Tovább vizsgálnák a volt rendőr ügyét
Több száz millió dolláros együttműködési megállapodást írt alá Jakartában, Indonézia fővárosában tavaly július végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János, a gazdasági tárca vezetője, valamint a velük utazó, közel húszfős üzletember-delegáció. A b
Több száz millió dolláros együttműködési megállapodást írt alá Jakartában, Indonézia fővárosában tavaly július végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János, a gazdasági tárca vezetője, valamint a velük utazó, közel húszfős üzletember-delegáció. A b
Élete összekapcsolódik a színházzal. Amerre járt produkcióival, elismeréssel beszélnek róla, a kecskemétiek úgy emlékeznek rá, mint akinek jelenléte külön korszakot jelentett a város kulturális életében. Udvaros Béla ma is rendez, az Evangélium Szín
Hosszú ideig szünetelt, majd a vonal „felújítása” után, januárban indult meg ismét a forgalom Körmend és Zalalövő között. Kisvártatva jött az újabb hír: az itt közlekedők is elbúcsúzhatnak kisvonatuktól. A MÁV-vezérigazgatóságtól szerettük vol
Ha a pax americanának valóban nincs alternatívája, itt lenne az ideje, hogy a 2001. szeptember 11. óta magányos cowboy szerepét játszó Egyesült Államok visszatérjen egy konstruktívabb világpolitikához. Bár Washington az elmúlt öt esztendőben jelentős káro
Láthattuk a most véget ért libanoni összecsapásokban, hogy a hetvenmilliós Irán a közel-keleti térség egyik meghatározó állama. Nemcsak mérete, hanem a földjében rejlő hatalmas olajvagyon miatt is joggal pályázik a középhatalmi címre. Mindezt megerősítend
Nincs remény arra, hogy túlélőt találnak abban az indiai szénbányában, ahol a csütörtöki sújtólégrobbanás miatt ötvennégyen rekedtek a föld alatt. Egy szibériai aranykitermelő helyen kitört tűzben tizenketten meghaltak és huszonegyen eltűntek.
Összesen 203 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg az idén az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 178 ezer ellenőrzése során – jelentette ki Szikora János, az APEH elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Az adóhatóság vezetője hangsúlyo
A statisztikák szerint a magyar lakosság adósságszolgálati mutatója már majdnem eléri az észak-amerikai és nyugat-európai szintet, miközben a hazai jövedelmek „elkölthető része” jóval alacsonyabb a fejlett országok átlagánál. A négy-öt éve tar
Érdekes közéleti vita van kibontakozóban Erdélyben a magyarok között az autonómia kapcsán: gazdasági mutatókra hivatkozva egyesek azt mondják, hogy ha megadnák a székelyeknek az önrendelkezési jogot, az emberek hamar megbánnák, ugyanis a régió
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Golf GTI Edition 50 limitált széria a maga 325 lóerős motorjával az eddigi legerősebb GTI.
Petra Kvitová legnagyobb sikerei helyszínén, Wimbledonban szabadkártyával játszhat.
Az Izraeli hadsereg közölt felvételt a drónfogásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.