Az MKB Bank lépett a Fotex helyére
Szávay Ágnes junior lányok között aratott dupla sikere és egyetlen magyar hölgy, Mandula Petra egymérkőzéses részvétele a felnőttek főtábláján: ez a magyar női tenisz (férfi-fiú honfitársunk nem játszott az idén Párizsban) felemás mérlege a múlt héten bef
Szávay Ágnes junior lányok között aratott dupla sikere és egyetlen magyar hölgy, Mandula Petra egymérkőzéses részvétele a felnőttek főtábláján: ez a magyar női tenisz (férfi-fiú honfitársunk nem játszott az idén Párizsban) felemás mérlege a múlt héten bef
A rendőrség kezdeményezte az emberöléssel gyanúsított, tizennyolc éves dévaványai fiatalember előzetes letartóztatásba helyezését. S. Sándor tettére továbbra sincs magyarázat, nem árulja el, hogy miért támadt tőrkésével a szomszéd lányra.
Egy kormányzati javaslat szerint a következő ciklusban, két év alatt fizetnék ki a tavaly elmaradt 13. havi bért. Mint ismeretes, a kabinet a költségvetési hiány kozmetikázása érdekében egy jogszabály-módosítással mintegy nyolcszázezer közszolga egyhavi b
Tíz év várakozás után elkezdődhet az úgynevezett Városháza-program, s ősszel végre lebontják a Budapest közepén lévő városképcsúfító, kiürített Károly körúti bazársort. A kiemelt fejlesztésre létrehozott többpárti ideiglenes fővárosi bizottság tegnap dönt
Idén húsz éve, hogy a monorierdői kempingben összegyűlt a Kádár-rendszer értelmiségi ellenzéke – a „népiek” és az „urbánusok” –, hogy közösen keressenek választ az egyre mélyebb válságba süllyedő ország gondjaira. Ez vo
A kormány és a pártok képviselői, valamint Szili Katalin, az MSZP köztársaságielnök-jelöltje is gratulált tegnap államfővé választásához Sólyom Lászlónak. A Fidesz szerint az emberek jelöltje győzött személyében. Lendvai Ildikó (MSZP) úgy vélte, méltó eln
Újra életre hívnák az öt évvel ezelőtt működő üzemanyagár-fórumot a szektor versenyhelyzetének javításáért eddig különösebb eredmény nélkül küzdő hazai fuvarozók.
A várakozásoknak megfelelően alakult tegnap a köztársaságielnök-választás első fordulója: nem gyűlt össze az új államfő megválasztásához szükséges kétharmadnyi voks. A parlamenti procedúra mégis tartogatott meglepetéseket, a Fidesz ugyanis nem vett részt
A Discovery májusról júliusra halasztott tesztrepülésének legfontosabb célja az űrrepülés biztonságát növelő új módszerek és eszközök gyakorlati alkalmazása lesz. Két űrhajós három űrsétán próbálja ki a hővédő csempék cseréjére, javítására kidolgozott elj
Gazdasági bűncselekmény gyanújával tett feljelentést az ügyészségen a kőbányai szocialista tagbotrány egyik szereplője, akit fenyegetéssel próbáltak hallgatásra bírni. Egyes MSZP-sek úgy vélik, a jelenlegi alpolgármester és a tanácsnok érdekköre áll a sze
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.