idezojelek

Hont András zúzta porrá Karácsonyék őrült ötletét

Hol a józan ész határa?

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter kéz a kézben akarja végigcsinálni az ellenzéki előválasztás második fordulóját. Elmondásuk szerint egymást kölcsönösen támogatva és segítve küzdenek majd, céljuk nem más, mint Orbán Viktor leváltása. Nos, ez politikai nonszensz. Hiszen bárkit is jelölnek végül kormányfőnek, a másik félnek olyan zsarolási potenciálja lesz vele szemben innentől, amely annak politikai mozgásterét minimálisra csökkenti – olvasható Mráz Ágoston Sámuel elemzésében.

De ez az őrültség még a józanabbul gondolkodó baloldali publicisták körében is kiverte a biztosítékot. Hont András például a Facebook-oldalán osztotta ki az egymás kezét buzgón szorongató politikusokat:

„Az Országos Előválasztási Bizottság nem fogja hagyni a kapásból nonszensz, de a magyar sajtón azért megjegyzés nélkül átfutó javaslatot, hogy a második és harmadik helyezett miniszterelnök-jelölt egymás mellett szerepeljen a szavazólapon. 

Kár. 

Dobrev Klára is kezdeményezhette volna, hogy az ő neve mellé meg rakjanak három szívecskét. Vagy Jakab Péternek juthatott volna eszébe, hogy akkor vissza az egész, az ő nevét meg írják Dobrevé mellé, hiszen együtt több szavazatuk van, mint a KariGeri–MZP-kettősnek. Vagy lehetett volna eleve az a szabály, hogy a miniszterelnök-jelöltek csak kettesével közlekedhetnek, hogy ne féljenek egyedül. (…)”

Itt tartunk most, azaz itt tart az ellenzéki bohózat. Az mindenesetre az álmoskönyvek szerint sem jelent túl jót a Karácsony Gergely–Márki-Zay Péter tandemnek, ha még az ellenzéki oldal megmondóemberei is a fejüket fogják a nevetséges akciójuk láttán.

Egy kérdés azonban kikívánkozik minden felelősséggel gondolkodó választóból: hol a józan ész határa?

Update: Elutasította a balliberális házi bajnokság lebonyolítását végző Országos Előválasztási Bizottság (OEVB), hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter neve egymás mellett szerepeljen az előválasztás második fordulójában használt szavazólapon – értesült a Hvg.hu. Az első forduló után továbbjutó három jelölt Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki Zay Péter neve tehát egymás alatt szerepel a már nyomdának is elküldött szavazólapon, és ha valamelyikük visszalép, akkor a szavazáskor lehúzzák a nevét a papírról.

Borítókép: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter - Forrás: Facebook

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Szembeszállni a sátánnal

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.