Hiányzik. Örömmel, megnyugvással töltötte el tavaly az embert, hogy 1997 után végre ismét magyar csapatban láthatta hétről hétre, nem túlzás, voltaképpen az ellenfelek is örültek jelenlétének. Mindez azonban sajnos már a múlté, hiszen Kásás Tamás és a Vasas útja egy év után kettéváltak: a bajnoki finálét 1989 óta hagyományosan elbukó klub leginkább anyagi okok miatt nem tudta megtartani néhány ászát, így hősünk ismét Itália felé vette az irányt. Ahogy ő fogalmaz: afféle kényszermegoldás szülte ezt a döntését. „Eszem ágában sem lett volna újra légiósnak állni, remekül éreztem magam otthon, ám nem volt más választásom, ez tűnt a legjobb megoldásnak – emlékszik vissza a nyáron történtekre. – Miután hosszú idő elteltével belekóstoltam a hazai vízilabdaéletbe, nem meglepő, ha azt mondom: visszavágyom. Ha jövőre lesz rá lehetőségem, megyek, a szerződésemet is úgy kötöttem, hogy megtehessem ezt.”
Mindazonáltal nincs oka a panaszra, kedvesével jól érzi magát Savonában, ahol eleinte szállodában vagy egy csapattársánál hajtották álomra fejüket, mígnem az új lakásba is beköltözhettek. Sydneyi bajnoktársa, Märcz Tamás révén honfitársa is segíti, ha kell, ám mint mondja: „Feltalálom magam, jól el- vagyok.” A csapat remek, egy bőkezű támogatónak hála, jelentősen megerősödött (Kásás mellett többek között a szerbek gólzsákját, Sapicsot is szerződtették), így értelemszerűen kiugró eredményt várnak. Huszonnyolc esztendős klaszszisunktól pedig vezérszerepet – megszokta már. De vajon mi hajtja még? Mi az, ami a szerződése mellett pluszként hozzásegítette, hogy a megannyi diadalt (ne felejtsük: pályafutása során az utánpótlásversenyektől kezdve minden létező és már nem létező címet begyűjtött a nemzetközi színtéren!), fárasztó napokat követően újra elkezdje a munkát?
„Mindig találok valami motivációt, nincs ezzel baj. Ezt az állapotot kell sokáig fenntartani, kitolni, és akkor még jó néhány évem lehet a medencében. A Savona a kilencvenes évek elején nyert utoljára bajnokságot, a nemzetközi kupában még soha nem koronázták meg, így hát van tennivaló bőven. És természetesen a válogatottról se feledkezzünk meg, mostanában sokszor eszembe jut, hogy milyen remek lenne megvédeni jövőre a világbajnoki címünket” – adja meg a választ az olimpiai finálé utolsó negyedében parádézó, válogatottunkat 5-7-ről győzelemre vezető fiatalember, majd mosolyogva hozzáteszi: „Nem mellesleg így két Grand Slamem is lenne…”
A pihenőt követően azért az újrakezdést nem nevezné könnyűnek, ám három hét után kezdett már hiányozni neki a játék. Edzője okosan nem hajtotta meg rögtön játékosait, szépen, fokozatosan kezdett el velük dolgozni, ami szerinte kitűnő húzás volt. „Eleinte azért nem minden porcikám kívánta a tréningeket, ám ahogy lenni szokott, idővel változott a helyzet, most már minden rendben. A csapatnak azonban még össze kell állnia, kell néhány hónap, hogy a sok jó játékos egy egységet, egy markáns egységet alkosson.”
Kásás Tamás képben van előző egyesületét, a Vasast illetően, örül, hogy jól megy az angyalföldieknek: „Valahol érthető, hogy így megy most a szekér. Sokan eljöttünk, nincs akkora nyomás a srácokon, nem várja el senki, hogy mindenkit legyőzzenek. A tavalyi Vasastól ellenben csak a siker volt elfogadható, már a szezon kezdetekor azzal szembesültünk, hogy csak nyerni, nyerni és nyerni. Sajnálom, hogy nem sikerült, bosszant a történet. Drukkolok a csapatnak, fiatalok és rutinosabbak jó ötvözetének tűnik a társaság.”
Nem meglepő, tartja a kapcsolatot a Nápolyban, majd a Vasasban is mellette lévő baráttal, a piros-kékek újdonsült kapitányával, Steinmetz Barnával (is), furcsa lehet számára, hogy annyi sok szép, közös év után nem egy csapatot erősítenek. „Üdvözlöm őt is, mint mindenkit. Hogy hiányzik-e Barna? Egyrészt hülyén, félreérthetően hangozna, hogy igen, másrészt talán most jobb is, hogy nem vagyunk együtt…” – zárja talán néhány csíntevésre is emlékezve tréfásan. A vízben viszont már nem a tréfa jellemzi…
ARANYSAPKA. Sydney után Kásás Tamásnak ítélte oda az akkor illetékes görög vízilabda szaklap a világ legjobb játékosa díjat (uszodai berkekben csak Aranysapkának nevezik), míg Athén után Kiss Gergőt illeti ugyanez. Mindezt az Európai Vízilabdaklubok Szövetsége (AWPC) vezetői döntötték el, miután ők élesztették újra ezt az elhalni látszó kezdeményezést. Természetesen nem véletlen, hogy balkezes bajnokunk veheti majd át november hatodikán, az Európai Szuperkupa felvezetéseként az elismerő kitüntetést: az olimpián válogatottunk gólfelelősét, a finálé egyik hősét, a Domino bajnok és Euroliga-győztes játékosát tisztelhetjük személyében. „A siker közös” – fogalmazott szerényen a klasszis, akinek a négy éve jutalmazott társ, Kásás Tamás a messzi távolból is gratulál. Hiába, jóban-rosszban együtt van a Kemény Dénes irányította társaság – szerencsére inkább csak az előbbi érvényes velük kapcsolatban. Persze, sokkal több ez, mint szerencse…
