Rafael Nadal tizenötödik Roland Garros-elődöntőjét vívhatja pénteken. Az eddigi tizennégy alkalomból tizenhárom a spanyol végső győzelmével zárult, s idén a negyeddöntőben visszavágott az egyetlen elődöntős vereségéért Novak Djokovicsnak.
Djokovics a problémát, Nadal a megoldást nem látja
A sérülések és a papíron kedvezőtlen körülmények, dacára Rafael Nadal legyőzte – 6:2, 4:6, 6:2, 7:6 (7-4)-re – Novak Djokovicsot a francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A spanyol idén még veretlen a Grand Slam-tornákon, mégis egyre többet utal a visszavonulása közelségére.

Nadal az újabb elképesztő győzelem ellenére ismét arra utalt, hogy nagyon közel lehet a karrierje vége. A pályán hálálkodott a közönségnek a támogatásért, de az interjút készítő korábbi Grand Slam-bajnok, Marion Bartoli kérdésére csak annyit ígért meg, hogy pénteken újra pályára lép a párizsi centerpályán, a következő évekről hallgatott.
Ezt követte a sajtótájékoztató, ahol ismét szóba került Nadal jövője.
Ha nem tudunk megoldást találni a lábfejproblémára, akkor nagyon nehézzé válik számomra a folytatás. Természetesen nem adom fel, de egyelőre nem jártunk sikerrel.
Amíg viszont ott van a pályán Nadal, addig küzdeni fog, ezt bizonyította az Australian Openen is, ahol egyedüli Grand Slam-rekorderré vált, a csúcsot pedig tovább javíthatja a Roland Garroson, amelyet – nem meglepő módon – pályafutása legfontosabb helyszínének nevezett.
Nadalnak a nagy tornákon az elődöntőtől kezdve elképesztő a hatékonysága: a huszonegy GS-trófeát harmincöt elődöntős szereplésből érte el, Novak Djokovics negyvenkétszer, Roger Federer negyvenhatszor jutott a legjobb négy közé Grand Slamen, mégis „csak” húsz-húsz trófeát gyűjtöttek be.
Nem láttam semmiféle problémát
– mondta a spanyolról Novak Djokovics, s valóban, a négyórás csata során nem látszott meg, hogy Nadal sérüléssel küzd. A szerb azt illetően sem kertelt, hogy miért kapott ki.
– Mindent beleadtam, de játszhattam volna jobban. Büszke vagyok arra, ahogy küzdöttem a pályán, de ma a jobb játékos győzött. Nadal megmutatta, miért nagy bajnok, megérdemelte a sikert.
Djokovics nem gondolja, hogy a körülmények neki kedveztek volna, abban viszont egyetértett Nadallal, hogy ha lesz esti program a jövőben a Roland Garroson, annak hamarabb kellene kezdődnie. A két klasszis összecsapása hajnali egy óra után ért véget, s még sokkal tovább tarthatott volna, ha Djokovics a negyedik játszmában értékesíti az egyik szettlabdáját.
Az elődöntős veresége azt jelenti, hogy Djokovics a tavalyi három Grand Slam-győzelemért járt 6000 pontjából csak 360-at védett meg – Ausztráliában el sem indulhatott, Wimbledonban pedig nem osztanak pontokat idén. A szerb júniusban újra elveszíti a világelsőséget, már csak az a kérdés, hogy ki veszi át a helyét. Danyiil Medvegyev a korábbi pünkösdi királysága után ismét világelső lehet, de ha Alexander Zverev megnyerné a Garrost, akkor ő ugrik majd a rangsor élére.
Ehhez azonban a németnek először Rafael Nadalt kellene legyőznie a Roland Garros elődöntőjében, a párizsi centerpályán.
További Sport híreink
Borítókép: Novak Djokovics számára idén a negyeddöntő jelentette a végállomást Párizsban (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egyenlőek harca lesz a férfikézilabda aranyért
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.

Botka Endre hivatalosan a Fradi játékosa, és elmondta, mi a vágya
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.

Magyarok húzhatják keresztül a számításait, történelmet írhat a Fradi a Bajnokok Ligájában
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.

Berki Krisztián jóslata beteljesült: a magyar versenyző 33 éve nem látott bravúrt ért el
Mészáros Krisztofer dobogóra állhatott Lipcsében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Waze: eltűnhet a legfontosabb funkció, ez minden autóst érinthet

Rossi korábbi kedvence szárnyal – mégsem kell a válogatottba

Bochkor Gábor perrel fenyeget: „Lehet játszani, amíg a jogászommal nem találkozik...”

Nyíltan megmondták Friedrich Merznek, mit fog tenni Oroszország Németországgal, ha az ukránok csak egyetlen Taurus rakétával is eltalálják őket: ez lesz a megtorló akció

Rettegett kórokozó ütötte fel újra a fejét, ezek a tünetek

Sokat válogattak, de végül meg lett a Tankcsapda új gitárosa + videó

Luke Littler: Ha ez megtörténik, akkor visszavonulok

Ez a Lidl-eszköz csodát tesz a kertben, és még csak nem is drága

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Így kell válaszolni ennek a mocsoknak

Berki Krisztián jóslata beteljesült: a magyar versenyző 33 éve nem látott bravúrt ért el

Saját kapusával ütközött, ebbe halt bele a 18 éves focista
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egyenlőek harca lesz a férfikézilabda aranyért
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.

Botka Endre hivatalosan a Fradi játékosa, és elmondta, mi a vágya
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.

Magyarok húzhatják keresztül a számításait, történelmet írhat a Fradi a Bajnokok Ligájában
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.

Berki Krisztián jóslata beteljesült: a magyar versenyző 33 éve nem látott bravúrt ért el
Mészáros Krisztofer dobogóra állhatott Lipcsében.