A Vidi korábbi edzője szívesen visszatérne az NB I vérkeringésébe
Az MTK és a Mol Fehérvár korábbi edzője, Michael Boris kerüli a reflektorfényt, és nyitott egy újabb magyarországi feladatra.
Az MTK és a Mol Fehérvár korábbi edzője, Michael Boris kerüli a reflektorfényt, és nyitott egy újabb magyarországi feladatra.
A Fehérvár új sportigazgatójának és vezetőedzőjének nem lesz nehéz megtalálni a közös hangot.
Sallói István sportigazgató, Michael Boris vezetőedző és a stáb legtöbb tagja távozik a klubtól.
Információink szerint a Vasas elleni fiaskó volt az utolsó csepp a pohárban, Michael Boris távozhat.
Fehérváron sem a vezetőedző, sem a középcsatár viselkedését nem értik, Boris egyelőre maradhat.
A bajnoki álom helyett újra a kiesés réme fenyegeti a Vidit az Újpest elleni vereség után.
Híres Gábor szerint a csapata a szerencsével áll a leginkább hadilábon, ezért kapott ki.
Megszakadt az újonc veretlenségi sorozata, pedig a fehérvári kapus, Emil Rockov rengeteget segített a Kecskemétnek.
A Vidi általános meglepetésre 2-1-re győzött a Bundesligában jelenleg negyedik Köln vendégeként.
A Fradi edzője hangsúlyozta: a Quarabag elleni kudarc után fontos volt, hogy feledtessék a szurkolókkal a negatív élményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idei évben így az uniós hozzájárulás elérte a 10 milliárd eurót.
Volt egy kis letartóztatás.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.