„Első pillantásra lebegő felhőfoszlánynak tűnt” – szól a kezdőmondat – utalva a macska égi származására. Csibi úgy lépett az életükbe, ahogy az áramlat az ablakon. „Az áramlattal együtt azonban akkor belopózott valami más is, amit sorsnak nevezhetünk”. Niccolò Machiavellitől A fejedelem 25. fejezetét idézi, amely szerint „míg szabad akaratunk van, a szerencse felerészben ura tetteinknek, a másik felét önnön erőnk mozgatja”. Ez nevezhető sorsnak, mely folyóhoz hasonlatosnak neveztetik az 1513 körül írt szövegben. Ahogy itt is: „a teliholdnak tűnő hold fénye széles fehér folyóként hömpölygött be”. A telihold a létben önmagát felismerő, a külvilággal összhangban élő, de a halál jelölője is. Az elköltöző pár Főnővérben, a Csibire hasonlító, de hétköznapi állatban megtalálja a saját macskáját, amiben felfedezhető a többször megjelenő visszatérés motívuma. Ám a különleges vendég hiánya pótolhatatlan marad.
Hiraide Takasi kisregénye japánkertre emlékeztető, mesterien megalkotott mikrokozmosz, ahol az események zaja helyett a csöndes szemlélődésben tárul fel a sors valódi természete.
