Örvendezzünk! Jakab Péter maradt a Parizerpárt elnöke. (Vagy felszámolóbiztosa.) Ennél jobb hírt rég kaptunk. Olyan erkölcsi magaslatokban szálldogál a Péter, ahol a madár se. Arrafelé már csak azok a jobbikos küldöttek verdesnek kókadtan, akikkel anno maga a Péter tömködte be a széttrollkodott pártroncs réseit, s akik cserébe most szombaton újra pártelnökké kiáltották ki gazdájukat.
Elnöki újraválasztása morális megigazulás ám a javából! Eldőlt: jobbikos szemüvegen át tökéletesen erkölcsös, jellemes, sőt lovagias cselekedet falazni annak az előembernek, aki egy tavaly decemberi ököritófülpösi pártorgián meg akarta erőszakolni Szilágyi György alelnök 24 éves élettársát. (A hírek szerint előemberünk már készen állt az aktusra, le is vetkezett hozzá ádámkosztümbe, ám balszerencséjére Gyüre Csaba meghallotta a nő sikoltozását, és rájuk törte a fürdőszoba ajtaját.)
A Jobbik kollektívája szerint tökéletesen erkölcsös, jellemes, sőt lovagias, hogy az erőszakra készülő emberszabású a mai napig megbecsült tagja lehet a Jobbiknak. Olyannyira, hogy az illető Jakab Péter egyik legfőbb bizalmasa, akivel a kampányban ökörködős videót is készített. Pofa kell ám ahhoz, méghozzá tenyérbemászó, hogy ne csupán megtűrj a pártodban egy potenciális erőszaktevőt, de még nyihogjál is vele – miközben tudod, hogy meg akarta gyalázni az alelnököd szerelmét. Micsoda sátáni figurák ezek, édes Istenem!
Szilágyi Györgytől tudjuk: Jakabék eltussolták az ügyet. Hónapokig nemhogy rendőrségi feljelentést nem tettek, de még egy párton belüli ejnye-bejnyére sem futotta. (Mondjuk Szilágyit sem értem. A majdnemlégyott után hogyan tudott egyetlen percet ott maradni ezek között? Pénzért, stallumért vagy hülyén értelmezett párthűsége okán nem tett azonnal feljelentést?)
Jakab Péter állítólag tajt részegen, kómában fetrengett az erőszakkísérlet idején. Virtigli államférfi, na. A nagyobb baj, hogy azóta sem józanodott ki politikailag. Máskülönben úgy kellett volna kivágnia a pártból a haverját, hogy a micsodája sem éri a földet. Az az érzésem, Jakabnál az éber kóma afféle alapállapot. Különben miért hagyta volna hónapokig következmények nélkül a gaztettet? Ám valószínűbb: Jakab egy moral insanity, akinek nem számít, hogy pár méterre tőle majdnem meggyaláztak egy fiatal nőt. Igaz, ő (Jakab) például az egész nemzeti radikalizmust gyalázta meg, amortizálta le kilenc képviselős minipárttá, s vitte be Gyurcsány hóna alá. Nagy ügy; a lényeg, hogy parizer legyen meg pártorgia Ököritófülpösön.
Be kell látnunk: Jakabnál testhezállóbb felszámolóbiztost nem találhatott volna magának a Jobbik.
Borítókép: Jakab Péterék az Országgyűlésben (Fotó: Havran Zoltán)
...
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kijev új besorolást kapott
Az ukrán főváros lett a világ legkisebb városa.

Zseniálisan figurázták ki Magyar Pétert, elhúzták a nótáját
„Te vagy az agresszív kismalac, és mindig is az maradsz!”

Magyar Péter akkora pofont kapott, hogy elgurult a gyógyszere
A Tisza Párt méltó utódja lehet akár az MSZP-nek is.

Közeli barátja lökheti szakadékba Magyar Pétert, közeleg a vég
Laci bácsi lesz a hunyó.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter és a lojalitás próbája

Három friss szög az EU koporsójában

Szeressétek a gyerekeket!

Magyar Péter korunk Károlyi Mihálya
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Vallatna, einstandolna
Egy hitvány áruló pitiáner bosszúja: erről szól ma a legerősebb ellenzéki párt „kormányprogramja”.

Nagylöttyös indulat
Létezik más magyarázat is a vízkorlátozásra, igaz, abban kevesebb az összeesküvés, szűkebb teret ad a vesszenorbánozásra.

Költözzünk albérletbe! – üzeni Magyar Péter a zugligeti luxusvillájából
A bécsiek többsége bérlakásban él, tehát a magyaroknak is jó lesz úgy…

Forradalomra uszít Fleck Zoltán
KÉT MAGYARORSZÁG – Következmények nélkül maradhat-e egy közjogi méltóság megfenyegetése?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kijev új besorolást kapott
Az ukrán főváros lett a világ legkisebb városa.

Zseniálisan figurázták ki Magyar Pétert, elhúzták a nótáját
„Te vagy az agresszív kismalac, és mindig is az maradsz!”

Magyar Péter akkora pofont kapott, hogy elgurult a gyógyszere
A Tisza Párt méltó utódja lehet akár az MSZP-nek is.

Közeli barátja lökheti szakadékba Magyar Pétert, közeleg a vég
Laci bácsi lesz a hunyó.