Távhődíjemeléssel búcsúzott a közgyűlés
Egy évbe is beletelhet, míg véglegessé válik a négyes metró építési engedélye. A Fővárosi Bíróság ugyanis tegnap új eljárásra kötelezte az alagútfúrást korábban jóváhagyó közlekedési felügyeletet. A vasúthatóságnak el kell döntenie, részt vehet-e ügyfélké
Szombaton kora délután a müncheni Franz-Josef Strauss repülőtérre érkezik XVI. Benedek pápa, és megkezdi hatnapos látogatását szülőföldjén. A tavalyi katolikus világifjúsági találkozót követően a szentatya második alkalommal keresi fel Németországot. A he
A hatalom ne szólaljon meg az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának ünnepén – javasolta Rácz Sándor, a hajdani Központi Munkástanács elnöke. Elsőként Wittner Mária egykori halálraítélt, ma fideszes képviselő tudatta: az igazi
Kigyulladt egy orosz atom-tengeralattjáró szerda éjszaka a finn határnál lévő Ribacsij-félsziget közelében. Két matróz füstmérgezésben vesztette életét. Az illetékesek szerint nincs sugárzásveszély a baleset miatt. Egy magas rangú katonai vezető elismerte
Kifütyülték a miniszterelnököt Tiszafüreden, ahol az MSZP önkormányzati kampányrendezvényén vett részt. Gyurcsány Ferenc tervezett programját is módosítani kellett a kialakult feszült helyzet miatt, végül biztonsági emberek kíséretében hagyta el a települ
Betiltottak az amerikai hadseregben a múltban durvának ítélt s emiatt bírált több kihallgatási módszert – fedte fel a washingtoni védelmi minisztérium. A CIA ugyanakkor továbbra is kínozhatja a gyanúsítottakat, hiszen a szabályozás nem vonatkozik a
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.