– A hétfő délelőtti edzés alatt Kovacsics Anikó korábban sérült válla kificamodott. A vizsgálatot követően helyretettem a sérült ízületet, de Anikónak sajnos véget ért az olimpia, további vizsgálatok várnak rá, ezek ismeretében dől majd el a további kezelés – mondta Dr. Lohner Balázs, a női kézilabda-válogatott csapatorvosa.

Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
– Nehéz szavakba önteni, hogy szakmai és emberi szempontból mekkora veszteség a csapatnak, hogy Anikó nem tudja folytatni az olimpiát – nyilatkozta Elek Gábor szövetségi kapitány. – Nem egyszerű a helyzetünk, de természetesen mennünk kell tovább, készülünk a brazilok ellen, hiszen nagyon kevés idő áll rendelkezésre a meccsig. Anikónak jobbulást, gyógyulást kívánunk!
A magyar válogatott kedden, magyar idő szerint hajnali 4 órakor lép pályára Brazília ellen. Helembai Fanny becserélésével kapcsolatban a magyar csapat, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság benyújtotta a csere kérelmet a megfelelő orvosi dokumentációval együtt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszaigazolását követően kerülhet be a játékos a 15 fős keretbe, és költözhet be az olimpiai faluba. A brazilok elleni találkozóra a szabályok szerint 14 játékos nevezhető be.