-LABDARÚGÁS-
Akár jelképként is felfogható az, amit a televíziók közvetítése jóvoltából százmilliók láthattak. Az, amikor a döntő után a brazil csapatkapitány, a harmadik világbajnoki döntőjét maga mögött tudó hátvéd, Cafú nem a földön, a gyepen állva vette át a a földgömböt ábrázoló világkupát, hanem a megjelent előkelőségek legnagyobb megrökönyödésére felmászott arra az asztalkára, amelyen az ötkilós serleg állt. Ott, az emelvényen állva, mindenkinél magasabbra emelkedve vette csak kézbe a kupát. Mormolt valamit maga elé, majd az ég felé emelte, miközben a jokohamai stadiont arany- és ezüstpapírból készült pillangók milliói lepték el.
Nem tudom, hogy vannak ezzel a mi gyermekeink, fiaink és lányaink, de én azt éreztem, hogy ilyen pillanatért érdemes élni, ilyen boldogságért mindent oda lehet adni. Állni a világ tetején, és tudni, hallani, látni, hogy engem, minket, az országomat ünnepli most ez az egész megbolondult földgolyó. Igen, kedves tizenéves (vagy még éppenséggel annyi sem) ifjak, jól véssétek az agyatokba azt a képet, amit vasárnap este attól a önfeledt „bácsitól” láttatok. Próbáljatok meg ti is eljutni eddig, mert akkor talán a mostani felnőttek életében, a mi életünkben is megeshet a csoda. Az, hogy valaki közületek léphet majd oda, s veheti át egy másik bácsitól a világ legjobb futballcsapatának járó elismerést. Ugye, nem is olyan rossz program ez?
Miközben Cafú állt az asztalon, a Föld másik felén, Brazíliában már megkezdődött az ünneplés, amelyre pontosan egy hónapja várt a futball első számú országa. Rio de Janeiro világhírű tengerpartján, a Copacabanán spontán szambafesztivál kezdődött, amikor Collina lefújta a 2-0-s brazil győzelemmel végződött döntőt. Dél-Amerikában még csak vasárnap kora reggel volt, ám sokan már hajnalban a tengerparton gyülekeztek, hogy jó helyet kapjanak a kivetítők előtt. A mérkőzés után pedig örömükben ruhástul rohantak a tengerbe, hogy aztán néhány perc múlva megkezdődjön a szambaőrület, s „riszáljon, rázzon” az egész ország. A békésebbje a lakások ablakából konfettit szórt az utcára, a városokban és falvakban szólt a zene, ritmusra lüktetett az egész ország. Akárcsak néhány órával korábban az a tizenegy futballista, akinek a lába mozdulatától muzsikált a labda.
Ott volt az ünneplők között Fernando Henrique Cardoso, Brazília elnöke is. Mint a politikusok általában, ő is részt kért a sikerből. Dicsért is vég nélkül. Balszerencséjére azonban a hírek onnan is gyorsan terjednek, s rövid időn belül megtudták a világbajnok csapat tagjai is, hogy elnökük most menynyire szereti őket. Rivaldónak perceken belül kész volt a válasza. Elmondta, hogy amikor gyengélkedett a csapat, s szenvedett a selejtezők során, az elnök volt az egyik első számú kritikusuk. Ha akkor úgy, most ne így… Kemény válasz a dicsérő szavakra, de hát tudjuk, a győztesnek mindig igaza van. Arról nem beszélve, hogy Rivaldo lehet bátor, lehet szókimondó, hiszen ő Európában, Spanyolországban, Barcelonában keresi a kenyerét.
A brazil sajtó természetesen ünnepel, szuperlatívuszokban ír a valóban csodás együttesről. Az egyik újság szerényen csak ennyit állít: „Zöld-sárga lett a világ!” Ha a világ vasárnap történetesen Brazília volt, akkor a cím tökéletesen igaz.
A többi brazil lapra sem a hűvös tényközlés jellemző. Íme: „Mi játszszuk a legjobb futballt… A fenomenális Ronaldo már a csodálatos Pelé nyomdokaiban… Ronaldo ajándéka: az ötödik aranyérem… A XXI. század első világbajnoka: Brazília.”
A másik oldal, a vesztes fél érthetően visszafogottabb – de nem elkeseredett. Látva a döntőt, látva a brazilok legyőzhetetlenségét, ez érthető is. Ha azt írtam az imént, hogy a brazilok az „egekbe” emelkedtek, akkor elmondható ez a németekről is. (Igaz, ez az ég csak ezüstös.) A csapatot a tavaszi eredménytelenség és a hihetetlen sérüléshullám után – keseregtek is, hogy bezzeg a franciáknak mennyi jó csatára van – a szakértők és a laikusok egyaránt eltemették, mondván, nem lesz ebből semmi… Aztán lett, s nem is akármi. S ha nincs Kahn kapus súlyos hibája, akkor bármi megtörténhetett volna a hátralévő huszonhárom percben. Így nem. Így csak az újságírók bánata maradt, amit szavakba is öntöttek. A főszereplő a tragikus hős, Oliver Kahn. „Fel a fejjel, Olli! Továbbra is a mi hősünk maradsz.” Ronaldónak szerencsés, Kahnnak tragikus véget ért a torna. Kahn kitárta az ajtót a brazilok ötödik világbajnoki címéhez, de csak egyvalaki hibáztathatja őt. Saját maga… – ilyen és ehhez hasonló vélemények láttak napvilágot.
Véget ért hát a futballszínház előadása, legördült a föggöny. A világ 32 csapata bemutatta, mit tud a labdával. Azzal a játékszerrel, amelyet még azok is megszerettek, de legalábbis elfogadtak, akik egyébként be vannak oltva labdarúgás ellen. Ez év júniusa óta azonban a Föld valamennyi kontinense „fertőzött.” Bebizonyítva, hogy ez a játék ma már úgy hozzátartozik az életükhöz, mint a levegő. Milyen kár, hogy ebből az ózonból csak négyévenként szippanthatunk nagyot!
*
Számok Ázsiából. A hivatalos adatok szerint 2 705 197 néző látta a helyszínen a 64 mérkőzést, ami átlagban 42 269 szurkolót jelent. (Ez a szám kevesebb, mint négy évvel ezelőtt.) Japánban 44 957-en, Dél-Koreában pedig 39 580-an voltak meccsenként. A 161 találat 2,52-es gólátlagot jelent. A játékvezetők 272 alkalommal figyelmeztették sárga lappal a labdarúgókat, találkozónként 4,25-ször. A 161 gólból – ez is kevesebb, mint a négy évvel ezelőtti franciaországi vb-n – az első félidőben 69, a másodikban 89 esett, s született három aranygól. A leggyorsabb találat a török Hakan Süküré volt, aki a 11. másodpercben talált a kapuba. A legtöbb gólt Brazília érte el, 18-at. Három csapat maradt gól nélkül: Kína, Franciaország és Szaúd-Arábia. A legtöbbet lövő csapat Németország volt, száz kísérlettel. A legtöbbet lövő játékos Ronaldo, aki 26-szor próbálkozott, s nyolcszor be is talált. A legtöbb szabálytalanságot a Japán–Oroszország meccsen regisztrálták. A legkevesebbszer, mindössze 19-szer, az Anglia–Nigéria összecsapáson kellett szabadrúgást ítélni. A legtöbbet Németország és a Koreai Köztársaság futballistái szabálytalankodtak: 133-133 alkalommal ítéltek ellenük. A legtöbbet szabálytalankodó játékos a brazil Cafú volt, 19 „hibaponttal”. A legtöbb piros lapot, kettőt-kettőt, Paraguay, Portugália és Törökország kapta. A legtöbb sárga, illetve piros lapot hozó meccs a Kamerun–Németország találkozó volt: 14 sárga, 2 piros.
méhtámadás
Tömeges méhtámadás Franciaországban
