Harminc éve alakult meg a Táborállási Polgárőrség
A szokásos éves taggyűlését tartotta ezen a héten a Táborállási Polgárőrség, amely immáron harminc esztendeje működik – írja a dunaújvárosi hírportál, a duol.hu.
A szokásos éves taggyűlését tartotta ezen a héten a Táborállási Polgárőrség, amely immáron harminc esztendeje működik – írja a dunaújvárosi hírportál, a duol.hu.

Csuta Rita a nyár elején azért versengett, hogy a pápa is ehessen az általa kreált süteményből.

Több tudományterületen is iskolateremtő műhely jött létre Kaposváron három évtizede a diagnosztikai képalkotás, a sugárterápia és az egészségügyi ellátás területén. Jellemző, hogy a délszláv válság idején a Taszáron állomásozó amerikai katonák diagnosztizálását is ellátták – írja a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu.

Négy évtized elteltével végre igazi sportcsarnok épül Dunaföldváron a Holler UnFC beruházásában. A munkálatok tavasszal kezdődtek, a közelmúltban pedig a multifunkciós épület leglátványosabb mozzanataként a helyükre emelték a tetőszerkezet elemeit is – írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

Az állatszerető, állatvédő közösség még mindig gyakran találkozik elhanyagolt, kezeletlen, beteg háziállattal, rossz tartási körülményekkel. Békésben is kutyák, macskák tucatjai szenvednek emberi gondatlanság miatt. A Szurkolók az állatkínzás ellen megyei csapata legutóbb Gyuláról mentett meg egy szomjazó, láncra vert kutyát – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

Idén lett 15 éves az Iglice Népdalkör, amely mára a térség meghatározó hagyományőrző csoportjává vált, s méltán mondhatja magáénak az Arany Páva nagydíjat, valamint a Gárdony Városért elismerést. A sikerek után is egy a céljuk: énekelni, együtt lenni – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu.

A csonthéjas gyümölcsök nagy része elfagyott tavasszal, nem kis gondot okozva a gazdáknak. Pedig nagy volt a remény, a fák szépen virágoztak, jó termésre számítottak. A gyümölcshiány érződik a pálinkapiacon is, igen kis mennyiségben tudnak meggyből, cseresznyéből, kajsziból főzni. A szilva és a körte valamivel reménytelibb, de igazán nagy favorit idén az alma és a szőlő lehet, bár ezeknél is kevesebbel lehet számolni – írja a Vas megyei hírportál, a vaol.hu.

A honvédelmi tábor résztvevői szerdán az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezeténél ismerkedhettek a vadászok munkájával és annak eszközeivel – írja a Zala megyei hírportál, a zaol.hu.

Várhatóan novemberben végeznek a munkákkal – írja a kisalföldi hírportál, a kisalfold.hu.

Kivételes lélekjelenlétének és gyorsaságának köszönhetően mentett életet Nagy Béla szabadnapos tűzoltó augusztus 20-án délután Gyulán – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

Áder János államfő nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta Greznár Zoltán prímásnak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az utakon lévő vadveszélyre – írja a Zala megyei hírportál, a zaol.hu.

Beleshettünk kicsit a kulisszák mögé: szerdán három órát a hétvégi repülőnapra készülő kecskeméti repülőbázison töltöttünk, ahol már óriási a „nyüzsgés”, földön és levegőben egyaránt – írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu.

Korszerű, több mint száz embert befogadó munkásszállást adtak át kedden Dunaföldváron, az egykori laktanya területén. A jórészt állami finanszírozásból épült szálláshely elsősorban a helyi vállalkozások munkaerőigényét segít kielégíteni azáltal, hogy a távolabbról érkező munkavállalóknak adhat szállást – írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

Kettős ünnep volt délután Pörbölyön, a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjában – írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál zajlott Tolna megye több településén az elmúlt napokban – írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

Ókori fürdőt és ékszereket is találtak az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészei a komáromi légióstáborban. Augusztus 25-én nyílt napot tartanak.

A hamarosan induló tanévben több felsőoktatási intézmény új alapokra helyezte a működését. Megyénkben a Corvinus Egyetem volt az első, amely erre az útra lépett. Most az Óbudai és a Dunaújvárosi Egyetem is végrehajtotta a modellváltást – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu.

A legtehetségesebb egyetemi hallgatók versenyezhetnek egymással újra az OTDK Plusz megmérettetésén – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál, a szon.hu.

Borsodban intézkedtek legtöbbször az iskolaőrök, derült ki az ORFK tájékoztatásából – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál, a boon.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.