Barátból csak ellenfél, nem ellenség

K a j a k - k e n u Bár idehaza mindenki Kovács Katalint tartotta a „kajakkirálynőnek”, Szabó Szilvia egészen az athéni olimpiáig még nála is eredményesebb volt. Sydneyben együtt, kettesben, illetve négyesben nyertek két-két ezüstöt, a világbajnokságokon Szabó pedig egy arannyal még többet – tizenhármat – lapátolt össze, mint Kovács. Athénban azonban ő „csak” újabb ezüstig jutott, s tavaly a vb-n sem szerzett aranyat. Idén már egyenesen az a tét, hogy kijut-e a világversenyekre, ennek dacára nem bánta meg, hogy az olimpia után szakított korábbi edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal.

Az athéni olimpia után, amikor három tanítványa, Bóta Kinga, Szabó Szilvia és Viski Erzsébet elhagyta az olykor kérlelhetetlenségig kemény edzőnőt, Fábiánné Rozsnyói Katalint, még senki sem tudta pontosan, merre is tart a hosszú évek óta rendkívül eredményes magyar női kajakos szakág. A tavalyi világversenyek azt mutatták, Kovács Katalin és Janics Natasa továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, a régi társak megújulási kísérlete a feltörekvő fiatalok, Paksy Tímea, Benedek Dalma és Kozák Danusia mellett csak részben volt sikeres. 2005 őszén Paksy – Fazekas Krisztinával együtt – visszatért Fábiánnéhoz, s úgy tűnt, két hasonló erősségű csapat verseng majd a világbajnoki indulásra jogosító helyekért. A szoros verseny azonban a hét végén lebonyolított első válogatón elmaradt, mind a kilenc távon Fábiánné tanítványai nyertek, méghozzá egy kivétellel meggyőző fölénnyel. Ez az egy Szabó Szilvia, aki kétszáz méteren csak hajszálnyival maradt le Paksytól; tizenháromszoros világbajnokként mégsem érheti be azzal, hogy a vb-részvétel is kérdéses a számára.
– Miért nem tudták még csak megszorítani sem Kovács Katalinékat? – kérdeztük Szabót.
– Nem akarom magyarázni a bizonyítványt, de sérülések nehezítették a felkészülésünket. Ínhüvelygyulladás miatt Bóta Kingának hat hetet, „kajakkönyök” miatt Kozák Danusiának pedig négy hetet kellett kihagynia a vízi alapozásból. Nem volt idő arra, hogy bepótolják ezt a lemaradást. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy nem vált be a válogatóra kidolgozott taktikánk.
– Miszerint úgy próbálják meg négyesben legyőzni a vetélytársakat, hogy előtte kettesben két másik ember kifárasztja Kovácsot és Janicsot?
– Igen. Katiék sajnos párosban túl könnyen nyertek, ami után négyesben sem volt reális esélyünk.
– Ezután miben bíznak a második válogatón?
– Először is abban, hogy addig öt hét van hátra. Sérültjeink ledolgozhatják a lemaradásukat. S talán jobban meg kell gondolnunk, mely számokban vegyük fel a versenyt.
– Ön melyekre készül?
– Ezt most még korai lenne kijelenteni. Mindenesetre kétszázon egyesben Európa-bajnokként és vb-ezüstérmesként csak van okom reménykedni. Szolnokon úgy kaptam ki kevéssel Paksy Timitől, hogy erre semmit sem készültem, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai alapján kettőnk párharcában Szolnokon általában Timi nyer, Szegeden meg én, s a második válogatót Szegeden rendezik. Az ötszáz egyes sem idegen tőlem, de arról sem mondtam le, hogy csapathajóban is kivívjam a vb-részvételt.
– És ha egyikben sem sikerül? Akkor be kell vallania magának, hogy rossz döntést hozott 2004-ben, amikor elhagyta Fábiánnét?
– Kilenc évet húztam le Kati néni mellett, sokat megéltem, sokkal több szépet, mint rosszat. Mindenképpen váltanom kellett. Lehet, hogy az azóta eltelt időszak nem ezt mutatja, de meggyőződésem, hogy mással is lehet eredményeket elérni. Tavaly még nagyon furcsa volt a régi társak ellen versenyezni, mostanra azonban már megedződtem. Elismerem, Kati néni nagyszerű edző, s még jobb taktikus, a válogatón úgy keverte a lapokat, hogy nekünk lehetőleg egy szám se jusson, de nem estem kétségbe, s még nincs vége a meccsnek. Ám akkor sem fogok hosszasan szomorkodni, ha idén nem jutok ki a vb-re.
– A télen akkor csak pillanatnyi keserűség szülte azt az ötletet, amit a decemberi sportgálán osztott meg velem? Már nem fontolgatja, hogy más ország színeiben próbál meg Pekingben révbe érni?
– Az tényleg csak múló ötlet volt. Minden ide köt, s amikor eljátszottam a gondolattal, hogy a dobogón állva más ország himnuszát hallgatom, elborzadtam. Rájöttem, hogy ez képtelenség. Szeretnék ott lenni a következő olimpián, de ha mégsem sikerülne, eddigi eredményeimet már senki sem veheti el tőlem.