Elégedetlen befektetők a hazai devizapiacon
Tudta, hogy baj van, és idejében szólt – ezt hangsúlyozta a köztársasági elnök a Gyurcsány-csomag aláírását is indokolva a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
Tudta, hogy baj van, és idejében szólt – ezt hangsúlyozta a köztársasági elnök a Gyurcsány-csomag aláírását is indokolva a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
Már százötven kilométer hosszú a Libanon partjai mellett terjedő olajfolt, amely az Izrael által lebombázott dzsijei erőmű tartályaiból került a Földközi-tengerbe július közepén. Nemzetközi segítséggel megkezdték a 15 ezer tonna olaj összegyűjtését, de tö
Már ma megváltozik Budapest tömegközlekedése az augusztus 20-i ünnepi rendezvények miatt. Holnaptól ismét a teljes vonalon jár a 2-es metró, s bár a felújítási munkálatok még folynak, a forgalmat az idén már nem zavarják. Budán hétfőtől újabb utakat zárna
Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a bíróság a június 8-i, szigetszentmiklósi bankrablási kísérletkor lelőtt támadó kedden őrizetbe vett társát. A 32 éves helyi férfi nem tett vallomást.
A Brüsszelnek szánt és lapunk birtokába került konvergenciaprogram tervezetében nyoma sincs a hazánkat pannon pumaként feltüntető kormányzati nyilatkozatok optimizmusának. A dokumentum szinte semmiben nem egyezik meg az EU által januárban elbuktatott anya
Élesen bírálja Demszky Gábort egyik kihívója, az Izraelből visszatelepült Mihály Éva. „Azt a katasztrófát, amit a jelenlegi vezetés hoz a városra, mindenképp meg kell akadályozni” – írta a Hírszerző internetes portálon működtetett naplój
Az elmúlt napokban megszokott trendet követte a BUX, tegnap előbb emelkedőben volt, majd gyengülni kezdett. Ám zárásra megemberelte magát, s 0,22 százalékos plusszal zárt. A bankközi devizapiacon a forint mérsékelt javulást mutatott, egy euróért 273,80 fo
Műtét után felmondta a szolgálatot annak a kislánynak a szíve, aki a mellkasánál összenőve született testvérével együtt egy guatemalai kisvárosban. A szétválasztás után életben maradt csecsemő állapota egyelőre stabil.
Az eddigi 120 plusz 24 pontos rendszer helyett a tervek szerint jövőre 500 pont jár majd a maximális teljesítményért a felsőoktatási felvételin. Ha az új szabályozás életbe lép, végképp bebizonyosodik, hogy kudarcot vallott a Magyar Bálint oktatási minisz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
Felelőtlenül költekeznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.