Az MDF vége

Úgy tűnik, hogy Dávid Ibolya szilárdan elhatározta: benevez a magyar politikusok butasági versenyébe. Oda, ahol Kuncze Gábor (privatizáció), Szabó Zoltán (oktatásügy), Keller László (kémia), Németh Imre (agrárügyek) és sok más kormánypárti politikus tolong szenvedélyesen – értelmetlenségeket vagy hazugságokat ismételgetve. Az elnök asszony minden bizonnyal „liberális” tanácsadói még azzal sincsenek tisztában, hogy mit is jelent a nemzeti érdek. Illetve az gondolják, hogy az „baloldali” valami.
Dávid Ibolya már a munkát is valószínűleg munkáspárti fogalomnak gondolja, s azt hiszi, hogy ilyen proli dologgal egy nemes, európai konzervatív nem foglalkozik. Azok – szerinte – a magántulajdon szentségét imádják szüntelen, s a privatizációt dicsérő himnuszokat zengedeznek. Az elnök asszony konzervatívjai persze telivér SZDSZ-es „liberálisok” s hazátlan globalisták, akik egy ideig nagyon hálásak a zavarkeltő buta szövegekért, vagyis azért a semmitmondásért, amelyet az előkelő, népünk érdekeit semmibe vevő neokonzervatívok hajigálnak.
Hónapok óta hallgatja az ember a Fidesz-ellenes vádakat – a restaurációs baloldal nagy örömködése közben. Értjük a megélhetési politika hamis logikáját: önálló pozíciót adó párt kell. De a „kétpárti áldemokráciát” végül is a nép fogadja vagy utasítja el. Nagy kár, hogy a létéért küzdő MDF már régóta nincs a tönkretett kisgazdapárt elárvult helyén – mint a vidék értékőrző pártja. Nem ott kellene keresni a 8-10 százalékos szavazatot, ahol nincs, s főleg nem a Fidesszel szemben. Etikailag is problematikus bármilyen konzervatívoknál, ha a parlamenti helyhez segítő szövetséges pártkézbe beleharapunk. Csak azért, mert SZDSZ-es tanácsadók így látják jónak.
Az elnök asszony a sírba teszi a pártját. Elszámolni persze majd akkor kell, amikor kiderül, hogy a konzervativizmus nem egyenlő a globalista, neoliberális posztkommunisták tudatos vagy öntudatlan támogatásával. Jó lenne ezt addig belátni, amíg nem késő, és jó szándékú, de tájékozatlan magyar emberek szavazataival nem gyalogolnak a semmibe. Jó lenne, ha tudná, hogy a neokonzervativizmus és a neoliberalizmus gyakorlatilag ugyanaz, de az MDF törzsszavazói nincsenek, nem lehetnek az üzleti haszonélvezők között. Ez a kurzus a kisebbségi magyar testvéreink állampolgársága ellen is megy. Ha pedig az MDF egyik legrégibb politikai pillérét is feladják, mi marad? Az, hogy bejelentkezhetnek Kupa úr után az új Centrum helyére és pénzére. Ennél üresebb és semmitmondóbb program tényleg nincs. Az egész nem más, mint jobboldali szavazatoknak a baloldal érdekében történő „megölése”. Bár az igaz, hogy az MDF már régóta önálló mondanivaló nélkül tengődik. A (neo) konzervatív fordulat így aztán legfeljebb a baloldalon népszerű (Fidesz-ellenes) célhoz segített. Tehát nem a Fidesz, hanem az MDF ad el közvetve baloldali programot, s óriási hasznot hajt egy teljesen kártékony posztkommunista brancsnak azzal, hogy beáll Orbán Viktor primitív támadói közé.
Ez nem azt jelenti persze, hogy a Fidesz és vezetői hibátlanok, s azt sem, hogy az MDF-nek ne lettek volna pártsérelmei. Ahogyan az életben, úgy a politikában is a kisebbik, a gyengébb nemegyszer van kitéve méltánytalanságnak. De az a kicsi, amely elfelejti a naggyal közös, a nemzet érdekében mindennél fontosabb célt, az utólag is, megérdemelte sorsát. Szép örökség foszlik a semmibe, és hasznos politikai szövetséges energiák méltatlan erőket fognak támogatni. A magyar rendszerváltás története tele volt, tele van második szándékú küldött emberekkel. A magyar polgári-nemzeti erők másfél évtizedét sokszor ezek határozták meg. Nem véletlen az, ha valaki Orbán Viktort tartja fő ellenségnek.