Lőrincz Tamás, a Honvéd 34 éves versenyzője a 2012-es londoni olimpián még a 66 kg-ban lett ezüstérmes, négyszeres Eb-győztes, ő a regnáló világ- és Európa-bajnok, a 2019-es kazahsztáni, nur-szultáni vb-n és az idei varsói Eb-n is lerendezte a mezőnyt. A tokiói olimpia döntőjében pályafutása utolsó mérkőzésén lép szőnyegre. Hétfőn marokkói ellenfele nem állt ki, mert elkapta a koronavírust, Lőrincz a nyolc között 3-1-re verte japán, majd az elődöntőben gigászi összecsapáson 6-5-re iráni ellenfelét.
Jó oka van egy országnak, hogy kedden a vesztünket akarja + videó
Kedden a tokiói olimpiai birkózóversenyein a kötöttfogás 77 kg-os súlycsoportjában Lőrincz Tamás a kirgiz Akzsol Mahmudovval meccsel a döntőben. Kirgizisztán még soha nem nyert olimpiai aranyat.

A döntőben az olimpiai aranyért a kirgiz, 22 éves Akzsol Mahmudov lesz az ellenfele, aki a 72 kg-ban már Ázsia-bajnok volt, és nagy formában van. 9-1-re verte az azeriek Európa-bajnokát, majd 6-2-re intézett el egy örmény Eb-bronzérmest, aki előzőleg kiejtette az orosz világbajnokot – nem akármilyen „szovjet” ágat nyert meg.

Fotó: Europress/AFP/ Jack GUEZ
S Mahmudovnak komoly motivációja van: ő lehet Kirgizisztán első olimpiai bajnoka. A bő hatmilliós közép-ázsiai ország internetes portáljain találtunk videókat, amelyeken láthatjuk, hogy a főváros, Biskek legnagyobb piacán, valamint a „központi” áruházban tömegek nézték képernyőkön Mahmudov elődöntőjét. Az említett Ázsia-bajnokság megnyeréséért kétszobás lakást kapott az államtól, ugyanebben az évben pedig a junior vb-n elért bronzát egy BMW autóval honorálták – kétségkívül Kirgizisztán egyik legnépszerűbb sportolója. A 2019-es évet kénytelen volt kihagyni, mert focizás közben súlyos térdsérülést szenvedett, műteni kellett.
Bizony, Lőrincz Tamásnak nagyon résen kell lennie:
Kirgizisztán önállóan 1996-ban indult először olimpián, és versenyzői eddig egy ezüstöt és három bronzot szereztek; birkózásban és cselgáncsban állhattak dobogóra. Legutóbb azonban meglehetősen régen, 2008-ban. Amúgy Tokióban nem sokon múlt, hogy hétfőn begyűjtsenek egy újabb bronzot, birkózásban a női 76 kg-ban azonban Ajperi Medet 4-0-ra kikapott a harmadik helyért vívott mérkőzésén. Kedden nagyon megérdemelnének egy ezüstöt!
De vissza Lőrincz Tamáshoz, válogatottunk edzője, a londoni olimpián bronzérmes Módos Péter a Magyar Birkózószövetség honlapján a következőket mondta róla:
– Tizennégy világversenyen nyert érem után ezúttal olyan magas szintre ért fel, amelyen alig-alig akadhat ellenfele. Tomi a felkészülésének utolsó szakaszában mindent kizárt, ami hátráltathatja, az olimpia alá rendelte a mindennapjait, semmi nem billentette ki, abszolút nyugodt és profi volt, mentálisan elképesztően erős. Az iráni elleni mérkőzés hihetetlenül szorosra sikerült, nem gondoltuk, hogy végig ilyen nagy iramot diktálhat, de Tomi ezt a feladatot is megoldotta. Ismerjük a kirgiz versenyzőt, ügyes és technikás, az elmúlt időszakban ráadásul az is látszott, hogy kiemelkedő formában van. Ne feledjük, az a birkózó nem lehet gyenge, aki olimpiai döntőbe jut! Remélem, tökéletesen építjük fel a taktikát, és végül aranyérem kerül Szöcsi nyakába!
A Magyar Birkózószövetség kétszeres kötöttfogású világbajnok szakmai igazgatója, Bácsi Péter csapatvezető a vigaszágra jutott junior Európa-bajnokunk, a 97 kilós Szőke Alex esélyeit mérlegelte:
– Alex azt hozta, amit kell: a nyolcaddöntőben legyőzte a cseh Artur Omarovot, majd jól küzdött a kétszeres világbajnok orosz Musza Jevlojev ellen. Utóbbi kimagaslik a mezőnyből, hozzá kell felnőni. Az éremcsatáért az U23-as világbajnoki ezüst- és bronzérmes grúz Giorgi Melija következik, biztos, hogy rendkívül kiélezett párharc lesz, de Alex bravúrral legyőzheti. Márpedig ha túljut rajta – nem akarom elkiabálni, mégiscsak olimpián vagyunk –, esélyesebbként léphetne szőnyegre a lengyel Tadeusz Michalikkal szemben a helyosztón, kettejük közül Alex a jobb birkózó.
Érdekesség, hogy a 87 kg-ban Lőrincz Tamás öccse, a vb-ezütsérmes, Európa-bajnok Lőrincz Viktor kedden kirgiz ellenféllel kezd, a nyolcaddöntőben a vb-5. Ázsia-bajnoki 2. Atabek Aziszbekovot hozta neki a sorsolás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Túlélőkalauz az érettségi alatt: így küzdheted le a vizsgadrukkot

Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár

"Furcsa érzés" - Egerszegi Krisztina megtörte a hallgatását és kiöntötte a szívét

Telefonos ügyintézés: véget vethet a kormány az egyik legbosszantóbb jelenségnek – muszáj lesz fogadni a hívást

Megtörte a csendet Károly király korábbi komornyikja: hihetetlen titkot árult el az uralkodóról

Üzent Orbánnak a magyarellenes román elnökjelölt – és tett egy felajánlást

Cseh Katalinon nevet az egész internet, beleszaladt egy méretes pofonba

Minden háziasszony életét megkönnyíti az Aldi szuper kisgépe

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben

Megvan az Aranylabda új esélyese? A Barcelona ennek nagyon nem örülhet

Trump is megszólalt India és Pakisztán kapcsán