Hozzáértők szerint ott tartunk, hogy sokkal nehezebb kijutni az olimpiára, mint ott sikerrel szerepelni, köszönhetően annak, hogy a magasan jegyzett sportágakban nincs automatikus indulás, kvótát kell szerezni a részvételhez.
Magától értetődik, hogy a részvétel jogára a sportágak nagy viadalain tehetnek szert a versenyzők, így a világ- és Európa-bajnokságok, a Világkupa-versenyek rangja igencsak megnő.
Látszólag.
Mert a lényeget nézve veszítenek a jelentőségükből ezek a veresenyek, elvégre a sikernek csak akkor van valódi értéke, ha a győztesek, a helyezettek egyúttal kvótát is szereznek saját maguknak, vagy a hazájuknak.
Mondhatjuk, hogy a szisztéma bennünket igazol, nálunk ugyanis már jó néhány évtizede az olimpia mozgatja a sportvilágot. Elővezethetnek az érdekeltek akárhány látványos fordulatot az ötkarikából kizárt sportágak jelentőségéről, az átlagpolgár érdeklődése elsősorban a játékok idején fordul a sport felé, ráadásul – ez már saját találmány – kizárólag a győztesek kapnak glóriát, az érmesek, vagy ne adj’ isten, a helyezettek jó, ha egy-két napig érdekesek, hamar kiesnek az emlékezetből.
Jellemző, hogy a mostani kajak-kenu-világbajnokság előtt a magyar csapat vezetői nem arról beszéltek, hogy hány aranyérmet remélnek, azt szajkózták, nincs fonrtosabb az olimpiai kvótánál. Nem hibáztathatók ezért, gondolkodásukra alapvetően a hazai gyakorlat hat, egy-egy diadalmas olimpia ugyanis esztendőkre meghatározhatja a sportág lehetőségeit.
Olimpiát négyesztendőnként rendeznek, így aztán lassan eljutunk odáig, hogy a sportolóknak arra is figyelniük kell, mikor kerülnek életük legjobb formájába. A csúcspont időzítése esztendőnként, szezonról szezonra haladva sem könnyű feladat, négy évben gondolkodva viszont szinte megoldhatatlan. Mert mit tegyen az a balszerencsés klasszis, akit mondjuk éppen két esztendővel a játékok előtt, illetve után jutalmazza meg a sorsa azzal, hogy testben és lélekben a legtöbbre képes? Hiába nyeri meg az adott időszak nagy versenyét, kis túlzással csak a hozzá legközelebb állók emlékeznek majd arra, hogy nem volt akárki.
A helyzet ellentmondása, hogy amíg a világ legnagyobb versenyének nő a presztízse, sőt, még a Coubertinnek tulajdonított, a részvétel fontosságáról szóló tétel is igazolást nyer, a sport veszít, mégpedig sokat. Mert a sikeres és a sikeresebb gladiátor között most már kimondva, kiírásban rögzítve tesz különbséget az, hogy hol jutott föl a csúcsra a világ legjobbjai között.
A Jaj a legyőzöttnek! elve így nyert csatát ott, ahol nincs ellenség, csak ellenfél, másként: a sport utánozza az életet.
„Arcátlanság azt állítani, hogy Ukrajna áll legközelebb az EU-tagsághoz”
