Szentivánéji álom Türjén
A nyári napfordulón, azaz Szent Iván napján 2015 óta, immár hagyományként rendeznek programot a községben.
A nyári napfordulón, azaz Szent Iván napján 2015 óta, immár hagyományként rendeznek programot a községben.
Az immár 77 éves Mucsi Mihály szaktudásáért sokan vidékről is felkerekedtek.
Az installáció az 1565-ben készült Werbőczy István hármas törvénykönyvének előlapját ábrázolja.
A Tatabányai Ebrendészeti Telep és a Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület több állatot, köztük egy bébi rókát mentett a napokban.
A betyárpohár ötletgazdája Ács Zoltán dombóvári keramikus. Főállásban a vasútnál dolgozik, hétvégéken, ha teheti, kézművesvásárokba jár.
440 kilométeres túrára készül Till Anilla, akciójával a természetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet.
Apadnak a patakok, kiszáradóban a kisebb természetes vizeink, állítja egy új hazai tanulmány.
Hároméves program zajlott a Kárpát-medencében a halmozottan hátrányos helyzetű romák felzárkóztatására.
Szerdán piros-fehér-zöld díszkivilágítást kap a DVTK Stadion a magyar labdarúgó-válogatott tiszteletére.
Érdemes felidézni az MSZP egy korábbi ügyét: a pécsi Expo Center hírhedten elhibázott projektjét.
A számtalan virág mellett családi programokkal, koncertekkel, színházi, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal várják a látogatókat.
Az épületben a 18 szoba és a közösségi terek is új életre keltek, és kulturális központként fognak funkcionálni.
Egy nagyszabású égi versenyt rendeznek meg a Baracs–Kisapostag repülőtéren.
Az élet minden szakaszában erőt ad a közösség. A központ célja az ápolás mellett ennek biztosítása.
A magyar honvédség életében az elmúlt évszázadban nem történt olyan méretű haditechnikai fejlesztés, mint az elmúlt években.
Idén nyáron kulturális programok házigazdájává válnak a Dunakanyarban található kikötők egészen augusztus végéig.
Az öt nyári vitorlás tábornak Orfű, Tihany és Nyékládháza ad otthont, ahová a fiatalok a Kárpát-medence teljes területéről érkeznek.
Ismét rekordszámú nevezés érkezett, így 16 országból összesen 960 tétel versenyzett idén a VinAgora Nemzetközi Borverseny díjaiért.
Emlékmisét tartottak a Kissitkei Ideiglenes Hadifogolytábor emlékhelyen, a Kalapos-kútnál.
A Magyar Kézműves Szövetség hétvégén nagyszabású rendezvénysorozattal készül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.