Oliver Kahn és a pápa

A legtalálóbban ismét „Ferenc császár” fogalmazott: „Ha mindenkit beletehetnénk egy zsákba, és elkezdenénk verni őket, rendre a megfelelőt találnánk el” – hangoztatta Franz Beckenbauer, hiányolva a világbajnoki negyeddöntőben az Egyesült Államokat egy góllal legyőző német válogatottból az igazi egyéniségeket. A bírálatot a Bayer Leverkusen menedzsere, Reiner Calmund tette a valós helyére: „Csapatunkban a pápa és Kahn volt a legjobb.”

Nyilvánvalóan az égi támogatás és a kapus újabb bravúros teljesítménye segítette a Nationalelfet a legjobb négy közé. A spanyol El País okkal állapította meg: „A németek nem játszanak sem jól, sem rosszul. A futball helyett valami egészen mást mutatnak be, de a végén nyernek.” A Frankfurter Allgemeine Zeitung rövid tőmondatban találta fején a szöget: „Ulsanban Kahn legyőzte az Egyesült Államokat.” A német együttes kapuvédője elvitathatatlanul fenomén, csapatának megingathatatlan támasza. A csapattárs Christian Ziege szerint „ha nálunk mindenki olyan lenne, mint ő, akkor a világbajnokságot meg sem kellene rendezni. Az ellenfelek otthon maradhatnának, mi pedig elmennénk a kupáért”.
A harminchárom éves Oliver Kahn az amerikaiak elleni meccs lefújása után elterült a fűvön, mozdulatlanul igyekezett levezetni a kilencvenperces, folyamatos koncentráció fizikai és pszichológiai megterhelését. Sugárzik belőle az az erő, amely tizenkét esztendőnyi szünet után ismét a világbajnoki elődöntőbe segítette a németeket. Néha félelmetes benyomást kelt, alsó állkapcsát kifeszíti, szemeiből fenyegető villámok áradnak az ellenfélre és a társakra is, akiknek hipnotikus erővel igyekszik továbbadni a benne rejlő töretlen győzni akarást. A háromszoros világbajnok ezúttal csak szerény kézművesi adottságokkal megáldott keretének tagjai pedig lassan elhiszik, hogy a csapatkapitány a jövőbe lát. A vb megkezdése előtt ugyanis Kahn kijelentette: „Érzem, hogy nagy dolgokra leszünk képesek!” Akkor a legtöbben megmosolyogták, ma már nem nevet rajta senki. A koreai házigazdák elleni összecsapás varázsát különlegesnek tartja: „Óriási dolog az a hangulat, amelyről az országban milliók, a stadionban pedig vörösbe öltözött ezrek gondoskodnak. Az ilyen atmoszféra minden labdarúgó vágya.”
Egyetlen gondját a FIFA felelősei máris megoldották – a találkozót a nagy tapasztalatú svájci Urs Meier vezeti, az ő személye garancia arra, hogy a vendéglátóknak mindeddig kijáró megkülönböztető jóindulat ezúttal hiánycikk lesz. A televíziós készülékek előtt helyet foglaló német szurkolók milliói pedig abban bíznak, hogy az Olli Kahnnal készített csokoládéreklám mondanivalója érvényesül majd: az ellenfél tizenegyeshez készülő játékosa félelmében elszalad, a labdából kimegy a levegő, Kahn pedig felkiált: „A következőt kérem!” Mire az ellenfél valamennyi tagja elmenekül.
Csak Kahn csapata marad a pályán…