Beszéljünk akkor erről egy kicsit. Elfogadom, hogy Ukrajna alig veszített embereket. Miért kételkednék egy elnök szavában? Ennek tiszta szívemből örülök. De akkor mi a francnak kell nekünk katonákat küldeni? Minden ukrán harcos megöl hat oroszt, mielőtt meghal. Persze, hogy sokkoló ezt így végigolvasni. De Zelenszkij ezt hazudta, és közben jókat viccelődött arról, hogy Putyinnak mobiltelefonja sincs. Szerencsére a közönség is jót derült ezen. A szórakoztatóipar legalább virágzik ennek a szerencsétlen komédiásnak köszönhetően, miközben szerinte csak pár tizezren, mások szerint több százezeren halnak meg a fronton.

Tehát, ha nem halnak meg az ukrán katonák, akkor nincs szükség erősítésre sem, hiszen ott vannak, elháborúzgatnak, megölnek egy csomó oroszt. Állítólag ez jó, bár nem tudom, kinek és miért. Azt mondja a háborús lázban égő politikai elit, hogy de hát majd, amikor minket támadnak meg, akkor majd Ukrajna visszaadja az a segítséget, amit most adunk. 

Ki támad meg? Putyin? És tényleg, Ukrajna visszasegít? Hogyan? Putyin, ha meg tud támadni, akkor már Ukrajna nem létezik. De tételezzük fel, hogy létezik, és Putyin katonái csak úgy az ukrán–magyar határon teremnek. Milyen ukránok fognak megvédeni minket? Azok az ukránok, akik elszöktek otthonról akkor is, amikor a saját hazájukat kellett volna megvédeni? Mert nem akartak meghalni egy értelmetlen harcban?

Tehát áldozzam fel a fiaimat egy olyan háborúban, aminek semmi értelme. Temessem el őket, hogy majd azok az ukránok segítenek, akik helyett ők haltak meg? 

És ha meghaltak a fiaim, eltemettem őket, akkor menjek én is meghalni Zelenszkijért? Mert, ugye, nekem szerencsém van, hiszen 55 évesen már csak akkor kell kimennem a frontra, amikor a félszemű, féllábú, félkarú és a vén, pocakos férfiak mennek. Hát ez valóban nagy szerencse. De én ebből biztosan nem kérek. Nem szeretném eltemetni a fiaimat, már ha nem egy bomba robban fel mellettük, és még temetni sem marad mit. És nem szeretnék utánuk halni egy harcmezőn.

Két évvel ezelőtt az egyik fiam szomorú, elcsukló hangon hívott, amikor kitört a háború, hogy

 Akkor megnyugtattam, nem kisfiam, Putyint nem érdekli Európa, neki (az oroszoknak) az ukránokkal van vitájuk. Bár Putyin a vitarendezés egy elég gazember módját választotta, de ebbe mi tevőlegesen nem fogunk beleavatkozni, és ezt Európában sem gondolja senki sem máshogyan. Gondoltam ezt két évvel korábban. Most már nem ezt gondolom, és nem ezt mondanám. 

Azt a véleményem fenntartom, hogy az orosz agresszió egy helytelen válasz volt, és azt is, hogy Putyin nem akar Európába jönni. De abban már nem vagyok biztos, hogy az európai politikai elit sem akar háborúba bonyolódni az oroszokkal. Sőt, határozottan azt érzem, hogy az az érdekük, hogy kitörjön a harmadik világháború. 

Ma azt válaszolnám, hogy kisfiam, Putyin nem fog megölni, az oroszok nem fognak megölni, de készülj fel arra, hogy az európai politikusok fel fognak téged áldozni. A te életed Macronnak nem számít! És ha adhatnék a fiamnak még egy tanácsot, akkor azt mondanám, hogy gyorsan tanulj meg oroszul. Legalább annyit, hogy 

(Magyar vagyok, nem vagyok az ellenséged. Egy olyan háborúban veszek részt, amihez semmi közöm. Ne lőj le, megadom magam!)

És ön meghalna Zelenszkijért, Putyinért, Bidenért, Macronért? És ön, elküldené (elengedné) a férjét, a fiát, az unokáját, az apját egy ilyen háborúba meghalni?

Hogy van-e másik út? Van. Azonnali fegyverszünet és béketárgyalás. Vagy mind odaveszünk egy értelmetlen háborúban.

Borítókép: koporsó, temetés, illusztráció (fotó: Pavel Danilyuk/www.pexels.com)