időjárás 2°C Hedvig 2021. October 17.
logo

Dárdai Pál a 6-0-s vereség után sem gondol a lemondásra

Magyar Nemzet
Forrás: Nso.hu
2021.09.26. 13:34 2021.09.26. 13:54
Dárdai Pál a 6-0-s vereség után sem gondol a lemondásra

Balul sült el Dárdai Pál számára szombaton a jubileuma: a tréner 200. alkalommal ült szakvezetőként a kispadon: korábban tétre menő összecsapáson százkilencvennégy alkalommal ült a Hertha kispadján, ötször pedig a magyar válogatottén. A mérlege hetvenöt győzelem, ötven döntetlen és hetvennégy vereség volt, de immár a vereségeinek száma is hetvenöt. S szombaton ez nagyon súlyos vereség lett, a Hertha a Bundesliga 6. fordulójában 6-0-ra kapott ki az RB Leipzig vendégeként.

A Hertha ezzel fennállása legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Bundesligában, s korábban sosem kapott olyan sok gólt (18) az első hat fordulóban, mint a jelenlegi idényben. Dárdai Pál nem igazán tudott magyarázatot adni a Lipcsében történtekre.

„Nagy tervekkel érkeztünk a mérkőzésre, nem akartunk túlságosan mélyen védekezni – idézi a Kicker a Hertha vezetőedzőjét. – Tulajdonképpen jól kezdtük a meccset, a játékosok nem tűntek idegesnek, de aztán a semmiből kaptunk két gólt. Utána változtattunk a hátsó négyesünkön, amely azonban ettől nem lett jobb. El kell fogadnunk az eredményt, fel kell szállnunk a buszra, haza kell mennünk, és a jövő héten elölről kezdenünk a munkát.”

Dárdai Pál vasárnap elmondta, nem gondol a lemondásra. 

„Aki ismer engem, tudja, mindennap feltöltött akkumulátorokkal és motiváltan érkezem az edzésekre. Ma is jó hangulatban jöttem. Igyekszem úgy bánni a játékosaimmal, mint a saját fiaimmal” – idézi a Zeit a magyar szakembert. Dárdai elárulta, a Bayern Münchentől és az RB Leipzigtől elszenvedett nagy különbségű vereségek fájók voltak, de együttesének jelenleg csak egy ponttal van kevesebbje, mint amennyit az első hat fordulóban elvárt volna a futballistáitól.

„Erős a bizalmam és a képzelőerőm a csapattal kapcsolatban, mert megvan bennünk a minőség” – tette hozzá Dárdai Pál.

A Hertha a következő, az októberi válogatott szünet előtti utolsó fordulóban Sallai Roland csapatát, a Freiburgot fogadja jövő szombaton.

A Hertha idei eredményei a Bundesligában:

1. forduló 1. FC Köln–Hertha 3-1

2. forduló Hertha–Wolfsburg 1-2

3. forduló Bayern München–Hertha 5-0

4. forduló VfL Bochum–Hertha 1-3

5. forduló Hertha–Greuther Fürth 2-1

6. forduló RB Leipzig–Hertha 6-0

A Hertha hat pontjával szombaton a 12. helyet foglalta el a tabellán a 18 csapat között.

Borítóképünk forrása: EPA/Armando Babani

Ezek is érdekelhetik

A 168 Óra törölte Márki-Zay Péter és Soros György kapcsolatáról szóló cikkét

magyarnemzet.hu

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, 67 milliót nyert valaki a Jokeren

origo.hu

Négy egyszerű dolog, amit megtehetünk, ha nem akarunk ételt kidobni

travelo.hu

A föld alá költözik a budapesti vasúti közlekedés?

vg.hu

Meghalt Kandech Evelyne, a Megasztár énekesnője

hirtv.hu

Így menekült ki a magyarokat segítő tolmács Afganisztánból

vg.hu

A 168 Óra törölte Márki-Zay Péter és Soros György kapcsolatáról szóló cikkét

magyarnemzet.hu

Meghalt Kandech Evelyne, a Megasztár énekesnője

hirtv.hu

Novák Katalin: Már több mint ötvenezer család igényelt otthonfelújítási támogatást

magyarnemzet.hu

Az államfőválasztásból is házibajnokságot csinálna a baloldal

magyarnemzet.hu

Óvja otthonát és szeretteit modern, digitális eszközökkel!

origo.hu

Mi az a lófarok szindróma?

gyogyzona.hu

Novák Katalin: Már több mint ötvenezer család igényelt otthonfelújítási támogatást

magyarnemzet.hu

A föld alá költözik a budapesti vasúti közlekedés?

vg.hu

Mi az a lófarok szindróma?

gyogyzona.hu

Így menekült ki a magyarokat segítő tolmács Afganisztánból

vg.hu

Drónok segítik a horvát faültetési dömpinget

vg.hu

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, 67 milliót nyert valaki a Jokeren

origo.hu

Az anyukájához akart átszaladni a kisfiú, mikor hatalmas sebességgel jött egy kombájn - videó