A sakkvilágbajnokok több mint százéves története során kétszer fordult elő, hogy a címvédő az utolsó partiban védte meg trónját. Nem véletlenül emlegették ezt az orosz szakértők a sakkvilágbajnoki döntő tizennegyedik partija előtt, mert 1952-ben Botvinnik az utolsó játszma megnyerésével védte meg világelsőségét Bronsteinnel szemben, míg 1987-ben Kaszparov szintén reménytelen helyzetben harcolta ki a győzelmet.
Hatalmas volt az érdeklődés a döntő iránt, ezért a brazil Dannemann cég nem bánta meg, hogy felajánlotta az egymillió svájci frankos díjalapot – amelyen döntetlen esetén fele-fele arányban osztoznak –, mert hatvan országból érkeztek tudósítók Brissagóba. Szegedről, ahol a nagymester lakik, lelkes szurkolótábor utazott a döntő ütközetre, Mózes Ervin jegyző egy kis ládikában a szurkolók üdvözletét nyújtotta át Lékó Péter feleségének.
A várt ünneplés azonban elmaradt, mert Kramnyik, ugyanúgy, mint a nyitó mérkőzésen, ezúttal is fantasztikusan játszott, s elsősorban rutinjának köszönheti, hogy ki tudott egyenlíteni a kitartóan küzdő Lékó Péterrel szemben. A világossal játszó címvédő hetedszer is e4-gyel kezdett, Lékó Péter a 12. játszmához hasonlóan a Caro– Kann-védelmet választotta. Korai vezércsere történt, Vlagyimir Kramnyik őrizte kis előnyét, tisztjeinek szabadabb mozgásuk, több terük volt. Kritikus volt Lékó 18. lépése gyaloggal h5-re, s logikusnak tűnt további cserék kikényszerítése. A címvédő 22. húzása gyalogáldozat volt, ezt Lékó nem fogadta el, s a helyzete egyre rosszabbodott. A világos huszár betört d6-ra, és az előőrs megbénította a sötét állását, a döntő gyalogáttörés, a királyvándorlás pedig megpecsételte a magyar sakkozó sorsát. Lékó a védhetetlen matt előtt adta fel a partit, és így a magyar sportbarátok egy álommal szegényebbek lettek.
Bilek István, lapunk sakkszakírója szerint a megnyitás után csak látszólag volt kiegyensúlyozott a helyzet, mert olyan állás alakult ki, amely általában a világosnak kedvez. Lékónak tehát nagy bravúrra lett volna szüksége, de a rutinosabb, tapasztaltabb Kramnyik ezúttal nem hagyta ki a „gólhelyzetet”. Bilek István szerint Lékó így is a magyar sakksport egyik legnagyobb sikerét érte el, hiszen a férfiak közül elsőként mérkőzhetett világbajnoki címért, s ezt csak azért nem tudta megszerezni, mert a sakk sajátos szabálya szerint a döntetlen a címvédőnek kedvez. Lékónak azonban így sem kell szégyenkeznie, emlékezetes, csodálatos partikat játszott, annak ellenére, hogy egy váratlan vereséggel kezdett, majd sötéttel kétszer sikerült győznie.
Igazságos a döntetlen. A 25 esztendős Lékó Péter csalódott, hogy nem tudta letaszítani trónjáról az orosz Vlagyimir Kramnyikot, azonban elismerte: igazságos a 7-7-es végeredmény: „Sajnos a döntetlen ellenfelemnek kedvezett, de így is szakmai sikerként könyvelem el, hogy a világ legjobban felkészült játékosával fordulatos párharcot vívtam. Az utolsó parti hihetetlenül kemény csatát hozott. Számítani lehetett rá, hogy Kramnyik támadni fog, de talán éppen az volt a szerencséje, hogy nem kellett tartania semmitől, kevesebb feszültséggel játszhatott, mint én. Az utolsó négy-öt partiban óriási nyomás nehezedett rám, és elegendő volt egy apró hiba, amelyet ellenfelem kihasznált. Egy kis megingás miatt hosszú évek munkája veszett kárba, tanulnom kell ezekből a mérkőzésekből. Kramnyik megnyitásai fantasztikusak, szerintem a szintén a világ közvetlen élvonalába tartozó Kaszparov és Anand nyomába sem ér ezen a területen. Mindig kitalál valami újat. Az általam képviselt eredményes játékot Kramnyik és segítői több hónapon keresztül elemezték, így nem igazán mertem alkalmazni. Nekem is újítanom kellett, és ezen a téren nem mozogtam otthonosan. A partik többsége nagy küzdelmet hozott. Volt, hogy nekem kellett a csodával határos módon döntetlenre mentenem az állást, máskor Kramnyiknak.”
