A zene az kell

Csak néhány száz forint szükséges ahhoz, hogy kábítószerhez jussunk Magyarországon, méghozzá könnyűszerrel. Körbenéztünk a piacon.

Az Amsterdam-shop kifejezésre sokan emlékezhetnek, a kétezres években még törvényesen működtek ezek a boltok, ahol a gyerekek is hozzájuthattak az anyaghoz. Mára az új jogszabályok révén sikerült bezáratni a shopokat, ma már a dizájnerdrogok nagyobb részét közvetlenül dílerek terjesztik. A másik lehetőség az, hogy a fogyasztó megrendeli az interneten a hozzávalókat, s otthon saját maga áll neki kotyvasztani. A postások és a csomagküldő szolgálatok munkatársai így tudtukon kívül is drogfutárrá válnak.

Fülöpné Csákó Ibolyának, az ORFK bűnügyi osztálya kiemelt főreferensének kábítószeres ügyekben gyakran kérik ki véleményét, előadásokat tart, bűnmegelőző programokat vezet. Az alezredes asszony felhívja a figyelmet: gyakran a szülők sem veszik elég komolyan a veszélyt. Többször találkoztak például azzal a jelenséggel, hogy apa és anya úgy gondolta: ha – egyelőre – nincs tiltólistán a szer, akkor biztos nem is lehet olyan veszélyes. A rendőrség ezekből az esetekből okulva immár nemcsak fiataloknak, hanem a családok idősebb tagjainak is tart előadásokat. (Tavaly szeptember óta szervezett formában zajlanak olyan szülői értekezletek, ahová rendőr is megy a tanárral.)

A szabályozás egyre precízebb, egyre kevesebb szer tud kibújni a jogi szabályozás alól, de így is évente háromszor-négyszer kell módosítani a listát, a gyártók sajnos meglehetősen kreatívak. Az egész világon több mint négyszáz, dizájnerdroggá minősített anyagot azonosítottak, ehhez képest Kínában mindössze tucatnyi szerepel a tiltólistán – igaz, végre legalább ott is létezik tiltólista.

Az eredetileg gyógyszerészi végzettségű alezredes asszony szavai szerint alapvetően tablettabevevős nép vagyunk, rengeteg nyugtató fogy, a szülők rossz példával járnak gyermekeik előtt. Talán emiatt is alakult úgy, hogy a drogpiacon mennyiségileg még mindig a cannabis áll az élen (rendőrségi esetszámban a herbálfüvek), a második leggyakoribb azonban a gyógyszerekkel való visszaélés. Utóbbi általában kéz a kézben jár az alkoholproblémákkal. A rendőrségi főreferens szerint a fiatalok egyszerre akár többféle szert is beszednek, mert nem elégedettek az első hatásával. Ezért pedig gyakran az életükkel fizetnek. A beszerzésnél talán a legfontosabb szempont az ár, egy ecstasy tabletta körülbelül ezer forintba kerül, herbálfüves cigarettát ötszázért lehet szerezni. Ez alapján nagyjából felrajzolható Magyarország térképére, hol mi a legnépszerűbb: az olcsó és veszélyes dizájnerdrogok leginkább a keleti országrészben fogynak.

A tablettázás veszélyire figyelmeztet Márton Szilvia romaügyi referens is. – A miskolci „számozott utcákban” nem volt olyan ház, ahol ne láttam volna Frontint, és amikor megnéztem az ott lakók kórházi zárójelentéseit, ne olvastam volna diagnózisként depressziót – mondja a szakember. – Sokan megkapják receptre a szereket, gyakran az orvos is inkább felírja, mintsem hallgatnia kelljen a rendelőben az ordítozást meg a fenyegetőzést. A Rivotrilt drogként használják, általában allergia elleni tablettákkal vegyítve, mivel az antihisztamin erősíti a hatását, s utóbbiak vény nélkül beszerezhetők. Ezeknek a szereknek van egy fura tulajdonságuk: ha nem alszik el az illető, és átlép a holtponton, totál felpörgeti, abszolút gátlástalanná teszi. Előfordul, hogy másnap vagy hosszabb idő múlva semmire nem emlékszik. Nevezhetjük ezt teljes agymosásnak is – fejtegeti Márton Szilvia. Mivel a nyugtatókra, antidepresszánsokra nagy a kereslet, sokan üzletet csinálnak belőle, s a receptre pár száz forintért beszerzett tablettákat ezrekért adják tovább az interneten. A roma ügyi referenssel több ismert, apróhirdetéssel foglalkozó portált is megnézünk, ahol életmód, wellness-egészség vagy étel-ital kategóriában valóságos gyógyszerarzenált kínálnak megvételre, mindenféle kontroll nélkül.

Visszatérünk a Józsefvárosba. Ezúttal a polgárőrökkel járjuk végig a kerület legsötétebb részeit, megmártózunk kicsit a Styx vizében. – Hogy valójában mit szednek, lőnek, azt senki sem tudja – mondja a józsefvárosi polgárőrség elnöke, Kaiser József. – Patkánymérget is bevesznek, csak üssön.

Történt pozitív változás is, tudjuk meg a bűnmegelőző csapattól, a kerületi tűcsereprogram leállítása óta sokkal kevesebb az eldobott fecskendő a játszótereken és a lépcsőházakban. A hírhedt Kék Pont nem megoldotta, hanem vonzotta a problémát, vallják a polgárőrök, s bár erről a szakma véleménye megoszlik, az tény, hogy a környéken lakók élete nyugodtabb lett. (Működése idején többször kértük a józsefvárosi Kék Pontot, hogy alapos riportot készíthessünk munkájáról, de a szervezet nem mutatkozott partnernek ebben.) A közelmúltban nagyon fertőzött területnek számított még a Józsefvárosi pályaudvar mögötti elhagyatott terület is, másfél éve annyi tű hevert eldobálva a romos vasúti épületekben és a környékükön, hogy tényleg figyelni kellett, hová lépünk. A tűforgalom csökkenése, az intenzívebb begyűjtés és a Sorsok Háza-fejlesztés miatt a szennyezettség ma jóval alacsonyabb, körbejárva a területet „csupán” két darab fecskendőt találunk.

A józsefvárosi polgárőrség ötvenkét főből áll, évente több ezer órányi szolgálatot adnak teljesen önkéntesen. Önállóan is járőröznek, gyakran pedig rendőrök vagy közterület-felügyelők mellé szegődve dolgoznak. Jogköreik szűkösek, de hisznek abban, hogy szinte állandó utcai jelenlétük önmagában bűnmegelőző erővel bír. A fizikai támadások szerencsére ritkák, de nem példa nélküliek, a határozottság, a kemény fellépés szükségszerű. Végigjárjuk több Szigony utcai blokkház lépcsőházát, a gyakorlat szerint két polgárőr mindig lent marad a földszinten, kettő felmegy a tizedikre lifttel, majd gyalog jön le, átvizsgálva közben minden zugot. Gyakran találkoznak a fordulókban, sötét folyosókon kábítószer-fogyasztókkal, akik olykor a lakókat is inzultálják. Minden emeleten tábla hirdeti, hogy a polgárőrök zöldszámukon riaszthatók, ha az itt élők nem érzik valamiért biztonságban magukat. A ma este nyugodt a Szigony utcában, néhány eldobott fecskendőt találunk csak az egyik lépcsőházban. Újra körbejárjuk a Dobozi utcai romos épületeket, majd átmegyünk a Diószeghy utcába, ahol a 18-as és 20-as számú házak közismert bűntanyának számítanak. Illetve számítottak, a minap is lecsapott itt a rendőrség egy díler családra, kísérőink szerint szép lassan fogynak az igazán problémás elemek.

Szilágyi Károly polgárőr – egyben újságíró kollégánk – szerint a helyben élő fogyasztók jelentik a nagyobb problémát, őket nincs hova kiszorítani. A történet végkifejlete, hogy bűncselekményekbe keverednek, másoknak is kárt okoznak a lopásokkal, zaklatásokkal. Igaz, ha ilyen történik, akkor legalább fel is lehet lépni ellenük hatóságilag, merthogy szúrás közben hiába érünk tetten bárkit, ha egy adagot tart csak magánál, legföljebb szabálysértésért vehető elő a fogyasztó. Azzal meg több a papírmunka, mint amennyit az illető a rendőrségen tölt, a hatóságnak nincs kapacitása egyesével összeszedegetni ezeket a szerencsétlen figurákat, meg ennek önmagában nem is lenne sok értelme.

A legfontosabb a megelőzés, mondják a polgárőrök, az, hogy a józsefvárosi gyerekek is találjanak jobb alternatívát, mint a drog. Felvilágosító órákat tartanak; fontos a sportpályák, a lepusztult városrészek felújítása, sorolják a nagy ügyeket. De – teszik hozzá – olyan apróságok is számítanak, hogy rá tudjuk-e venni a lakóközösségeket a kapuk zárására.

A súlyos drogfüggők ciklusok szerint élik mindennapjaikat. Belövik a zenét, amitől fél órán át repülnek, majd eltelik pár bódult óra, ameddig még hat a szer. Aztán jönnek az újabb körök, a lopások, majd a beszerzés. A tapasztalat szerint napközben nagyobb eséllyel találkozunk fogyasztókkal. Sötétben különösen nehéz vénát találni.

További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.