A férfi K–1 1000, a kettős magyar győzelem után következett a női K–2 500-as döntő, megint csak két magyar hajóval. A 3-as pályán Csipes Tamara és Medveczky Erika, az 5-ösön pedig Kozák Danuta és Bodonyi Dóra, közöttük pedig az új-zélandiak, a K–1 200-on már győztes Lisa Carrington Caitlin Regallal.
Kozák Danuta már biztosan nem triplázik Tokióban
Az előzetes esélylatolgatások alapján két magyar éremre, sőt újabb kettős győzelemre is volt esély a női K-2 500 méteres döntőben. A 200 egyesben egy órával korábban győztes új-zélandi Lisa Carringtont azonban nem kifárasztotta, inkább feldobta a szóló siker, és a kajak kettesek fináléjában is óriási tempót diktálva rajt-cél győzelmet aratott. Sajnos a második hely sem a mieinknek jutott, a lengyelek megelőzték mindkét magyar egységet. Kozák Danuta és Bodonyi Dóra lett a harmadik, Csipes Tamara és Medveczky Erika pedig a harmadik.

Abban bízhattunk, hogy Carringtonból már kivett a sprintdöntő, de hiába. Elképesztő tempóban kezdett az új-zélandi hajó, már 200 méternél lehetett látni, aligha szoríthatja meg bárki is. Kozákék azért megpróbálták, s nagyon jöttek a 8-as pályán a lengyelek is, Csipesék mintha kicsit későn gyújtották volna be a rakétát.
Az új-zélandiakat nem lehetett befogni, a másik három hajó, a két magyar és a lengyel szinte egyszerre zuhant a célba. Idegtépő másodpercek, s az eredménynek nem örülhettünk. A lengyelek lettek a másodikak, Kozák és Bodonyi a harmadik, Csipes és Medveczky pedig a negyedik.
Medveczky Erika érem nélkül

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Kozák Danuta tehát már biztosan nem triplázik Tokióban, ahogy Gerevich Aladár rekordját sem döntheti meg, legfeljebb befoghatja hét arannyal. Medveczky Erika volt a legszomorúbb a verseny után, hiszen Csipes Tamara is már olimpiai bajnok, Bodonyi szerzett egy bronzot, neki viszont még nincs érme. Itt Tokióban nincs is több esélye, hiszen – szemben Bodonyival – nincs benne a négyesben, 33 éves, kérdéses, belefér-e neki még egy olimpia.
Bújócska az ötszörös olimpiai bajnokkal
A futam után Csipes és Medveczky ki sem kötött a vegyes zónánál, így tőlük nem kérhettünk nyilatkozatot. Mint ahogy Kozák Danuta véleményét sem tudjuk közölni. Ő ugyan Bodonyival együtt kiszállt, de felgyorsultak az események, következett Kopasz Bálinték, majd a ő eredményhirdetésük. A ceremóniát követően Kozák Danuta már magára hagyta Bodonyi Dórát, ő maga nem jött vissza interjút adni, majd a sajtótájékoztatón sem jelent meg. Az ötszörös olimpiai bajnok köztudottan kerüli a nyilvánosságot, de azt gondolnánk, az olimpia mégis más. Bízzunk benne, majd az egyes és/vagy a négyes fináléja után boldogan majd bőbeszédűbb lesz.
Talán a négyessel
– Nyilván nyerni szerettünk volna, ugyanúgy, ahogy mindenki más – kezdett bele az értékelésbe Bodonyi Dóra. – Különben sem a gyorsaságunkról vagyunk híresek, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat, sajnos elrontottuk a rajtot. Aztán a táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak, ez azért meglepett.
Bodonyinak még hátra van a négyes, Kozáknak azon felül az egyes is.
– Szerencsére van még javítási lehetőségünk. Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni – bizakodott Bodonyi Dóra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Deák Dániel: A Momentum után Gyurcsányékat is eltakarították a globalisták

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Breaking! Habemus papam! Van pápánk! - Élő kapcsolás Rómába

Híres festmények-kvíz: vajon mennyit ismersz fel közülük?

Vezércikk – Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és elválik Dobrev Klárától + videó

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

A „jól fizetett” Kassai Viktor és a magyar VAR-szakértő miatt áll a bál