Erdő Péter megáldotta a Debreceni Virágkarnevál két virágkocsiját
Papp László, Debrecen polgármestere levélben köszöntötte az esztergomi ünnepség résztvevőit – írja a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu.
Papp László, Debrecen polgármestere levélben köszöntötte az esztergomi ünnepség résztvevőit – írja a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu.

Vitéz Háry László vadászrepülőként és századparancsnokként tett szert legendás hírnévre – írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu.

Ismét készült egy fényképes összeállítás, melyben ezúttal Szarvaskő és varászlatos környéke látható.

Tizenkettedik alkalommal újra a komolyzene került főszerepbe Kaposváron. A somogyi megyeszékhelyen egészen augusztus 19-éig várják a zenekedvelőket az idei Kaposfesten. A komolyzenei koncertek mellett jazz és világzenei darabok is felcsendülnek.

Érdekes leletre bukkantak a teveli hívek, régóta kallódó feszületet fedeztek fel néhány hónappal ezelőtt a római katolikus templom főoltára mögött.

Cseh Tamás életműve előtt tisztelegnek Bakonybélben zenei emlékesten, amelyen megidézik a tavaly elhunyt Kátai Zoltán énekmondó emlékét is, aki a korábbi megemlékezések zenei rendezője volt.

Az intézmény területén lévő tematikus élménypark által nyomon követhető a szén útja az erőműig.

A nomád táborban a nyáron átlagosan heti harminc gyerek ismerkedett az állatokkal és a természettel.

Száraz-, és élővirágokkal, valamint több százezer holland dália felhasználásával készülnek a karnevál idei kompozíciói.

Lélekemelő pillanatokat élhettek át az orgonaavatón részt vevők a jászdózsai római katolikus templomban vasárnap délután.

A városok kapcsolatainak hálóját főként a kultúra szőtte: nyelv, zene, tánc és sport került terítékre egy-egy közös rendezvényen.

Javában zajlanak a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának felújítási munkálatai. Fendler Judit kancellár lapunknak elmondta, az egyetemi közösség régi álma válik valóra az ikonikus műemléképület teljes újjászületésével – írja a Csongrád-Csanád megyei hírportál, a delmagyar.hu.

A lakosok adják elő a darabot szeretettel, örömmel, ennél fontosabb nincs. Jön idős és fiatal, együtt játszanak - mondta Pataki András rendező.

A madár szerencsére jól van – olvasható a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a Haon.hu cikkében.

Az 1859-ben épült, romantikus stílusú épületet Koczka Ferdinánd tervei alapján húzták fel, a fürdőhöz a lehető legközelebb, helyezkedik el.

Kutyaürülék gyűjtésére alkalmas kukákat helyeznek ki két ütemben, városszerte, tizenöt helyen Békéscsabán – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

Magyarország egyedüli, iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyének állított emléket egy németbányai fafaragó művész.

Hétfőn nyitották meg a 175 év 175 kép című fotókiállítást, amely a Ganz Holding és ezzel egyetemben a magyar vasúttörténet elmúlt évtizedeit öleli fel – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu.

A cigánykenyér az idők során változott: napjainkra már élesztőt is adnak hozzá a liszt, só és víz mellett.

A kiadvány étrendi ajánlása, 57 receptje és a rövid tudományos bevezetés segít eligazodni a sokszor tabunak tekintett témában – írja a Zala megyei hírportál, a zaol.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.