Miután az újkorban a falképeket többször is lemeszelték, létezésükre csak a legutóbbi időkben derült fény, annak következtében, hogy a templom folyamatosan romló állapota miatt a későbbi meszelések elkezdtek lehullani róluk” – idézte a Transindex a műhelykonferencia szervezőinek a közleményét.

Giotto di Bondone a kutatók szerint az 1305 és 1313 közötti időszakban készítette a római régi Szent Péter-bazilikában a Navicella című mozaikot. A mű szinte teljesen elpusztult a 17. században, a Szent Péter-bazilika újraépítésekor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.