A montreali vizeskomplexum építésekor a kanadai női vízilabdázók egy egydollárost süllyesztettek az alap betonjába, gondolva arra, hogy a Salt Lake City-i olimpia előtt a hokisok ugyanezt tették a jégstadionban, és később aranyérmesek lettek. Nekik bejött, a pólósoknak azonban nem, és a veszteség jóval nagyobb egy dollárnál; mint ahogy a mi nyereségünk is. Pedig óriási lendülettel készültek a hazaiak, a nép hömpölygött, és olyat sem látott még a világ, hogy női vízilabdameccsre lovas rendőrt küldtek volna biztosítani. Igaz, csak kettőt, és a lovak füle mögött juharleveles zászló lobogott.
Mi is inkább a mérkőzést körüllengő atmoszférától tartottunk, mint magától a játéktól és az ellenféltől, bár a magyarok ereje mellett abban is bíztunk, hogy a helyiek nem aknázzák ki a rendezői szerepben rejlő összes lehetőséget. Hisz nem véletlen, hogy az olimpiák történetében először éppen Montrealban, 1976-ban fordult elő, hogy a házigazda nem nyert egyetlen bajnoki címet sem…
Ehhez képest szerdán – azaz európai idő szerint csütörtök hajnalban – a vb-elődöntő félidejében a kiállítási arány 6-1 volt az észak-amerikaiak javára. Szó se róla, támogatásra is szorultak, mert azonos létszám mellett mindenféle ötlet és perspektíva nélkül pufogtatták el a labdákat, nagy nehezen találtak csak két gólt – az egyik keresésében a bírók is segítettek –, ám így is 3-2-re vezettünk. A folytatásban aztán a magyar válogatott már támadásban is valós tudását hozta, és mert a játékvezetők is rájöttek, hogy értelmetlen erőlködni, javunkra is ítéltek néhány emberelőnyt. Stieber hármat könyörtelenül be is vágott, és ha előbb nem, akkor 7-3-nál mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a parton a lovas rendőrtől a sportdiplomáciáig minden bevethető, de ez a derbi a vízben már eldőlt. Hogy aztán a végén 9-5-ről még 9-7-re kozmetikázták a kanadaiak a végeredményt, az legfeljebb arra volt jó, hogy hálás – otthoni mércével mérve kissé inkább bárgyú – közönségük megünnepelte őket is. Igen, is, mert a duda megszólalásakor a négy égtáj felé hajlongó és integető Faragó Tamás kapta a legnagyobb tapsot. Aki, miután kiörülte magát, az interjúzónában már szokásos stílusában értékelte a döntőbe jutást. „Lélekben jóval erősebb a mostani csapatunk, mint az athéni olimpiai volt. No, meg a lányok is a magyar póló részei, azaz tudnak vízilabdázni, a kanadaiak viszont nem. Könyvből, újságból, videóról próbálják megtanulni a sportágat, de rájuk férne egy kis vérfrissítés. Persze az is igaz, hogy nekik 20 ezer játékosuk van, nekünk meg hatszáz, száz ráadásul le se jár az uszodába.”
De szerencsére az aktív ötszázból is összejött egy ilyen válogatott, amely pénteken magyar idő szerint 20.30-kor vb-döntőt vívhat az oroszokat 10-8-ra verő Egyesült Államok ellen. A július 19-i csoportrangadón 9-8-ra már sikerült legyűrni az amerikaiakat, az ismétlés azt jelentené, hogy női pólósaink 1994 után ismét világbajnokok, és feltehetően az első magyar aranyat szerzik Montrealban.
Ezt előttük Cseh László tehetné – illetve az időeltolódás miatt helyesebb úgy fogalmazni, tehette volna – meg 200 vegyesen, de a középdöntő alapján Michael Phelps ezen a távon még favorit.
Legalábbis egy testhosszal verte Lacit, aki a negyedik idővel ért be a lapzártánk utáni fináléba. Jakabos Zsuzsanna és Boulsevicz Beatrix 200 pillangón 12. és 13.-ként lehorgonyzott a 16 között, Bodor Richárd pedig 200 mellen 20.-ként az időfutamban rekedt. Persze még mindenki javíthat, tizen- és huszonéveseink előtt ott az élet. A német Mark Warnecke például szerdán 50 mellen 35 évesen nyerte élete első vb-aranyát. Grant Hackett még csak 25, és semmiféle földi erő nem állíthatta meg 1500 gyorson, 7:38,65-os világcsúcsa honfitársa, az idénre szabadságot kivett Ian Thorpe rekordját adta át a múltnak.
Hiába, úszásról értekezve komoly pontatlanság Ausztráliát ,,ötödik kontinensnek” nevezni.
Eredmények. Úszás. Férfiak: 50 m mell, 1. Mark Warnecke (Németország) 27,63 mp; 200 m pillangó, 1. Pawel Korzeniowski (Lengyelország) 1:55,02 p, 800 m gyors, 1. Grant Hackett (Ausztrália) 7:38,65 p – világcsúcs, régi: 7:39.16 p, Ian Thorpe (Ausztrália), 2001. július 24., Fukuoka. Nők: 200 m gyors, 1. Solenne Figues (Franciaország) 1:58,60 p.
