A dánok elleni debreceni Eb-középdöntő is igazolta, hogy egyetlen meccset is sokféleképpen, több okból el lehet veszíteni. Például elöl. Már a románok legyőzése után megjegyeztük, ez a támadójáték a dánok ellen kevés lesz, sajnos az is volt, amint a 23–20-as végkifejlet ezt megmutatta. Az első félidőben csak Tomori Zsuzsanna, a másodikban a 18 éves Tóth Gabriella jelentett gólveszélyt, de mindkettő magányos harcos módjára, pedig a kézilabda ezen a szinten végképp csapatjáték. Németh András szövetségi kapitány kérdésemre szomorúan ismerte el: „Támadójátékunk továbbra is nagyon gyenge, nem tudtunk előrelépni. Amíg bedobhattunk egy-egy meglepetésembert, előbb Planéta Szimonettát, aztán Tóth Gabit, addig ezzel eredményesek lehettünk, de mostanra elfogytunk. Görbicz Anita még annál is jobban hiányzott, mint gondoltam.”
Ám a 23 kapott gól ellenére védekezésünk is erősen akadozott, a dánok a kapust rendre mezőnyjátékosra cserélő, tehát folyamatosan emberelőnyös akciói ellen. Az, hogy a mieink ilyen szituációban is zavaróval vagy kilépésekkel próbálkoztak, ezzel sokszor ziccerben felejtve a beállót, azt mutatja, totális meglepetés érte őket. Még úgy is, hogy Kiss Éva ismét remekelt, egyik kapusból egyértelműen első kapussá vált. Németh András vele kapcsolatban úgy fogalmazott: „Sokáig azt mondtam, nincs nálunk igazi klasszis teljesítmény, most ezt felül kell bírálnom, mert Kiss Éva sorozatban kiválóan véd.”
A mindenki által dicsért Kiss Éva szerényen és szomorúan méltatta a társak szerinte jó védekezését, ám Kovacsics Anikó már önkritikusan jegyezte meg: „Nem tudtunk védekezésben olyat húzni, ami megakaszthatta volna a dánokat.”
Ez bizony igaz, és ez pillanatnyi keserveinken, ezen az Eb-n túlmutató dilemma. Merőben új taktikai fegyver csiszolódik ugyanis, amelyet egyrészt meg kell tanulnunk használni, másrészt hatástalanítani. Mert futballban megesik, hogy a hajrában, vesztes állásnál felfut a kapus, jégkorongban hasonló szituációban le is cserélik (vízilabdában a lassító idegen közeg miatt erre sincs mód, a kosárlabdában pedig kapus sincs), de hogy rendszeresen így idézzenek elő létszámfölényes helyzetet, az kézilabdás sajátosság. Pár esztendeje csupán a kiállítással terhelt csapat alkalmazta ezt a módszert, akkor is egy-egy húzás megindítása erejéig, ám amikor a japán férfiak egyenlő létszám mellett is bevetették, kapitányukra jobb esetben azt mondták, feltűnési viszketegségben szenved, rosszabb esetben azt, idióta. Valószínűleg nem volt az, hisz Herbert Müller, az osztrák női válogatott mestere is e módit követi, még német élklubjával, a Thüringerrel is. Most pedig világversenyen, az egyik legismertebb nemzeti együttes élén a két olimpiai bajnoki címet nyert Jan Pytlic rukkolt ki vele, sajnos épp ellenünk.
A témán alaposan el kell majd gondolkodnunk, most azonban előttünk van a norvégok elleni, szerdai meccs. Amelyen valamelyest még menthető a helyzet, ám bravúr árán. A győzelem ugyanis garantálná, hogy a budapesti végjátékban az 5. helyért mérkőzhetne csapatunk, azaz az alapcélt teljesítené. Az ellenfél vitathatatlanul jobb, de már biztos csoportelső, így legjobbjait talán pihenteti, és cseresora most a szokásosnál halványabbnak tűnik. Mint ahogyan a mi első csapatunk is, sajnos. Tóth Gabi ennek ellenére a tinédzserek eltökéltségével, határozottságával jelentette ki, hogy meg kell vernünk a norvégokat, és meg is verjük őket.
Németh András még megjegyezte, csak különlegesen szerencsés esetben érhettük volna el az elődöntőt, mi ehhez annyit tehetünk hozzá: fájdalom, a magyar női kézilabdát ritkán jellemzik a különlegesen szerencsés helyzetek.
