Huszonöt éve az Úrnak szentelte életét: ezüstmisét tartott az etesi plébános
1996 nyarán szentelték pappá Balogh Attilát, aki a napokban ezüstmisét mutatott be az etesi Szent József-templomban.
1996 nyarán szentelték pappá Balogh Attilát, aki a napokban ezüstmisét mutatott be az etesi Szent József-templomban.

Az évforduló kapcsán az egyesület egy könyvet is kiadott, valamint megtartották hagyományos éves borversenyüket is .

Két modern vetítőteremmel várja a nézőket Mátészalka Zukor Adolfról elnevezett, felújított mozija.

Számtalan koncert és más program után befejeződött az idei Szegedi Ifjúsági Napok, melyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megrendezni. Most lassan kiürül a Partfürdő, ahol kivételesen még tegnap is voltak koncertek – írja a Csongrád-Csanád megyei hírportál, a delmagyar.hu.

Június óta folyamatosan dolgoznak a szakemberek az újfehértói almacentrum megépítésén – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál, a szon.hu.

Kozák Éva népi fazekasmester néhány napja, az új gyermekintézmény átadásakor vehette át a Gerjen Díszpolgára címet Romhányi Károly polgármestertől.

Hetedszer adták a mányi néhai Bokodi Sándorról elnevezett díjat, ezúttal egy szlovákiai, felvidéki családi gazdaságot működtető apának és fiának, Palik Lászlónak és Palik Gábornak.

Az előző önkormányzati választás óta Lábatlan igencsak rálépett a fejlődés útjára, hiszen sorban valósulnak meg a fejlesztések – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál, a kemma.hu.

A szokásos éves taggyűlését tartotta ezen a héten a Táborállási Polgárőrség, amely immáron harminc esztendeje működik – írja a dunaújvárosi hírportál, a duol.hu.

Csuta Rita a nyár elején azért versengett, hogy a pápa is ehessen az általa kreált süteményből.

Több tudományterületen is iskolateremtő műhely jött létre Kaposváron három évtizede a diagnosztikai képalkotás, a sugárterápia és az egészségügyi ellátás területén. Jellemző, hogy a délszláv válság idején a Taszáron állomásozó amerikai katonák diagnosztizálását is ellátták – írja a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu.

Négy évtized elteltével végre igazi sportcsarnok épül Dunaföldváron a Holler UnFC beruházásában. A munkálatok tavasszal kezdődtek, a közelmúltban pedig a multifunkciós épület leglátványosabb mozzanataként a helyükre emelték a tetőszerkezet elemeit is – írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

Az állatszerető, állatvédő közösség még mindig gyakran találkozik elhanyagolt, kezeletlen, beteg háziállattal, rossz tartási körülményekkel. Békésben is kutyák, macskák tucatjai szenvednek emberi gondatlanság miatt. A Szurkolók az állatkínzás ellen megyei csapata legutóbb Gyuláról mentett meg egy szomjazó, láncra vert kutyát – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

Idén lett 15 éves az Iglice Népdalkör, amely mára a térség meghatározó hagyományőrző csoportjává vált, s méltán mondhatja magáénak az Arany Páva nagydíjat, valamint a Gárdony Városért elismerést. A sikerek után is egy a céljuk: énekelni, együtt lenni – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu.

A csonthéjas gyümölcsök nagy része elfagyott tavasszal, nem kis gondot okozva a gazdáknak. Pedig nagy volt a remény, a fák szépen virágoztak, jó termésre számítottak. A gyümölcshiány érződik a pálinkapiacon is, igen kis mennyiségben tudnak meggyből, cseresznyéből, kajsziból főzni. A szilva és a körte valamivel reménytelibb, de igazán nagy favorit idén az alma és a szőlő lehet, bár ezeknél is kevesebbel lehet számolni – írja a Vas megyei hírportál, a vaol.hu.

A honvédelmi tábor résztvevői szerdán az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezeténél ismerkedhettek a vadászok munkájával és annak eszközeivel – írja a Zala megyei hírportál, a zaol.hu.

Várhatóan novemberben végeznek a munkákkal – írja a kisalföldi hírportál, a kisalfold.hu.

Kivételes lélekjelenlétének és gyorsaságának köszönhetően mentett életet Nagy Béla szabadnapos tűzoltó augusztus 20-án délután Gyulán – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

Áder János államfő nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta Greznár Zoltán prímásnak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az utakon lévő vadveszélyre – írja a Zala megyei hírportál, a zaol.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.