Beülünk a motorcsónakba Remeczki István építésvezetővel, hogy megnézzük a búvárok munkáját. A leendő paksi Duna-hídnak tíz támasza lesz, abból kettő a hídfő – a két végén –, kettő a mederben, a többi az ártéren, a munkagépek és szállító járművek által még viszonylag jól megközelíthető helyeken, szigeten, műszigeten.
A merülésvezető Szabó Pál neve jól cseng szakmai körökben. Sportbúvárként kezdett 1984-ben, aztán búvárkiképző volt a honvédségnél, és leszerelése után, 1988-ban került a Hídépítőhöz, ipari búvárnak. Azóta minden hazai folyó, minden jelentősebb hídjánál ott volt, és esetenként külföldön is vállalt feladatokat. Rizikós helyzeteket is megoldott – például bombakiszedés folyómederből –, és dolgozott már húszméteres mélységben is. – Itt, naponta 1-4 merülés van – mondja –, a feladatmennyiségtől és az időjárástól függően. Jégzajláskor és villámláskor nem dolgozhat a búvár, egyébként biztonságos a munkavégzés.
Bódi Ádámra kollégái segítették rá az ólombetétes ruhát, cipőt és a mentőpalackot. Az csak vésztartalék, egyébként a felszínről kap levegőt, tömlőn keresztül, a kommunikáció is vezetékesen zajlik. Általában 2-3 órát dolgozik a nyolcméteres mélységben, a mostanában 12-14 fokos vízben.
A feladat a cölöpözés előkészítése. Ehhez, lakóházméretű, rácsos acélszerkezeteket, úgynevezett kéregelemeket helyeznek a Duna aljára – pillérenként 26-ot –, s a rácsszerkezet megfelelő helyeire illeszti a búvár a később leengedett acéltölcséreket (kúpokat), melyeken át történik majd a cölöpfúrás és betonozás. – A próbacölöpözés már megvolt – tájékoztat az építésvezető. – Annak alapján kiszámították a tervezők, hogy a mederpillérek alá húszméteres cölöpök készítésére lesz szükség. Mindeközben a Dunán a hajóforgalom némileg elterelt, de zavartalan.
A teljes cikk és a munkálatokról készült képgaléria ITT érhetők el.
