A még egységes Jugoszlávia a közép- és kelet-európai határok átrajzolása előtti két utolsó pólós olimpiai bajnoki címet (1984, 1988) besöpörte. Aztán elemeire esett, és mire a Belgrád központú, szerb többségű utódállam újra felépítette a vízilabdázását, már megkezdődött a magyar aranykor. Amitől a délszláv aranykor elmaradt. A 2000-es, sydney-i olimpia elődöntőjében Kásásék úgy gyűrték le 8-7-re Vujasinovicékat, hogy Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány a meccs sorsdöntő időszakában kapust cserélt; a tapasztalt, de arra a találkozóra „kilyukadt” Kósz Zoltánt a még rutintalan Szécsi Zoltán váltotta. Istenkísértésnek tűnt, de bejött, és együttesünk meg sem állt a dobogó tetejéig.
Mint ahogyan 2004-ben, Athénban sem. Amikor már az első csoportfordulóban összecsapott a két vetélytárs, és a mieink azzal nyertek 6-4-re, hogy 3-0-ra hozták az utolsó negyedet. Aztán a döntőben újra egymásba akadtak a felek, és a szerb-montenegrói vegyes alakulat 3-0-s rohammal nyitott. Sőt, az utolsó játékrész előtt is vezetett 7-5-re, de megint jött a magyar átok. Együttesünk ismét 3-0-s utolsó negyeddel fordított, ráadásul újra 8-7-re diadalmaskodott, mint négy évvel korábban. A balkáni alakulat romokban hevert, különösen az egyik kulcsfigura, Dejan Savic. Aki a 2008-as bronzcsapatnak is tagja volt – a mieink ekkor tripláztak, de a két gárda ezúttal elkerülte egymást –, majd Peking után lemondta a válogatottságot, mert mint fogalmazott, már soha nem lehet olimpiai bajnok.
Most ő a szerb szövetségi kapitány. Játékosként is többször vett részt a magyarok elleni győztes ütközetekben, de csupán Eb-n, vb-n, világkupán sikerült bosszút állnia. A számunkra legkeservesebb módon talán éppen a legutóbbi margitszigeti Eb csoportmeccsén, 2001 júniusában, amikor a még Jugoszlávia néven szereplő alakulat a gólok tekintetében 8-5-re, a pofonokat számlálva mintegy 108-5-re múlta felül fiainkat.
Aligha kétséges, hogy mindkét „műfajban” ismét készek a csatára, és nemcsak a múlt, hanem a jövő miatt is. A győztes ugyanis jelentős lépést tesz a csoportelsőség és a közvetlenül négybe kerülés felé. A szerbek nem is titkolják, hogy számukra a csütörtöki rangadó az Eb fő meccse, maga Savic is kijelentette a németek keddi legyűrése után: „Világossá vált, mit kell még pontosítanunk a magyarok elleni meccs előtt.”
A balkezes bombázó, Filip Filipovic még eltökéltebben mondta: „Tudjuk, mire számíthatunk a magyarok ellen, de állunk elébe.”
Remélhetőleg a mieink is. Tizenhárom esztendeje joggal sopánkodtunk azon, hogy beértük a rokonszenves áldozat szerepével; nem baj, ha Vargáék csütörtökön nem lesznek rokonszenvesek, de áldozatok semmiképpen ne legyenek.
