Fontos napra virradt szerdán a Mol Fehérvár: előbb bejelentette, hogy közös megegyezéssel távozik a klubtól Szabics Imre, az eddigi vezetőedző, majd két órával később már be is mutatta Szabics utódját, a német Michael Borist.
A 46 esztendős Michael Boris játékosként alacsonyabb osztályú német klubokban szerepelt. Edzői pályafutását a Kickers Emden együttesénél kezdte 2004-ben, ahol három évig volt a csapat másodedzője. Több alacsonyabb osztályban szereplő együttes után volt az Uerdingen edzője is, ahol a bajnokságban 19 meccsen dirigálta az együttest, tizenegy találkozót megnyert a csapata, és mindössze ötször maradt alul az ellenfeleivel szemben. A magyar U19-es válogatott szövetségi kapitányának 2016 augusztusában nevezték ki. Az U21-es válogatottat először a Liechtenstein elleni Eb-selejtezőn irányította.

Két és fél éven át dolgozott az utánpótlás-válogatottak mellett, 2019 januárjában Japánban, a másodosztályú Tokyo Verdy csapatánál lett másodedző, majd 2019. május 30-án visszatért Magyarországra, mert a másodosztályba kiesett MTK vezetőedzőjévé nevezték ki. A csapattal egyből visszajutott az élvonalba, majd ott a 2020–2021-es idényben a 7. helyen végzett. Összesen 74 tétmérkőzésen irányította a fővárosiakat, 40-szer győzött, 15-ször döntetlent játszott, 19-szer pedig kikapott a vezetésével az együttes. A posztjáról 2021 májusában távozott, mert az MTK Budapest vezetése a lezárult szezont értékelve arra jutott, hogy a csapatának új impulzusokra van szüksége a folytatásban.
A dán Sönderjyske 2021. június 20-án jelentette be, hogy két évre szerződtette Michael Borist vezetőedzőnek, és a német edző az ősszel ott dolgozott.
– Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klub vezetőedzője lehetek – mondta a csapat szerdai edzése előtt Michael Boris. – Sokat egyeztettünk a klubvezetéssel a megegyezés előtt, de nem volt nehéz döntés, hiszen a Vidiről mint egy, az elmúlt években hazai és nemzetközi színtéren is sikeres klubról beszélünk. Az elmúlt időszakban is követtem a magyar bajnokságot, az Újpestnek is láttam az előző mérkőzéseit, most a legfontosabb az, hogy a vasárnapi mérkőzésig megteremtsük az egységet, és megtaláljuk a kulcsot az Újpest legyőzéséhez. A csapatban remek kvalitásokkal rendelkező játékosok vannak, ezt kell a pályán megmutatnunk, de biztos vagyok benne, hogy ez a keret képes sikereket elérni.