Huszonkétezer alatt

Nem változott a tőzsde iránya tegnap, a befektetők továbbra is jobbára a vezető részvényeket adták-vették. A piacon a napközben kialakult emelkedés zárásra elolvadt, a BUX 22 ezer pont alatt zárt. A következő napoktól sem várható komolyabb tőkepiaci fellendülés. A legnagyobb magyar pénzintézet cáfolta, hogy Soros Györgygyel közösen vesz részt a BAWAG osztrák bank privatizációjában. A BUX gyengülésével szemben haladt a forint. A magyar fizetőeszköz 275-ös szint közelébe erősödött az euróval szemben.

2006. 09. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak a lendület változott, a trend nem. Tegnap tovább csúszott lefelé a BUX index árfolyama, így a hét utolsó napján a tőzsdei indikátor aláment a 22 ezer pontos határvonalnak is. A BUX a nyitást követő két órán belül napi csúcsára, 22 200 pontra emelkedett, majd délutánra a 200 pontnyi nyereség elolvadt. Záráskor a BUX 21 926 ponton állt, 86,52 ponttal előző szintje alatt. A kereskedők szerint lelassult az eladási láz a parketten. Ezt a tényt a nem túl magas, 17,4 milliárd forintos forgalom is alátámasztotta.
Tegnap továbbra is igen élénk kereskedés folyt az OTP-papíroknál, a Molt viszont már nem érte akkora eladói nyomás, mint csütörtökön. A banki papírok 1,6 százalékkal, az olajipari részvények 1,1 százalékkal értékelődtek le. A Merrill Lynch elemző cég a Mol kapcsán jelezte, hogy bár a finomítói környezet jelentősen romlott és egyre nagyobb kockázatok jelennek meg az európai olajvállalatoknál, a magyar olajipari cég továbbra is vételre ajánlott, sőt célára változatlanul 28 ezer forint. Ez a megerősítés kedvező lehet a Mol számára, a hírre a spekulánsok várhatóan vételekkel reagálnak. Az OTP cáfolta a Der Standard korábbi értesüléseit. Az osztrák lap szerint Soros György üzletember és az OTP közösen indul a BAWAG pénzintézet privatizációján. A hír hitelessége felől már csütörtökön is kétségek merültek fel.
A két gyengülő vezető részvény mellett akadt viszont néhány papír, amely a növekedést erősíthette volna. Ezek közé tartozik az egy százalékkal dráguló Richter és az 1,3 százalékkal felértékelődő Magyar Telekom. A kis forgalmú papírok sorából a Graphisoft Park, az Egis és a Rába szerepelt a legjobban. Az elemzők szerint komolyabb változásokra nem lehet számítani az elkövetkező napokban, a tőzsdei irányvonalat a Mol és az OTP mozgása fogja meghatározni.
A tegnapi kereskedés során a bankközi devizapiacon a forint a 276-os szintről 275-ig erősödött az euróval szemben, de napközben 274,60 körül is járt az uniós deviza. A magyar gazdasági adatokra a piac nem figyelt, de a jövő heti inflációs számok várhatóan gyengítik majd a forintot. A dollárral 217,00– 217,15 forinton kereskedtek, míg csütörtökön délután 216,95–217,05 forinton állt a kurzus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.