- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Nem támogatják az SZDSZ-es javaslatot
Változatos ünnepi programok
Idén is a hagyományos fővárosi helyszíneken zajlanak a március 15-i központi megemlékezések, igaz, a Nemzeti Színház helyett a Művészetek Palotájában tartják majd az ünnepi díszelőadást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Múzeumkertben, Schmitt Pál, a Fide

Nem támogatják az SZDSZ-es javaslatot

Változatos ünnepi programok
Idén is a hagyományos fővárosi helyszíneken zajlanak a március 15-i központi megemlékezések, igaz, a Nemzeti Színház helyett a Művészetek Palotájában tartják majd az ünnepi díszelőadást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Múzeumkertben, Schmitt Pál, a Fide

Veszélyeket rejt a speciális vízum

Parkolási visszásságok a Belvárosban

Lemondott Tudor

Sterbik inkább nekünk hiányzott
Nincs már magyar csapat az európai férfi kézilabdakupákban, mert a negyeddöntő mindkét együttesünk végzetét jelentette. A Bajnokok Ligájában a Fotex nemhogy nem tudta ledolgozni hátrányát, még növelte is, így kettős vereséggel esett ki, az EHF-kupában ped

Diákoktól követel pénzt az APEH
Azoknak a diákoknak is törleszteniük kell a diákhitelt, akik nappali tagozaton második diplomájukat szerzik, így nem lehet munkaviszonyuk. A HÖOK szerint a szabályozási hiba miatt közülük kerül ki a legtöbb nem törlesztő.

Egyedül az Északi-sarkra
Gyalog és egyedül próbálja elérni az Északi-sarkot a brit Ann Daniels. Ha minden rendben megy, akkor ő lesz az első nő, akinek ez sikerül. Daniels szombaton indult el Észak-Szibériából, a várhatóan hatvannapos utat mínusz 50 fokos hidegben kell megtennie.

Templomban robbantott az Unabomber

A pápa visszatért a Vatikánba

Hét végi tragédiák a hazai közutakon
Összesen öten haltak meg és többen súlyosan megsérültek közlekedési balesetekben az elmúlt hét végén. Kecskeméten részeg autós tett kárt egy járőrkocsiban.

Csecsenföld a front két oldaláról nézve
„Boldog lennék, ha tíz év múlva legalább úgy élnénk, mint az első háború előtt, amikor még nagy reményekkel vágtunk a szabad jövőnek. A jelenlegi állapotokból kiindulva mindez a két elvesztegetett évtized ellenére is komoly eredmény lenne” 

Hangulatban

Tisztogatás és kizárás a Munkáspártban
Kizárták a Munkáspártból Vajnai Attila eddigi alelnököt és Fratanolo Jánost, aki mostanáig a Baranya megyei szervezetet vezette – tudatta a párt sajtóosztálya. Az előbbi politikus továbbra is alelnöknek tekinti magát, az utóbbi közlése szerint szabá

A közbizalom ereje
Másfél száz éve 1848–49 a meghatározó viszonyítási pontja a modern kori magyar politikai és közgondolkozásnak. A megelőző évszázadokra visszatekintve azért, mert az államalapítás óta a legnagyobb hatású politikai és társadalmi átalakulás következett

Röviden

Bármikor visszatérhet a Harmadik Birodalom?

Máig élő Pilvax-legenda
Amikor azt halljuk: Pilvax, ma is azonmód 1848. március 15-re, a forradalmi ifjakra, Petőfi Sándorra gondolunk legelőször. Az a kávéház-tulajdonos, aki a megfelelő szellemi környezetet nyújtotta a történelmet fordító nagy napokhoz, legtöbbször eszébe sem

Saját mobilokkal a gyakorlaton
Felmondhatják a norvég Kongsberg céggel kötött 36 milliárd forintos harcászatirádió-beszerzésről szóló szerződést április elején. NATO-kapcsolattartásra alkalmas tábori rádiókkal is csak a kiemelt alakulatokat szereli fel év végéig a Honvédelmi Minisztéri

Fontos híreink
Brüsszel láthatóan el akarja taposni a patrióta erőket + videó

Lakatos Márk-botrány: fontos döntést hozott a bíróság

Hortay Olivér: Az európai gazdák az életükért küzdenek, Brüsszel mégis cserben hagyja őket

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lázár János: Könnyen lehet, hogy ebben a minőségben az utolsó Közlekedésinfót tartom
Élőben a miniszter bejelentése.

A Klubrádióban is arról beszéltek az elemzők, hogy nőtt a Fidesz magszavazótábora
Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Nem bírta az otthoni terrort, megölte anyját a nyugdíjas óvónő
Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

Orbán Viktor a Harcosok Klubjának: Nem hibázhatunk!
– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Külföldi híreink

Robert Fico már a háborúpárti Kaja Kallas lemondását követeli + videó
Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Trump látványos előrelépésről beszél a békefolyamatban, mások óvatosabbak + videó
Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai menedékjogot kapott Magyarországon a volt lengyel igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész
Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Varga Zsolt régi ismerőssel találkozik – a csoportelsőségnél is nagyobb a tét az Eb-rangadón
Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

PM Orban: For Sixteen Years, We Have Done We Commit To
Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Zaharova: A végóráit élő kijevi rezsim az orosz civileken tölti ki a haragját
Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

