Mi kitaláltuk, a lettek megcsinálták

L A B D A R Ú G Á S Nagy lehetőséget szalasztott el a magyar labdarúgó-válogatott Rigában. Győzelmi reményekkel utazott Lettországba, ám amikor a dán bíró lefújta a mérkőzést, kiderült: újabb kudarc érte a magyar futballt. A lettek 3-1-es győzelmet arattak, ami ezt jelenti, az utolsó selejtezőkör előtt a csapat sorsa az ellenfelek kezébe került.

Amikor a mérkőzés 4. percében nem is egy nagy magyar helyzet maradt ki, azt mondtuk a lelátón: a pesti siker után idegenben is legyőzhető a lett válogatott. Amikor a 12. percben Lisztes már az ötödik szögletet végezhette el – igaz, mivel azok laposan érkeztek az ötös rövid oldalára, nem jelenthettek igazi veszélyt –, az addig látottak alapján akár meg is nyugodhattunk – nyerhetünk. Amikor a lettek első vérszegény, támadásnak nevezhető próbálkozását csak negyedóra elteltével láthatta a közönség, joggal bíztunk abban, amiben valamennyi magyar szakvezető és futballista is: a győzelemben. Mert a játék képe akkor erre jogosított fel mindenkit.
Aztán a 20. perctől – mintha csak Fehér Csaba akkor kapott sárga lapja adta volna meg a jelet – egy csapásra megváltozott minden.
A kérdésre – vajon miért – két válasz kínálkozhat. Az első, hogy ez volt az a pont, amikor elfáradt a csapat. Igent mondani azonban nem lehet erre. Nem, mert profibajnokságokban játszókkal – hét légiós kezdett Gellei csapatában – szóba sem állnának, ha húsz perc után nem a szájukon át veszik a levegőt, de még a „magyar légzésnek” is ki kell tartania legalább egy félidőn át. Sokkal inkább az lehetett a bajunk – s ez a második, az igazságot takaró válasz –, hogy ennyi idő kellett a házigazdáknak ahhoz, hogy meglássák, megérezzék, amit beléjük is sulykolt Starkovs kapitány: a magukra húzott, „fent” játszó magyar együttest akkor lehet meglepni, amikor már azt hiszi, gólt érhet el, s látni kezdi a meccs boldog végét.
Mi éppenséggel elkezdtük látni és hinni, amikor a 38. és a 42. percben ötezer lelkes lett örülhetett. Az első (meg a harmadik) gól kontrából született – pontosan abból, amivel mi akartuk meglepni az ellenfelet, gondolva, hogy a lengyelek elleni vereség után mindent egy lapra feltéve támadnak… –, de abból is, hogy kis túlzással a fél csapat benne volt. A gólszerző Verpakovskis a felezővonaltól indulva a 16-osig vezethette rá a labdát a behátráló magyar védőkre, s akkor már csak Király hibája kellett a hazai vezetéshez. Az ocsúdás pillanataiban jött a második – hol voltak a védőink a szöglet után fejelő Astafjevs mellől –, s odalett minden remény, mert napjaink magyar csapatai nem képesek arra, hogy tétmeccsen, vesztett helyzetből fordítani tudjanak.

Gellei Imre, akinek a mérkőzés utáni mondataiból érződött, hogy a lett válogatotton túl ezúttal Starkovs kapitány taktikája is nyerő volt az övével szemben, az Eb-selejtező sorsolását követően azt mondta, hogy a lettek ellen itt is, ott is nyerni kell a továbbjutáshoz. Ez nem jött be, így aztán két lehetőség maradt a több ki nem használt után. Az egyik: hazai pályán le kell győzni a lengyeleket. A másik: szurkolni, hogy a már továbbjutott svédek a fair play szellemében futballozva nyerjenek Solnában a lettek ellen.
Minderre a számolgatásra nem lenne szükség, ha a rigai leckét fel tudta volna mondani a csapat. Mivel azonban nem tudta, az utolsó „tanítási napot” sem bliccelheti el. Mert ha ezt teszi, ismét megbukik…

Lettország–Magyarország 3-1 (2-0). Riga, Skonto-stadion, 5000 néző, vezette: Larsen (dán).
Lettország: Kolinko – Stepanovs, Zirnis, Blagonadezdins, Zemlinskis – Bleidelis, Lobanovs, Astafjevs, Rubins – Rimkus (Semjonovs, 75.), Verpakovskis (Kolisnicenko, 89.). Magyarország: Király – Lipcsei, Dragóner, Juhár – Fehér Cs., Dárdai, Lisztes, Lőw (Böőr, 46.) – Gera (Kovács Z., 87.) – Szabics, Fehér M. (Kenesei, 46.). Gólszerzők: Verpakovskis (38., 51.), Bleidelis (42.), illetve Lisztes (52.).
A másik találkozón: Lengyelország–Svédország 0-2 (0-2).