„Energiával tölt fel minket a rendszer megviccelése”

Fásy Ádámról, a Quimby-ügyről és a Cseh Tamás Programról beszélgettünk a feloszló Blind Myself énekesével.

– A dalközpontúság fontosabb ma ezen a színtéren? Vagy megvannak a kedvenc műfajok, és aki szereti mondjuk a death metalt, ott lesz az általa kevésbé ismert csapat estjén is?
– Mindenekfelett fontos szerintem a dalközpontúság. Már hallottunk végtelen lassú zenét, ahol egy gitár riff 15 percig tart, meg olyat, ahol 250 riff van 10 másodperc alatt. Egyre ritkább, hogy csak azért szeretnek egy stílust a rajongók, mert az valami miatt kiugró. A dal pedig mindig is számított: a Cannibal Corpse hiába nem egy slágergyár, akkor is az utolsó számként a legismertebbet játsszák. A dalközpontúság mindig is fontos marad, és mostanában mintha nem is jött volna fel hiper új stílus a metálon belül. Van persze már nintendocore, Meshuggah-jellegű djent is, de nagy újítást nem látok, inkább csak a különböző stílusokat vegyítik.

– Nem válik öncélúvá egy idő után a legeltérőbb stílusok vegyítése? Amikor már (amúgy itt épp szerethető módon) black metalt és déli blues-t elegyítenek, akkor kérdés, lehet-e még újat mutatni.
– A hallgatókon múlik, mit fogadnak el. Mi azért tettünk a Blind Myselfbe elektronikát, mert rettentően szeretjük a modern elektronikus zenéket. Persze nem a lélekrombolókat, tuci-tucit, hanem amikben van mélység és power is. Ami amúgy különleges, az továbbra is nyerő lesz: nézd meg a Babymetalt, egy fura produkció Japánból, és iszonyatosan hódít. Annyira feltűnő, hogy megosztod a haveroddal, ők pedig egyre nagyobb turnékat szervezhetnek ennek köszönhetően. Sokkal nehezebb mondjuk a budapesti zenekarok helyzete, amik például olyan mocsári rockot játszanak, amivel Dunát lehet rekeszteni a metálszíntéren. A Babymetal eközben továbbra is stadionokat fog megtölteni, mert más, mint az eddig megszokott formációk. Persze a legfontosabb: mindenki azt játssza, ami a szívéből jön, csak ne feltétlenül várja, hogy ő lesz a következő Metallica. Fel kell ismerni egy idő után, hol tartasz, mennyit érsz. Mi is megjártuk ezt az utat. Azt hittük egy időben, mi vagyunk az abszolút csúcs, aztán egyszer csak kívülről látva az egészet minden másként látszott. Kell az alázat és az önismeret.

– Mikor tudtátok felismerni ezt, hogyan alakult nálatok az önkép az évek során?
– A kezdeti időszak eleve lila köd szinte minden zenekarnak. Főleg nekünk ilyen volt, akiknek semmilyen segítsége, menedzsere nem volt, csak három-négy kezdő nekiállt zenekarozni. Első körben mindennek örülsz: annak is, hogy felléphetsz a legsuttyóbb helyen. Nem feltétlen az volt a célom, hogy ezzel pénzt keressek, hanem hogy a kedvenceim által kapott energiát hasonló módon tudjam átadni én is a közönségnek. Ha ezt a célomat nézem, akkor maradéktalan volt a siker: hatással tudtunk nagyon sok emberre lenni. De ha a cél az életben maradás, a zenekar hosszú távú léte, akkor azért nem voltunk annyira sikeresek. De ezt nem is bánjuk annyira, művészetileg sosem kellett megfelelnünk az előző sikereinknek annyira.

– Mi kellett volna a folytatáshoz, honnan lehetett volna például több pénzt szerezni? Azért úgy sem könnyű, hogy eleve egy nagylemezt (Négyszögöl) több részletben, ingyen jelentettek meg.
– Akkor fontosnak tartottuk, hogy igenis legyünk jó fejek a rajongókkal, nekünk is jobb, ha ingyen megkapják tőlünk jó minőségben, amit úgyis letöltenének. Nem is lemezeladásban gondolkodik senki 10 éve, főleg inkább a koncertekből, jegyáremelésből, merchandisingból lehet pénzt hozni. Azért döntöttünk a zenekar feloszlatása mellett, mert nem tudunk annyi időt szánni rá, hogy magas színvonalon folytathassuk. Inkább jókor legyen vége, mint hogy önmagunk paródiájaként működjünk a színpadon. De nem fogunk unatkozni a továbbiakban sem, a többieknek mind vannak egyéb csapataik, én meg dolgozom tovább a Magneotonnál.

– A Blind Myself közönsége mennyit változott pályátok során? A magyar nyelvű, költőibb szövegek behoztak egy másfajta réteget?
– Alakult folyamatosan, de a régebbiek követelése is volt ez. Minden egyes koncert után volt legalább két ilyen vélemény: nagyon szeretem a Blindot, de otthon egyszerűen nem bírom meghallgatni. Volt bennünk egy bizonyításvágy: igenis tudunk otthonhallgatós zenét csinálni, ahol a szövegen is elgondolkodnak, rágódnak rajta. Az egyik legnehezebb magyar dalszöveget írni, egyedül nem is megy: az egykori Isten Háta Mögött-frontember Pálinkás Tomival együtt írtam az összeset.

– A Sólyomszemmel című szám adta a lökést? Abban énekelt Pálinkás is.
– Igen, abszolút. Annak felét még én írtam, de utána minden közösen született. Palika fantasztikusan tudja dalszöveggé változtatni a fejemben levő gondolatokat. Néha egy-egy sor tőlem is származott azért, de engem mindig is sokkal jobban izgatott a zenekar körül levő egyéb dolgok intézése.

– Megvolt a nyomás belülről, hogy azért ne forduljon át a dolog öncélú művészkedésbe?
– A Budapest, 7 fok, eső összes számát imádom, de ott érzékeltem, hogy azért a szöveg kicsit sok lett többeknek. Fontos azért, hogy ha az ember üzenetet akar közölni, ezt értsék is. Azóta még jobban figyeltünk az érthetőségre.

– A Sólyomszemmel óta gyakoribbak is nálatok a politikaibb jellegű szövegek. Egyfajta küldetéstudat?
– Az ember általában foglalkozik politikával, még ha nem is szívesen teszi. Én itt azt szeretném elsősorban, ha nem lenne ennyire szélsőséges megosztottság, szembenállás, hanem a különböző oldalak elismernék egymás érdemeit is. Illetve az elégedetlenséget ki is lehet fejezni nem csak napi szinten, remélhetőleg demokráciában élünk még mindig, négyévente pedig le lehet váltani azt a kormányt, amivel nem értünk egyet.

– Nem tartotok attól, hogy a véleménynyilvánítással önkéntelenül is megosztóak lehettek?
– Elgondolkodtatni akarunk, hangot adunk a véleményünknek. Előfordulnak egyértelműbb kiállások, ott volt például a Pomogácsok című dal is, ami most remekül illeszthető rá a menekültválságra és az ijesztgetésre: „Meneküljünk, itt jönnek a pomogácsok! // Beköltöznek, hogy kilopják a szerveidet a bőröd alól.” Ez a mese erről szól, a rémisztgetésről, az érkező elképzelhetetlen veszélyről. És az üzenetünk is az volt: járjunk nyitott szemmel, ne hagyjuk felhergelni magunkat mások által. Fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan dalaink is, amiket mások nem mernének bevállalni, legyünk belemenősek is. Sok metálzenekar kifejezetten konformista, „jaj, ebbe a témába ne menjünk bele, mit fog szólni a rajongó.” Rockzenekar vagy, hahó, azt kell mondani, amit gondolsz, nem a rajongót simogatni. Persze, mondhatják, hogy a Blindnak sosem volt stadionnyi közönsége, könnyebb ilyeneket bevállalnia.

– Érdekes az a kettősség is, amikor kiáll a teljes szakma az új Petőfi Rádió irányvonalával szemben, de a Petőfi Zenei Díj átadásán azért részt vesznek.
– Az egy speciális dolog volt, láttam belülről az egészet. Mikor a konkrét váltás lezajlott a rádióban, az egész díjátadósdi majdnem 90 százalékban megvolt már. Hogy reagáljunk, mi történjen ott, legyen-e panaszkodás? Sok vita zajlott a háttérben, majd minden abban maradt: várjunk kicsit, felesleges még visszautasítani a díjakat így egyből a változás után, hogy mi sem tudjuk még, mi történik. Szerintem ez így volt korrekt. Ettől még az emberek jó része visszavárja a régi Petőfit. Persze Blindot sosem játszottak rotációban, de ettől még elismerem, hogy olyan szintű kultúrbomba volt, ami rengeteget segített bizonyos csapatoknak. Amúgy meg a közönség dönti el, mit érdemes hallgatni: szokták szidni a Wellhellót meg a Halott Pénzt, de ha az emberek ilyen mennyiségben elmennek rá, az a fantasztikus. Ráadásul mindkét zenekar az élőzenei kultúrát erősíti. Akit nem érdekel ez a két banda, ne menjen el rájuk. Most mindenki a Pokémon Gót fikázza: pedig ha nem érdekel, erre sem kell figyelned. Csinálj mást, kit érdekel, hogy valaki Pokémon Gózik?

– Közben többen a hitelességet kérdőjelezik meg: miért játszik ő a közmédia színpadán, ha egyben kritizálja is, vagy most a Quimby esetében a semmiből jött hisztéria, hogy miért lép fel a Tusványoson, mikor a kormány áll a fesztivál mögött.
– Minden esetet külön kell vizsgálni, utálom az általánosítást. Évek óta elmentek oda ezek a zenekarok, nem is foglalkoztak azzal, hogy ott milyen előadások vannak, ki áll mögötte. Erdélyben kevés olyan koncertlehetőség van, ahol jó technikán lehet előadni. Egyébként fordítva is lehet gondolkodni: az a vicces ebben, hogy bár a Quimbyről tudjuk, hogy liberálisabb mentalitású, mégis bevállalták a szervezők és meghívták őket, nem csak azokat, akik nem kritizálják a kormányt. Nem szeretem, mikor megmondják egyesek, hova szabad és hova nem menni. Vagy, hogy milyen támogatást nem szabad elfogadni. A Cseh Tamás Program és az NKA, egy-két túlkapást kivéve, kifejezetten jó dolog a zenekaroknak, enélkül nem boldogulnának. Az a baj, amikor mindent be kell támadni, mert valahova kötődik. Lovasit és Ákost támadják, mert részesülnek abból a pénzből, amit ők is megtermelnek? Ugyan már!

– Nem áll távol tőletek a humor, az önirónia sem, Veszélyes hulladék című klipeteket egyenesen Fásy Ádám vezeti fel. De meddig lehet az egész irónia, mikor mondjuk Fásy is barátként beszél rólatok?
– Szeretjük az ilyen veszélyzónákat, energiával tölt fel minket a rendszer megviccelése. Sosem konformisták akartunk lenni. Régen a sulimban megmondták a tanárok, hogy le kell vágni a hosszú hajat és kötelező a köpeny. Nekünk se mondja meg egy sokkal szabadabb világban a metálközösség, hogy csakis rockuniformisban zenélhetünk. Mi szeretünk másként kinézni, Herczeg-ruhákban csináltuk a fotózást. Fásy Ádám is látta, hogy médiahack, amit csináltunk a műsorában, de simán belement a jó ismeretség miatt. Ragaszkodott hozzá, hogy menjen is csak le a Zeneexpresszben a dalunk. Ki kell zökkenteni időnként az embereket, megdöbbenteni őket valamivel.