Az MTK a létéért küzd

Nem felel meg a valóságnak, hogy az MTK nehéz helyzetben van, mert ennél már súlyosabb a gond. Az ország harmadik legeredményesebb sportegyesületében a vezetők és az edzők két hónapja nem kaptak fizetést, a 113 éves klub az életben maradásért harcol.

- Sportpolitika -

Nem csekély a tét, mert az MTK tizenkét szakosztályában 1200 fiatal sportol rendszeresen. A vészhelyzet kialakulásának az oka nem az eredménytelenség, mert a kék-fehér klub sportolói jól szerepeltek a tavalyi olimpián, sőt, huszonnégy év után újból olimpiai bajnokot ünnepelhettek, a kajakos Storcz Botond két aranyérmet nyert, s az egyesületek rangsorában a harmadik helyen végeztek. Jóny István ügyvezető elnöknek a barátai azt javasolták, a sikeres olimpia után vonuljon vissza, hiszen az már tavaly is látszott, hogy az egyesület jövője egyre kilátástalanabb. Az elnök mégis maradt:
– Harminc éve dolgozom az egyesületnél, tíz évig elnökhelyettesként, öt éve pedig ügyvezető elnökként. Nem akartam elsőként távozni a süllyedő hajóról. Az elmúlt évek a pénzügyi gondok miatt már nagyon nehezek voltak, de amit ígértünk, azt betartottuk, ezért élveztem a szakosztályok bizalmát. Őszintén megmondom, a sikeres olimpia után ilyen súlyos anyagi gondokra azért nem számítottam.
Hogyan jutott az MTK ebbe a pénzügyi gödörbe? Ma már az egyesületnél gondtalan időszakként emlegetik a hatvanas és hetvenes éveket, amikor kiemelt egyesületként kapott állami támogatást és a belkereskedelmi minisztérium segítségét is élvezte. Tizenegy éve a minisztérium támogatása megszűnt, a központi segítség is csökkent, azonban az anyagi csőd 1999-ben következett be, amikor a Fotex visszalépett az egyesület szponzorálásától.
– Elnökként vehetnék egy botot, mert az elmúlt években az egyesület irányítása mellett rengeteget jártam koldulni – magyarázta Jóny István. – A szponzorok megnyerése azért is nehéz feladat, mert sokan még mindig úgy tudják, hogy az MTK a Fotex egyesülete, pedig Várszegi Gábor csak a labdarúgóklubot támogatja. Ha ezt a félreértést sikerül tisztázni, akkor talán könnyebb lesz a dolgunk. Az új elnök, Harcsár István is sokat dolgozik azért, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjön. Ugyan köztartozásunk nincs, de két hónapja az edzők nem kaptak fizetést.
A tizenkét szakosztály gondtalan működéséhez évente 100 millió forintra lenne szüksége az MTK-nak, amely összeg egy élvonalbeli labdarúgócsapat negyedéves kiadását sem éri el. Ebben az évben eddig a világ élmezőnyébe tartozó vívószakosztály 3,5, a világ egyik legjobb kajak-kenu szakosztálya pedig 3,2 millió forintos műhelytámogatást kapott. A jövő elég kilátástalannak tűnik…
– Volt válogatott akadályfutóként jól tudom, az akadályok előtt nem szabad megállni, hanem át kell ugrani őket, hogy célba érjünk. Az elmúlt hetekben Harcsár Istvánnal együtt több biztató tárgyaláson vettem részt. Örömmel értesültem arról is, hogy a kormány plusztámogatást adott a sportnak, amelyből, remélem, a nemzetközi szinten is eredményes szakosztályainknak is jut. Ha csak mi lennénk bajban, akkor azt mondanám, bennünk van a hiba. Sajnos azonban az ország legeredményesebb egyesületei hasonló gondokkal küzdenek. Elfogadom, hogy a drogellenes programra sok millió forint kell, azt viszont tapasztaltam, hogy az a fiatal, aki rendszeresen sportol, aki egy nemes cél érdekében közösségben edz, az gondolatilag is távol kerül a kábítószertől. Tehát a sportolás a leghatásosabb megelőzés.
Az MTK esete nem egyedülálló, a Honvéd, az ÚTE, a Csepel, a Spartacus szintén nehéz anyagi helyzetben van. Persze, erre lehet azt mondani, amelyik egyesület nem piacképes, az vesszen el. Ez azért vitatható, mert a magyar sport műhelyeit veszni hagyni nagyon drága mulatság lehet, ugyanis egy tizenkét szakosztályos egyesületet újraépíteni – a szellemi értékeket nem is számolva – milliárdos beruházást igényel.