- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Elfogták a motoros fosztogatókat

Vitatják a gerincsebészet privatizációját

Röviden

Lemaradtunk az éremről

Parkolócédula sms-ben
A Centrum Parkoló Kft. üzemeltette budapesti fizetőparkolási zónákban a parkolás díja már mobiltelefonnal sms-ben is kiegyenlíthető. A T-Mobile ügyfeleinek a díjfizetés egész folyamata sms-ben bonyolítható le augusztus 8-tól, hiszen a Mobil Vásárlás szolg

Zászló és konyak a lakatlan szigeten
Mindössze egy négyzetkilométernyi nagyságú a lakatlan, északi-sarki Hans-sziget. A múlt század közepéig senki nem foglalkozott vele. Hovatartozását illetően ma már heves szócsata folyik Dánia és Kanada között. Koppenhága nemrég hadihajót küldött a földrés

Nem repülnek a MiG-ek Norvégiába

Tízezrekbe kerül a tanévkezdés
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke az idén kezdi az első osztályt. Számítások szerint mindenestől körülbelül húszezer forintba kerül egy gyerek beiskolázása. A tankönyvárak hét százalékkal emelkedtek tavaly óta, és a kön

Egy renitens könyvkiadó a XX. században
Igen kevesen mondhatják el magukról, hogy annyit tettek az összmagyarság érdekeiért a XX. században és az alig megkezdett huszonegyedikben, mint Püski Sándor és felesége. Tevékenységét nehéz egy-két mondatban megfogalmazni, hiszen a könyvkiadástól a szell

Mécs lángjai

Eltussolt szennyezés?
A Fidesz zöldtagozata felkérte Persányi Miklós környezetvédelmi minisztert, hogy kövesse meg Esztergom polgármesterét, Meggyes Tamást, aki helyette végeztette el a szükséges vizsgálatokat a dorogi hulladékégetőben. A tagozat szerint a tárca a hatóságokkal

Röviden

Áradás utáni fertőzés Indiában

Kivonulás Gázából
Hivatalosan ma veszi kezdetét az izraeli zsidókat minden korábbinál nagyobb mértékben szembeállító kivonulás a Gázai övezet telepeiről, amelyről a keményvonalas Ariel Saron kormánya hozta meg a végleges döntést. Amellett, hogy újabb palesztin–zsidó

Hét végére erősödtek a kukoricaárak

Életfogytiglan csempészetért

Anomáliák a biogazdálkodás körül
Felemás képet mutat a hazai biogazdálkodás jelenlegi állapota: miközben a termelési értéket és a megművelt területet tekintve elért egy kritikus szintet, a támogatások elmaradása és a fogyasztóvédelmi ellenőrzések elégtelensége, illetve a tőkehiány bizony

A zöldállamfő jelentősége

Elindult a Nokia Nseries
Mint ahogyan általában nyáron szokás, a mobiltelefon-gyártók az év közepén a már korábban bemutatott, de még piacra nem dobott készülékeikkel rukkolnak elő. A Nokia az Nseries első darabjával, az N90 jelű készülékkel jelent meg. A hazai felhasználók az id

Fontos híreink
Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó
A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
Külföldi híreink

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában
A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Megtalálták a lezuhant repülőgép feketedobozát
Ankarától nem messze történt a baleset.

Újabb felkavaró felvétel a kényszersorozásról: fényes nappal hurcoltak el egy férfit
A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Szentmártonkátai vonatbaleset: megszületett a balesetet okozó sofőr második gyermeke
Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Orbán Viktor elárulta, neki miért különleges a karácsony + videó
Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

