Meghalt Földes Anna újságíró

Hosszú betegség után életének 87. évében elhunyt a Nők Lapja egykori munkatársa.

MTI
2017. 04. 25. 7:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hosszú betegség után, hétfőn elhunyt újságíró az irodalomtudományok kandidátusa volt, 26 monográfia és riportkötet szerzője.

Pályáját még egyetemistaként a Március Tizenötödike és a Szabad Ifjúság ifjúsági lapoknál kezdte. 1952 őszétől a lap betiltásáig, 1956 végéig a legendás Irodalmi Újság munkatársa volt. Ezt követően 34 éven át a Nők Lapja kulturális rovatvezetőjeként dolgozott, interjúkat készített, riportokat, színikritikákat írt. Évtizedeken át rendszeresen jelentek meg tanulmányai a Színház és Criticai Lapok című szakfolyóiratban.

1991-ben átvette a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Bálint György Újságíró Iskolájának vezetését, ahol előbb igazgatóként, majd tanárként 17 éven át pályakezdő újságírók százait oktatta. Újságírói munkásságát a szakma Rózsa Ferenc-díjjal és a MÚOSZ Aranytoll életműdíjával ismerte el. Több egyetemen és főiskolán is tanított újságírást, megkapta a címzetes főiskolai tanári rangot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.