- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Összeomlott egy lakóház Itáliában

Soproni vásárfiák

Az MDF vége

Éltek a lehetőséggel

Baumagosok perlik az államot?

Választás január 30-án

Kortárs művészek az Antik Enteriőrön
Az idén 11. alkalommal jelentkezik az Antik Enteriőr régiségkiállítás és -vásár, amelyet a szervezők már 1994-ben, az első rendezvény meghirdetésekor a karácsonyi szezon nyitó eseményének szántak. A hazai műtárgypiac akkoriban még a rendszerváltás utáni m

Adventi döntés

Parlamenti döntés a jegybanktörvényről

Röviden

A nevesítetlen földek esetében nincs szükség kárpótlásra
Amióta nyilvánosságra kerültek az „elhagyottnak” tekintett, úgynevezett nevesítetlen földek tulajdonosainak első névjegyzékei, a szlovákiai földhivatalokban hihetetlen mértékben megnőtt az érdeklődők száma. Az interneten, majd nyomtatásban is

Ügynök volt a színikritikus

Vadászbaleset Bolhónál

Anyagyilkosság vidéken és Budapesten

Zavaros agrárbüdzsé
Semmi jót nem várhatnak a gazdálkodók a jövő évi agrárköltségvetéstől – jelentette ki A magyar gazda élni akar címmel megtartott hét végi agrárfórumon Font Sándor országgyűlési képviselő. A honatya szerint a kulisszák mögött a magyar földért folyik

Gyurcsány lélekben az igen mellett?
Élesen bírálták a szocialisták a Fideszt a kettős állampolgársággal összefüggésben képviselt álláspontja miatt. A Fidesz szerint az MSZP-nek az összes határon túli szervezettel van vitája. Gyurcsány Ferenc kormányfő tegnap a Tv2 Napló című műsorában úgy

Távaukció hazánkban először

Fogyatékosok leépítése
Fogyatékosok kerülhetnek az utcára a jövő évi költségvetés nyomán, ugyanis a kormány 26,5 százalékkal csökkentené foglalkoztatásuk támogatását. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter változtatásról beszél, a fogyatékosok szervezetei szerint viszont az átgondol

Gyurcsány Ferenc üzenetei

Fontos híreink
Egykori csapata is lerótta a kegyeletét Diogo Jota emléke előtt az Anfielden

Több családnál is tragikusan végződött a karácsony, szirénák zaja törte meg az ünnepi hangulatot

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Bejgliharapó fantom tűnt fel Sándorfalván
Különös eset borzolta a kedélyeket Szeged mellett.

Uszításba kezdett Bod Péter Ákos a nyugdíjba vonuló nők ellen + videó
Magyar Péter emberének kijelentése egybevág a Tisza Párt megszorító csomagjával, amelynek egyik alappillére az állami nyugdíjrendszer felszámolása.

Az idősek számíthatnak a nemzeti kormányra + videó
Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Veszélyessé vált a levegő Magyarországon, ezek a városok érintettek
Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.
Külföldi híreink

Zelenszkij és Merz egyeztetett
A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Botrány: a brit jobboldalnak nem jutott hely a Lordok Házában
A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Kaja Kallas szereti a háborút
Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

President Sulyok Addresses The Nation + Video + Video
Hungary's President delivered an address to the nation on Friday, the second day of Christmas.

Autósok, figyelem! Újévkor leáll az útdíjfizetési rendszer, mutatjuk a részleteket
Több órán át elérhetetlen lesz az informatikai rendszer, matricát sem lehet majd venni sok helyen.

Még rágni sem tud, de már Furyra vágyik Jake Paul
Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
