Verrasztó Dávid volt a harmadik magyar úszó, akit csak egy hajszál választott el az olimpiai éremtől. 2015-ben és 2017-ben második volt a vb-n, Tokióban azonban lehetett volna szerencsésebb: a mezőny messze legidősebb tagjaként, közel 33 évesen mindössze 21 századdal maradt le a harmadik helyről. De legalább, ahogy ő fogalmazott, „nem a szégyengéppel ment haza”, mint Rióból 2016-ban.

Ha a három negyedik helyből csak egynél jobban jön ki a lépés, amire minden esély megvolt, már teljesítve lenne a szövetségi kapitány minimális elvárása. És akkor még szót sem ejtettünk Hosszú Katinka eredményeiről.
Bár Sós Csaba állította, hogy a 2016-os olimpia háromszoros bajnoka Tokióban is aranyesélyes, mi ennél visszafogottabb várakozásokat fogalmaztunk meg esetében, hiszen a 2019-es vb óta nem láttuk a régi formájában úszni. Egy valamilyen színű éremben persze mindenképpen lehetett reménykedni, de sajnos Hosszú egyik számában sem járt közel hozzá.
Címvédőként és regnáló világbajnokként 400 vegyesen ötödik, 200 vegyesen hetedik lett, végül 200 háton már a selejtezőben kiesett a huszadik helyen.
A korábbi eredményeit mindez nem homályosíthatja el, a tisztelet pedig végképp kijár neki, ám nem is a medencében nyújtott teljesítménye, hanem inkább egy azon kívüli húzása miatt kapott – egyébként a jó ízlés határán messze túllépő – negatív kritikákat. Ennek katalizátora az volt, hogy Rióhoz hasonlóan visszalépett a 200 pillangótól, s ezzel újra értelmetlenül vette el az indulás esélyét egy másik magyar úszótól.
Volt élet Milák és Hosszú sztorijain túl is
Szép pillanatokban természetesen Milák sikerein kívül is volt részünk a tokiói uszodában. Cseh László 35 évesen, a világ elismerését kivívva, nagyszerű teljesítménnyel a hetedik helyen fejezte be csodálatra méltó pályafutását a 200 vegyes döntőjében.

Emellett a férfi 4x100 méteres gyorsváltó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor) történelmi olimpiai ötödik helye, s egyúttal a 2017-es vb-bronzos teljesítményt megfejelő, új országos csúcsa is felemelő volt.


Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!