- Labdarúgás -
A brazil világsztár elődjeiről elmondható az, ami Ronaldóról nem, vagyis az egész évet végiggürizték, mire decemberben elismerték teljesítményüket. A brazil nem izzadt meg, helyette a megfelelő pillanatokban világszínvonalon teljesített.
Szinte hihetetlen, de idén az Internazionale és a Real Madrid színeiben csupán 17 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Olaszországban ez a szám fél szezont jelent, Spanyolországban annyit sem. Szeptemberben hosszú huzavona után a Real Madridhoz került, ahol a bajnoki mérkőzéseken kevés emlékezeteset produkált. Ronaldo idén az első tízben sem lett volna a France Football listáján, ha csupán a bajnoki és egyéb klubversenyek jelentenek referenciát. A brazil szerencséjére a nyáron rendezték a világbajnokságot, ahol hét mérkőzésen nyolc gólt szerzett – a csoportmeccsek során egyet-egyet rúgott a törököknek és a kínaiaknak, kettőt Costa Ricának, az elődöntőben duplázott Törökország ellen, majd a döntőben kétszer mattolta Oliver Kahnt –, ő lett a torna gólkirálya, és Brazília ötödik vb- aranyérmét nyerte.
A finálé helyszínén, Jokohamában azóta a Real Madriddal megnyerte a Világkupát, és őt választották a döntő legjobbjának – az ítészek szerint ekkor dőlt el az Aranylabda sorsa is.
Ha Japánban nem parádézik újfent, akkor meglehet, most az egyik legjobb barátja, madridi klubtársa, a szintén brazil Roberto Carlos előtt tisztelegne a világ. Ráadásul ő aztán, kis túlzással, egy meccsen futott annyit a baloldalon, mint Ronaldo idén összesen. Még az is a szabadrúgás-specialista hátvéd mellett szólt volna, hogy ebben az évben senki sem szerzett nála több trófeát. A Reallal megnyerte a Bajnokok Ligáját, az Európai Szuperkupát és a Világkupát, míg a brazil válogatottal világbajnok lett. Ugyan 2002-ben kevés szabadrúgásgólt szerzett, viszont nem csupán egyszerű balhátvédként tevékenykedett.
A brazil válogatottban Scolari kapitány a 3-5-2-es formációt favorizálta és ebben a rendszerben Carlosnak a középpálya bal oldalán jutott szerep. Nem volt vele gond, megoldotta feladatát. Ettől némileg nehezebb a sora a Real Madridban, ahol bejátssza a teljes bal oldalt, a 4-4-2-es rendszer miatt többet kell visszasprintelnie, segíteni a védekezésben. Nyáron kijelentette, hogy az idei trófeagyűjteménye kapcsán meglehetősen csalódott lenne, ha nem ő kapná az Aranylabdát.
Nos, Roberto Carlos csak a második lett, barátja azonban, a győztes Ronaldo azonnal vigasztalni próbálta: „Roberto Carlos minden dicséretet megérdemel, csak felsőfokon tudok beszélni róla, fantasztikus sikereket ért el az idén. Megértem őt, nem könnyű másodiknak lenni.”
Mit mondjon akkor Oliver Kahn, a németek kapusa, aki a világbajnokságon történtek miatt kis híján befejezte a pályafutását? A kapus alaposan elcsüggedt a brazilokkal szemben elveszített döntőt követően, a nyár hátralévő részét magányban töltötte, még az sem vigasztalta, hogy őt választották a torna legjobb játékosának. Pedig megérdemelte. A fináléig hat meccsen csupán egy gólt kapott, az ír Robbie Keane vette be a kapuját. Kahn a hátán vitte a németeket. A negyeddöntőben parádézott az amerikaiak ellen, 0-0-nál számos ziccert fogott. A döntőben aztán Ronaldo kétszer is kifogott rajta.
Ronaldo az Aranylabda átvétele után kijelentette: „Harmadszor is szeretném megnyerni ezt a csodálatos díjat, de nem akarok újabb öt évet várni rá!”
Ronaldo. Született: 1976. szeptember 22., Rio de Janeiro. Magasság, testsúly: 183 cm, 82 kg. Klubjai: Cruzeiro (1993–94), PSV Eindhoven (holland, 1994–96), FC Barcelona (spanyol, 1996–97), Internazionale (olasz, 1997–2002. augusztus 31-ig), Real Madrid (spanyol, 2002. szeptember 1-jétől). Válogatottság és gól: 66 mérkőzés, 47 gól). Világbajnoki cím: 1994, 2002. Világbajnoki ezüstérem: 1998. Vb-gólkirály: 2002, 8 góllal. Copa America-győztes: 1997, 1999. KEK-győztes: 1997. UEFA-kupagyőztes: 1998. Klub Világkupa-győztes: 2002. Spanyol Kupa-győztes: 1997. Holland Kupa-győztes: 1996. Aranylabdás: 1997, 2002. Az év játékosa a FIFA-nál: 1996, 1997, 2002.
A FIFA ragsora, 2002
Az év játékosa. Férfiak: 1. Ronaldo (brazil) 387 pont, 2. Oliver Kahn (német) 171, 3. Zinedine Zidane (francia) 148., 4. Roberto Carlos (brazil) 114, 5. Rivaldo (brazil) 92, 6. Raúl (spanyol) 90, 7. Michael Ballack (német) 82, 8. David Beckham (angol) 51, 9. Thierry Henry (francia) 38, 10. Michael Owen (angol) 34. Nők: 1. Mia Hamm (amerikai) 161, 2. Birgit Prinz (német) 96, 3. Szun Ven (Sun Wen, kínai) 58.
A FIFA sportszerűségi díját Japán és a Koreai Köztársaság nyerte a világbajnokság baráti hangulatú megszervezéséért és sportszerű lebonyolításáért.
FIFA Érdemrend, posztumusz: az 1978-ban, 82 éves korában elhunyt Santiago Bernabeu, aki 35 éven át volt a Real Madrid elnöke.
Az Év játékosai
1991: 1. Lothar Matthäus (német), 2. Jean-Pierre Papin (francia), 3. Gary Lineker (angol). 1992: 1. Marco van Basten (holland), 2. Hriszto Sztoicskov (bolgár), 3. Thomas Hässler (német). 1993: 1. Roberto Baggio (olasz), 2. Romario (brazil), 3. Dennis Bergkamp (holland). 1994: 1. Romario (brazil), 2. Hriszto Sztoicskov (bolgár), 3. Roberto Baggio (olasz). 1995: 1. George Weah (libériai), 2. Paolo Maldini (olasz), 3. Jürgen Klinsmann (német). 1996: 1. Ronaldo (brazil), 2. George Weah, 3. Alan Shearer (angol). 1997: 1. Ronaldo, 2. Roberto Carlos (brazil) 3. Dennis Bergkamp. 1998: 1. Zinedine Zidane (francia), 2. Ronaldo, 3. Davor Suker (horvát). 1999: 1. Rivaldo (brazil), 2. David Beckham (angol), 3. Gabriel Batistuta (argentin). 2000: 1. Zinedine Zidane, 2. Luis Figo (portugál), 3. Rivaldo. 2001: 1. Luis Figo, 2. David Beckham, 3. Raúl (spanyol). 2002: 1. Ronaldo, 2. Oliver Kahn, 3. Zinedine Zidane.
Tömeges méhtámadás Franciaországban
