Magyar Értelmező Kéziszótár, köp címszó: „(Ember) egy lökéssel nyálat vet ki a szájából.” Brrr! Amióta a futballjátékot feltalálták, a jelenség elő-előfordul a pályán. Ebből következtethetünk arra, hogy a jövő sem lesz mentes attól, hogy az egyik játékos a másikat le~-je, a játékosok a bírót le~-jék, a szurkolók a játékvezetőt (és fordítva) le~-jék, vagy a játékosok saját magukat…
Mert ez is megesik. Göröcs János, az újpestiek klasszisa, ha játékos korában egy nagy helyzetet kihagyott, felköpött a levegőbe, és aláállt… Furcsa specialitás, de szent és igaz!
A legjellemzőbb azonban kétségkívül az, amikor a játékosok egymást veszik célba. Az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokságon a 4-2-es magyar–brazil meccs a lefújás után – a dél-amerikaiak jóvoltából – verekedésbe torkollott. Nilton Santos, akit a második félidőben Bozsikkal együtt kiállított Ellis játékvezető nekiment az öltözőfolyosón Tóth II-nek és Czibornak.
Megkérdezték később Czibort, mit csinált, hogy Santos úgy bedühödött?
– Én? – kérdezett vissza ártatlanul a csatár –, semmit, csak leköptem.
*
Sándor Csikar, aki hetvenötször öltötte magára a címeres mezt, mesélte:
– Akkor történt, amikor a válogatott csapatkapitánya voltam. Egy Ferencváros–Vasas meccsen, amelyet az MTK–Honvéd után a Népstadionban játszottak, a küzdelem hevében Albert és Mészöly egymásnak ugrottak, és mindegyik leköpte a másikat. Válogatott meccs előtt álltunk, még aznap este közös vacsora várt minket a Vörös Csillag Szállóban. Jó volt a hangulat, csak Albert és Mészöly dúlt-fúlt, elkerülték egymást, mintha soha nem játszottak volna egy csapatban. Megmondom őszintén, én élveztem a helyzetet, aztán amikor a közös asztalnál csend kerekedett, hirtelen szót kértem. „Uraim – kezdtem –, nagyon kérem, hogy a haragot erre a hétre függesszék fel!” Kálmán és Flóri, álljatok fel, és fogjatok kezet. Felálltak, kezet fogtak, megölelték egymást. Én meg hozzátettem: „A jövő héten pedig újra leköphetitek egymást…”
*
Állítólag a futballjáték velejárója a köpködés. Nem vitás, a megalázó helyzeteket meg kell torolniuk a játékvezetőknek, ugyanakkor nem szabad minden esetben meghallaniuk a trágár beszédet, meglátniuk a köpködést. Szabadjon itt utalni az egykori skót válogatott, Dennis Law mondására, aki szerint: „It’s the industrial language of football”, azaz a káromkodás a futball szakmai – ipari – nyelve. Megesik aztán sajnos az is, hogy az egyik játékos azért köpi le a másikat, hogy provokálja.
Egészen más elbírálás alá esik, ha a bíró a sértett fél. A megyei bajnokság egyik mérkőzésén, Szabolcs-Szatmárban, a Baktalórántháza–Varsánygyüre találkozón a szurkolók elégedetlenek voltak a bíróval, aki egyebek mellett a következőket írta a jelentésében: „A lefújás után a nézők leköptek, és homokot szórtak a szemembe. Pedig a hazai csapat győzött!” Még kirívóbb eset játszódott le a Sükösd–Kiskőrös mérkőzésen, amelyet a kiskőrösi pálya betiltása miatt Miskén rendeztek meg. A sükösdiek 4-0-ra nyertek, az ellenfél egyik játékosát, Petróczi Sándort kiállította a bíró. Petróczi megmosdott, felöltözött, majd civilben megvárta az öltöző folyosóján Kiss Barna játékvezetőt, odalépett hozzá, megragadta a karját, és közelről szembeköpte. Petróczit két évre kitiltották a pályákról.
*
Egy kis irodalom. Kr. e., az I. században Plinius beszámolója szerint a köpés a boszorkányság eszköze volt. Tacitus szerint Vespasianus császár meggyógyított egy vak embert azzal, hogy a köpetét a szemébe helyezte. Márk és János evangélisták is állítják az Új Testamentumban, hogy a szemre alkalmazott köpés visszaadta a látását egy vak embernek.
De ne tévesszük össze a gyógyítást és az irodalmat a sportjátékkal! Egykori kitűnő FIFA-bírónk, Vadas György a legsúlyosabb sportszerűtlenségnek tartotta, ha az egyik játékos leköpte a másikat. Példaként említette, hogy a hatvanas évek közepén, egy Dózsa–Honvéd mérkőzésen Zámbó és Komora egymás torkának estek – az év fotója készült belőle –, mégsem állította ki egyiküket sem. Vadas szerencsésnek tartotta, hogy huszonöt éves játékvezetői pályafutása alatt egyetlenegyszer sem kellett leköpés miatt leküldenie valakit a pályáról. Biztos, hogy előfordult ilyen eset – mondta egyszer –, de ő nem látta…
Viszont kénytelen volt azt tapasztalni az egyik fővárosi csapat pályáján, hogy akár győztek, akár kikaptak, a mérkőzés végén a szurkolók következetesen leköpdösték, ahogy ballagott be az öltözőbe.
– Egyszer aztán felkészültem rá – mesélte –, és visszaköptem! Néhány perccel később, amikor anyaszült meztelenül álltam az öltözőben, kopogtak. Szabad – mondtam. Nyílott az ajtó, és egy hölgy állt a küszöbön. Alig tudtam magam elé kapni a törülközőt, de látogatómat ez cseppet sem zavarta. Magából kikelve ordította: „Szégyellje magát, szemét! Mert maga leköpött engem!” Én így feleltem: Asszonyom, lehet, hogy önnek igaza van, de be kell látnia, hogy száz emberrel szemben én egyedül voltam, ami azért furcsa arány… A hölgy bevágta az ajtót, és távozott. Az is megesett velem – folytatta Vadas –, hogy amikor egyszer partjelző voltam Rómában, egy olasz–jugoszláv meccsen, az egyik jugoszláv játékos a mérkőzés végén a vezetőbírót akarta leköpni, de engem talált el… Megfogta a karomat, a mozdulata elárulta, hogy nem nekem szánta. Nem is jelentettem az esetet.
Másik hajdani kiváló bírónk, Palotai Károly állította, hogy azok a játékosok, akik leköpik a másikat, a legrafináltabbak közül kerülnek ki, ezért az esetek többségében nem a játékvezető orra előtt sértik meg a paragrafust. Palotai is osztotta Vadas és több mai bíró véleményét, hogy sok minden történik a pályán, amit nem kell túlságosan komolyan venni. A megoldás inkább a megelőzésben, a feloldásban, egyszóval az alázatban van.
Rapid délutáni friss – Isten hozott Tibor! + videó
