Örömében szivarra gyújtana

S A K K Élete legnagyobb kihívására készül. Ő fogalmazott így – nem véletlenül. Szombaton a svájci Brissagóban asztalhoz ül a 29 éves orosz Vlagyimir Kramnyikkal, hogy megvívja vele a sakkozás 37. világbajnoki döntőjét. Lékó Péter napi 10-12 óra edzéssel készült arra, hogy kihívóként a trónra ülhessen.

Tizenegy éves korában kijelentette, hogy világbajnok akar lenni. Ez így önmagában talán még ebben az elkomputeresedő világban is mindennapos kijelentésnek tekinthető egy tinédzsertől, hiszen hányan és hányan szeretnének valamelyik sportban a legjobbnak bizonyulni. Mégis, az ő szájából már akkor is másként hangzott ez a mondat. Nála tudatosabban kevesen építik fel ugyanis karrierjüket. Kisiskolás korában úgy gondolkodott már, mint egy felnőtt, nem csoda, hogy kiérdemelte a zseni jelzőt.
Nincs bennük tüske
Voltaképpen nem számított meglepetésnek, hogy 1994-ben, 14 esztendősen a világ legfiatalabb nagymestere lett. Mint ahogy önmagában valahol papírforma, hogy tíz évvel később világbajnoki fináléban kamatoztathatja az évek folyamán felhalmozott tudását, hiszen Lékó Péter szeptember 25. és október 18. között a Kaszparovot 15 év után 2000-ben a trónról Londonban letaszító Vlagyimir Kramnyikkal ül egy asztalhoz.
„Egy álmom válik valóra ezzel a mérkőzéssel, amely eddigi pályafutásom legnagyobb kihívása. Természetesen a világbajnoki cím megszerzése a csúcs, ám történjék bármi, biztosan sokat tanulok majd ebből a párharcból. A legfontosabb, hogy kihozzam magamból a maximumot, hogy ne maradjon a végén semmi hiányérzetem” – magyarázta a már a nagy parti helyszínén, a Lago Maggiore partján található kis svájci városban, Brissagóban tartózkodó Lékó Péter még idehaza. Nyugodtnak tűnt, sokat mosolygott, az idegeskedés legkisebb jele sem volt felfedezhető rajta. Azt mondta, az utolsó tíz napban hanyagolta a sakktáblát (a másfél órás bábutologatás a félnapos edzésekhez szokó mesternek ennek számít…), segítői utasítására a „Csak semmi feszültség!” mottó jegyében élte az életét. Ahogy fogalmazott: „Frissnek kell lennem, éppen elegendő lesz, ha a meccseken megy majd fel az adrenalinszintem.”
Nekünk is felmegy, ez biztos, hiszen bár méltatlanul kevés publikálást kap, ennek ellenére az olimpia mellett az egyik legfontosabb magyar érdekeltségű sportesemény előtt állunk. Mindezt személyesen is átélhettük volna, hiszen hazánk megrendezhette volna a finálét, ám az illetékesek elpackázták a lehetőséget. Nehéz ezt megemészteni, mindazonáltal Lékó Péter is úgy van vele, hogy mindegy hol, csak legyen már végre meccs.
Sokat rúgja a labdát
Két esztendeje már, hogy Dortmundban, a világbajnokjelöltek tornáját megnyerve a klasszikus világbajnok, Kramnyik kihívójává vált, azóta várt a nagy napra, amely az egymillió svájci frankos pénzdíjat álló svájci szivargyártó cég jóvoltából jöhet össze. Ha nyer, elszív néhány szálat… „Mi tagadás, volt idő, amikor elkenődtem, jó formában éreztem magam, és csak vártam, vártam, hogy végre bejelentsék, mikor lesz az összecsapás. Nehéz időszak volt, hullámvölgybe kerültem, de a menedzsmentem tartotta bennem a lelket, így bíztam abban, hogy idővel minden a helyére kerül. Jó lett volna, persze hogy jó lett volna Magyarországon megvívni Kramnyikkal, de én már annak is örülök, hogy egy asztalhoz ülhetek vele. Sőt, azt mondom, így egyikünkben sem lehet tüske, nem Budapesten, nem is Moszkvában, hanem egy semleges helyszínen mérjük össze az erőnket.”
Az 1979. szeptember 8-án Szabadkán született nagymesterünk egyéves kora óta él Szegeden; hétéves korában az Adria partján ismerkedett meg a sakkal, amely azonnal meghódította őt. „Rögtön tudtam, ez az én sportom!” – emlékezett vissza a kezdetekre a fizikai sportokban sem rossz fiatalember. Emlékezhetünk például a hagyományosan karácsony tájékán megrendezett Szupersportolók elnevezésű versenyek egyikére, ahol bebizonyította, nem csak az ellenfél királyának mattolásában járatos. „Muszáj fizikai sportot is űzni, különben hiába a tíz-tizenkét órás szellemi tréning, beleőrül az ember. Napi másfél órában mozgok, különösen focizni szeretek, amit persze mostanában a sérülésveszély miatt egy kicsit hanyagolnom kellett. Fallabdázni szoktam még, edzőterembe járok, kordában tartom a testem.”
Midőn kitisztult a kép, és kiírták végre a finálé időpontját, Lékó Péter az említett menedzsmenttel, szekundánsaival (apósa, az örmény Arsak Petroszjan, valamint a szintén örmény Vlagyimir Akopjan és a kazah–orosz Vlagyiszlav Tkacsijev segíti) úgy döntött, erőltetett menetbe kezd. Elindult minden jelentősebb viadalon, hogy újfent tapasztalatokat gyűjtsön, formába lendüljön. Mint említette: „Rengeteget készültem, az utolsó versenyemen, Dortmundban már nem is az eredményt tartottam a legfőbb szempontnak, hanem hogy szinten tartsam magam. Augusztusban elbújva a világ szeme elől, Bodrogkisfaludon végeztük az utolsó simításokat. Sokan kérdezik, milyen formában vagyok, ám erre csak azt tudom mondani, hogy úgy érzem, jóban, ám igazán a mérkőzés adja meg majd erre a pontos választ.”
Kramnyik és Lékó eddig 55 játszmát vívtak egymás ellen, azaz bátran állítható, mindent tudnak a másikról. A különböző időbeosztású partikban a világbajnok hétszer, Péter ötször nyert, ám a klasszikus gondolkodási idejű küzdelmekben nagymesterünk javára billen a mérleg: két győzelme és a 22 remi mellett csupán egyszer kellett gratulálnia az orosznak.
Lélektani taktika
„Nem oszt, nem szoroz ez a mutató. Azt gondolom, ezen a szinten alig-alig akad egy sakkozónak gyenge pontja, úgyhogy esélyekről felesleges beszélni. Az dönthet, hogy lélektanilag melyikünk tudja a másikat kibillenteni az egyensúlyából, mert ez esetben lehet szakmailag is nyomást gyakorolni az ellenfélre” – fűzi ehhez hozzá Lékó Péter, aki 2741 pontjával az aktuális világranglistán az ötödik helyet foglalja el, szemben a harmadik Kramnyikkal (2770).
Azzal a Kramnyikkal, aki 1975. június 25-én született, s aki ötéves korában tanult meg sakkozni. Kaszparov minden idők legtehetségesebb sakkozójaként emlegette, és a világbajnok határozott óhajára Kramnyik már 17 évesen tagja volt az 1992-es manilai sakkolimpián aranyérmes orosz válogatottnak. Számos tornagyőzelem mellett egy Guinness-rekord is a nevéhez fűződik: 2000 júliusától 18 hónapig a legjobbakkal 80 játszmát vívott, és veretlen maradt. Hamburgban úgy nyilatkozott, hogy méltó ellenfélnek tartja Lékó Pétert, s úgy ítéli meg, hogy nehezebb feladat elé állítja majd a mérkőzés, mintha Kaszparovval játszana. Ez jó jel…