Már nyolc csapat indulása biztos nálunk a világelitből

A Tour de Hongrie szervezőbizottsága szerdán már a nyolcadik WorldTeam érkezését jelentette be a május 11. és 15. között megrendezendő magyar országúti kerékpáros körversenyre: a világelitből a német Bora-Hansgrohe is eljön a hozzánk.

Magyar Nemzet
Forrás: Tourdehongrie.hu2022. 01. 19. 10:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A németek tavaly szerepeltek nálunk először, s a belga Jordi Meeus révén tették emlékezetessé a premiert: a kitűnő sprinter az első etap végén, Kaposváron harmadik lett, a második szakaszt Nagykanizsán meg is nyerte, így egy napra az összetett legjobbjának járó sárga mezt is felhúzhatta. Meeus a budapesti befutón a hatodik helyen ért be, ez a gyorsasági pontversenyben a második helyet jelentette számára. A belga bringás amúgy remek szezont futott, a Vuelta a Espanán például négy sprint során is be tudott kerülni az első hét közé, a szezon végén pedig – több egynapos dobogós eredmény után – megnyerte a Párizs–Bourges versenyét.

Amint arra a Tour de Hongrie honlapja emlékezet, a Bora-Hansgrohe története már több mint egy évtizedes, 2010-ben alakult Team NetApp néven, kontinentális csapatként, de már az első versenyszezon után egy szinttel feljebb léphetett, 2011 és 2016 között prokontinentális besorolással versenyezhetett. A legmagasabb szintre 2017-ben lépett, s azóta, immár Bora-Hansgrohe néven, WorldTeamként szerez örömöt szurkolóinak.

Ami a klub menőit illeti, egy jó ismerősünk, a 2019-es Tour de Hongrie prolgója után sárga trikós cseh Jan Barta nyolc szezont töltött a német klubban, de nem ő ebben a rekorder, három olyan bringás is volt a csapatban, aki túlszárnyalta: a német Schwarzmann tizenkét évet töltött a csapatnál (az idén a Lotto Soudal mezét viseli), honfitársa, Schillinger tizenkét szezon után innen vonult vissza, az olasz Benedettinek pedig az idei lesz a tizenharmadik évada a németeknél!

Igazán jó befektetés volt a német Pascal Ackermann, de még inkább Peter Sagan 2017-es leigazolása, ez a duó az ír Sam Bennett-tel kiegészülve zsinórban szállította a Borának a győzelmeket. 2021-re a holland Wilco Kelderman személyében egy erős összetett menővel erősödött a Bora-Hansgrohe egyébként sem gyenge sora, az „újonc” ezt egy Tour de France összetett ötödik hellyel hálálta meg. Mégis igazi földindulást hozott 2021 vége, a csapat két nagy erőssége, a háromszoros világbajnok, hétszeres Tour-zöld trikós Sagan és a Grand Tourokon négy szakaszgyőzelmet is begyűjtő Ackermann is távozott; előbbi a TotalEnergies, utóbbi a UAE Team Emirates szolgálatába állt. Természetesen az erősítés sem maradt el, többek között a 2020-as Tour de France-on zöld mezes Bennett két szezon után visszatért, s az ausztrálok 2020-as Giro d’Italia második helyezettje, Jai Hindley is csatlakozott a csapathoz. Arra reálisan nem számíthatunk, hogy az istálló legnagyobb sztárjai indulnak nálunk – őket inkább a május 6-án Budapestről rajtoló Giro d'Italián láthatjuk majd –, de Bora-Hansgrohe WorldTeam besorolása azt vetíti előre, hogy a második sora is mindenképpen erős.

Érdekesség, hogy a csapat 2022-ben új mezben szerepel.

A 43. Tour de Hongrie versenyére 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.

A 2022-es Tour de Hongrie-n már biztosan induló csapatok:

Movistar Team (spanyol, WorldTeam)

Israel-Premier Tech (izraeli, WorldTeam)

Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)

Lotto Soudal (belga, WorldTeam)

Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)

Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)

Team BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)

Bora-Hansgrohe (német, WorldTeam)

Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)

Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)

Borítókép: A németek 2017 óta tartoznak a világelitbe (Forrás: Facebook/Bora-Hansgrohe)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.