Kedveszegett profizmus

Kiábrándító volt a magyar bajnokcsapat első kísérlete arra, hogy bejusson az európai futballelitbe, még akkor is, ha a tudást, a fölkészültséget, a mentalitást tekintve az MTK-nak annyi esélye volt (van?) a Bajnokok Ligájára, mint a trójai falónak az epsomi derbin (hogy a Celtic kapcsán brit példával éljek). Mielőtt akárki megsértődne, gyorsan hozzáteszem, hogy éppen az MTK edzője, Egervári Sándor fogalmazott úgy, hogy a nyugat-európai nagy csapatok lehetőségeit ismerve belátható időn belül csak álom maradhat nálunk a kitörés.
Tehát a faló esete a derbivel…
A tétellel nehéz vitatkozni, leszögezhetjük, hogy túl sok helyen futballoznak jobban nálunk ahhoz, hogy gyorsan az egyről a kettőre juthassunk. Ez a szakmai oldal, a labdarúgásé, amelyet elemezzenek a hozzáértők (egyszer igazán megtehetnék, de tényleg…), ám ott vannak azok a jegyek, amelyek a sportot jellemzik, általában.
A lefújás után a pályán voltak előbb arról beszéltek, hogy rosszkor kapta a csapat az első gólt, de ezt hagyjuk, mert én még nem hallottam olyan csapatról, amelyik jókor kapott volna gólt. A folytatás már érdekesebb, eszerint a gól (a rosszkor kapott) jóvoltából a játékosok elveszítették a hitüket. Ami hétköznapian azt jelenti, hogy elment a kedvük az egésztől. Valóban így lehetett, mert null egy után már azt érezhette a néző, hogy semmi másra nem vágynak jobban a magyar futballisták, mint hogy legyen már vége az egésznek.
És ez a legnagyobb baj.
Ha már vitathatatlan érvekkel bizonyítható, hogy más a futball, más a futballközeg Európában, mint nálunk, akkor az a legkevesebb, hogy az eleve hátrányból induló csapat tagjai legalább azt próbálják meg bebizonyítani, hogy lehetőségek ide, esélyek oda, sportemberként érnek annyit, mint az ellenfél.
A sportban – tehát nem a labdarúgásban, mi több, a magyar futballban – ez az alapállás magától értetődő, akár amatőrként, akár hivatásszerűen ölt mezt, trikót valaki. A szerdai csúfságban nem az a fájó, hogy nyert a Celtic, hanem az, hogy az MTK még arra is képtelen volt, hogy valódi meccset (értsd: két csapat van a pályán) játsszon az ellenfelével, hogy a nézők azzal a tudattal indulhassanak haza, hogy sporteseményen voltak. Emlékezzünk csak: tavaly senki sem hitte, hogy a ZTE túljut a Manchester Uniteden, ám itthon (1-0) a zalaiak nagy igyekezettel azt elérték, hogy elismeréssel beszéljen róluk mindenki.
Az MTK kihagyta ezt a ziccert, abban sem produkált, ami magától értetődően elvárható sportoló ifjaktól, amihez nem kell pénz, paripa és fegyver. Meg profi szerződés sem.
Tartás kell hozzá, uraim, ha tudják egyáltalán, miről beszélek.